Szombat délután 15 órai kezdettel további öt NB I-es csapat lépett pályára a MOL Magyar Kupa 3. fordulójában.

A leginkább a Debreceni VSC izzadt meg, amely a harmadosztályú Veszprém otthonában egészen a 73. percig nem tudott betalálni, ekkor azonban Sós távoli szabadrúgását előbb védte a kapus, majd Baráth próbálkozását is hárította Bonnyai, Nikolic azonban a kapu torkából már nem hibázott – ez pedig mint utólag kiderült, a mindent eldöntő gólt is jelentette, a Loki tehát 1-0-val jutott a következő körbe.

Ezzel a góllal nyert a Loki

Szintén nem indult könnyen a mérkőzés a Zalaegerszegnek, amely a Csank János vezette harmadosztályú Vác FC-nél vendégeskedett. A hazaiak jól tartották magukat, a 43. percben azonban az NB I-es csapat egy szerencsés találattal szerzett vezetést: Borukov fejelni akart, de a hátáról került Halasi kapujába a labda. A hajrában hét perc alatt további három gólt lőttek a vendégek, Zimonyi kétszer, Koszta pedig egyszer volt eredményes, így végül négy gól lett közte.

A megyei első osztályú Gyömrő nem okozott gondot a Paksnak, amely az első játékrészben háromszor, a másodikban pedig hatszor talált be, míg a hazaiaknak összejött a becsületgól, így 9-1-es vendégsikerrel zárult a mérkőzés.

Kirúgták a 7 meccse nyeretlen magyar edzőt – a Honvéd korábbi kupagyőztese váltja

MOL Magyar Kupa, 3. forduló

FC Dabas (NB III)–Szombathelyi Haladás (NB II) 1-2 (Földes 78., ill. Tóth M., 26., Debreceni 40.)
Vác FC (NB III)–Zalaegerszegi TE FC 0-4 (Borukov 43., Zimonyi 78., 84., Koszta 85.)
Debreceni EAC (NB III)–Kisvárda 0-2 (Zlicic 51., Camaj 75.)
Komárom VSE (NB III)–Mezőkövesd 0-2 (Cseri 22. – 11-esből, Drazic 43.)
VLS Veszprém (NB III)–Debreceni VSC 0-1 (Nikolic 73.)
UFC Gyömrő (megyei I.)–Paksi FC 1-9 (Gergely 84., ill. Pethő 19., 28., 71., 66., 85., Nagy R. 34., Böde 51., 64., Sajbán 61., Windecker 70.)
Budaörs (NB II)–Vasas FC (NB II) 1-3 (Molnár Cs. 54., ill. Radó 43., Hidi 47., Hinora 56.)
Monor (NB III)–Csákvár (NB II) 0-3 (Torvund 2., Molnár 67., Kalmár 79.)
Kelen SC (NB III)–Szeged-Csanád Grosics Akadémia (NB II) 0-4 (Gajdos 28., Gréczi 48., Pejovic 52., Kóródi 53.)
Mosonmagyaróvár (NB III)–ETO FC Győr (NB II) 0-3 (Sipőcz 44., Bacsa 54., Múcska 61.)
Kiállítva: Czingráber (53. – Mosonmagyaróvár)
Pápai Perutz FC (NB III)–Budafoki MTE (NB II) 1-4 (Skriba 52., ill. Papp 12., Szabó M. 23., Adorján 67., Szalai 82.)

Az MTK látványos gólokkal jutott tovább a Magyar Kupában – videó