“A labdarúgásban sokszor nem tekintenek rád emberként…”

Az elmúlt években meghatározó tagja voltál a Vidinek, amellyel bajnok és kupagyőztes lettél. Viszont tavaly november óta nem játszottál a bajnokságban, télen az edzőtáborba sem utaztál el, és a felkészülést a második csapattal kezdted meg. Mi történt az elmúlt félévben?

A válasz egyszerű: ha nem vagy formában, és mégis érzed az edződ támogatását, bizalmát, akkor átlendülsz a nehezén. Sajnos az én esetem egy kicsit más volt. Egyszerűen félretettek, lépésről lépésre előkészítették a száműzetésemet a második csapatba. Carrillo úr semmit nem mondott nekem. 

Mindig úgy viselkedett, mintha minden rendben lenne. Ezt nagyon utálom az emberekben. Túlságosan is előadta magát, amiket csinált az már sok volt nekem.

Az ilyen embereket nem veszem komolyan. Vele már egyáltalán nem tartom a kapcsolatot. Ellenben a sportigazgató, Kovács Zoltán készséges volt. Leültünk, megbeszéltük egymással a dolgokat. Korrekten közölte velem, hogy már nem vagyok az első csapat tagja, így a döntést elfogadtam. A fiatalokkal edzettem, sőt profiként játszottam a tartalékoknál.

Igazságtalannak tartod, ahogy alakult a helyzeted?

Nagyon határozott, erős személyiség vagyok. Nem hagyom, hogy bárki megalázzon! Csalódtam, mert az előző évben nagyon jól ment a játék és rendkívül sikeres voltam a csapattal. Nem haragszom senkire, kicsivel több tiszteletet vártam volna a szakmai stábtól. Az ilyen döntések benne vannak a profi futballban, ám ezek nem törnek meg, csak megerősítenek. Ez volt karrierem eddigi legnehezebb szakasza. Sajnos a labdarúgásban sokszor nem tekintenek rád emberként, semmibe vesznek, és ez nagyon szomorú dolog.

A legmélyebben az érintett, amikor a klubtól nem kaptam szerződéshosszabbítási ajánlatot. Kicsit nagyobb bizalomra számítottam, hiszen mindig tisztelettel tekintettem a klubra.

Soha sem akartam elhagyni a Vidit. Az elmúlt néhány hónap már jele volt annak, hogy új kihívás elé kell néznem. Kovács Zoltánnak is elmondtam, hogy az évek során minden tőlem telhetőt megtettem, majd megköszöntem, hogy náluk játszhattam, végül minden jót kívántam neki és a klubnak is.

Ugorjunk vissza egy kicsit az időben: Marko Nikolics irányítása alatt a középpálya stabil tagja voltál, tevékeny részt vállaltál az együttes sikereiben. Mire vagy a legbüszkébb és mire a legkevésbé?

Az utolsó, negyedik évemre nem szeretnék egy pillanatig sem emlékezni, de előtte csodálatos három évet töltöttem el a Vidinél. Aki ismer, tudja, hogy jó volt a viszonyom Marko Nikoliccsal. Megbízott bennem, és ezt jó játékkal háláltam meg. Büszke vagyok arra, hogy egy ilyen edző kezei alatt játszhattam. Leírhatatlan érzés volt, amikor megnyertük a bajnokságot és a Magyar Kupát, valamint az Európa Liga-csoportkörben is szerepelhettünk. Székesfehérváron nagyszerű embereket ismertem meg, számtalan barátra tettem szert a négy év alatt. Hála Istennek nem voltak súlyos sérüléseim sem. Büszkeséggel tölt el, hogy bekerülhettem a klub történelemkönyvébe, amire örökké emlékezni fogok. Sajnos a szép emlékeket kicsit beárnyékolja az elmúlt néhány hónap, jobb szeretném, ha ez feledésbe merülne. Sok minden egyéb történt velem az időszakban, és erről már nem akarok többet mondani.

“A nyáron talán meg tudunk egyezni”

Távozásod óta nem telt el nap, hogy ne hoztak volna szóba az FK Sarajevóval. Történt azóta konkrét előrelépés az ügyben?

Voltak érdeklődések, de nincs konkrétum. A télen tárgyaltam az említett bosnyák klub képviselőivel, akkor nem tudtunk megállapodni. A nyáron újra tárgyalunk majd, talán meg tudunk egyezni. Napi kapcsolatban vagyok az ügynökömmel, és meglátjuk, hogyan alakul majd nyáron a piac.

Határozott elképzelésem van, szeretném ott folytatni a pályafutásomat, és sikereket elérni.

Öcsédről keveset tudni, mióta elhagyta a Vidit. Látsz esélyt arra, hogy újra együtt játszatok?

Elvir két évvel ezelőtt távozott a Viditől. Látta, nem sok esélye van bekerülni a kezdőbe, ezért a váltás mellett döntött. Nem hibáztatom ezért, a saját útját akarja járni. Noha az osztrák másodosztályt is felfüggesztették, mégis papíron a Dornbirn játékosa, de a jövője még bizonytalan. A kérdésre válaszolva: a futballban bármi megtörténhet. Büszkék vagyunk arra, hogy együtt lettünk bajnokok és kupagyőztesek, mi úgy vagyunk vele, hogy ezt senki nem veheti el tőlünk!

Pályafutásod során számtalan mérkőzést játszottál Ausztriában is, így jól ismered az ottani viszonyokat. Miben másabb a magyar foci a osztrákhoz képest?

A bajnokság színvonala itt is magas, amit jól mutat, hogy a csapatok egy pillanatig sem állnak le. A játékosok nem ismernek lehetetlent, csúsznak-másznak minden labdáért. Csak jót tesz a magyar focinak, hogy vannak erős vidéki együttesek is. Bár a nézőszám nem túl magas egy-egy mérkőzésen, mégis például a Ferencváros elleni rangadónak megvan a sajátságos varázsa, az ilyen légkör fontos nekünk labdarúgóknak is.

Világszerte a koronavírus-járvány miatt számtalan korlátozást bevezettek. Mi a helyzet Ausztriában, ahol épp tartózkodsz? 

Itt nincs szigorú karantén, de kevés időt töltünk a szabadban. Igyekszünk megvédeni magunkat, a születendő gyermekünket, és betartjuk a kormány előírásait. Természetesen hiányzik már az az érzés, amikor újra labdába rúghatok és a pályán játszhatok. Otthon a saját fitneszedzőmtől kapott gyakorlatokat elvégzem, és egyedül szoktam futni. Az idő majd megoldja, hogy végül Szarajevóba fogunk-e költözni vagy sem. Az élet majd eldönti. Most még a legnagyobb izgatottsággal az tölt el, hogy édesapa leszek. A feleségem, Alma nagyon jól viseli a terhességet. Tény, hogy nehéz időket élünk, de családfőként ott segítek, ahol tudok, bármi is adódjon.

LENKÓ PATRIK