Bajnokcsapat a kérője a Vidi válogatott középpályásának – sajtóhír

A korábbi alapember a nyáron szinte biztosan távozik a MOL Fehérvár FC-től, de nem sok híja volt, hogy már a télen eligazoljon - erről ő maga beszélt.
Dudás Gábor 2020. február 15., szombat 9:09
A korábbi alapember a nyáron szinte biztosan távozik a MOL Fehérvár FC-től, de nem sok híja volt, hogy már a télen eligazoljon - erről ő maga beszélt.
Szerző: Dudás Gábor 2020. február 15., szombat 9:09

A Székesfehérváron korábban alapembernek számító, majd néhány hete a második csapathoz száműzött Anel Hadzic sorsa továbbra is kétséges, annyi tűnik egyelőre szinte biztosnak, hogy a 30 éves bosnyák válogatott középpályás a nyárig a magyar klubnál marad, addig szól ugyanis a szerződése a Vidinél.

A télen többször is felvetődött, hogy távozik a rutinos játékos csapatától, szóba hozták a Honvéddal, felmerült annak a lehetősége is, hogy visszatér Ausztriába, sőt, egy osztrák lap azt is állította, hogy Hadzic szerződését már fel is bontotta a Vidi - ezt azonban maga a játékos cáfolta a csakfoci.hu-nak.

Hadzic - aki 13 bajnokin és 2 kupameccsen lépett pályára az idényben, de legutóbb november végén játszott az NB I-ben - ugyanakkor egy friss nyilatkozatában elárulta, hogy nem sok híja volt annak, hogy végül hazájában folytassa pályafutását a télen.

- Elismerem, hogy egyeztettünk az FK Szarajevó csapatával, amelyért fiatal korom óta rajongok. Emir Hadziccsal, a klub sportkoordinátorával beszéltünk, ő végig nagyon korrekt volt, nagyjából meg is egyeztünk a közös folytatásban, de végül nem tudtam valamit lezárni a magyar csapatomnál. Így ebben a félévben biztosan nem játszom majd Szarajevóban, de a nyáron folytatjuk majd a tárgyalásokat - mondta a life.ba oldalán a középpályás, akinek régi vágya, hogy kedvenc klubjánál futballozhasson majd egyszer.

Az FK Sarajevo a címvédő a boszniai élvonalban és jelenleg is vezeti a pontvadászatot - egy ponttal nagy riválisa, a Zeljeznicar előtt. A taval nyári Bajnokok Ligája-selejtezők során egy kört élt meg a csapat, a skót Celtic vetett véget gyorsan európai kalandjának.

Hadzic 2016-ban került az NB I-be, ahol összesen 85 találkozón lépett pályára és 11 gól mellett 5 gólpassz is fűződött a nevéhez. Magyar bajnoknak és kupagyőztesnek is mondhatja magát, de kulcsfontosságú szerepet játszott a 2018-ban az Európa Liga-csoportkört elérő gárdában is. A Bajnokok Ligája selejtezőjében például továbbjutást érő gólt fejelt a Ludogorecnek.

Olvastad már?
Fradi-Vidi 1-0 - minden az NB I csúcsrangadójáról itt!
Szombaton, a Groupama Arénában csapott össze az OTP Bank Liga két legnagyobb esélyese, a címvédő és listavezető Ferencváros, valamint a trónkövetelő és második helyen álló MOL Fehérvár FC. Minden hír a meccsről itt!
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Pál
A 26 éves szélső, Fabian Reese a napokban a csapat nevében látogatást tett Dárdai otthonában, a célja pedig az volt, hogy meggyőzze a magyar trénert a júniusban lejáró szerződésének meghosszabbításáról.
Magyarokat igazol?
Csepregi György
Három magyar játékos (ebből egy játszik itthon) van a belga élvonalba feljutó Beerschot magyar sportigazgatójának, Csepregi Györgynek a listáján. (Sportrádió)
Siófok
Vukmir távozott, megvan az utódja
Dragan Vukmir távozott a Siófok vezetőedzői posztjáról, utódja a legutóbb Ajkán dolgozó Jeney Gyula lett.
Tovább az összes átigazoláshoz