Athletic Bilbao, Chelsea, Zenit, NB III

A külföldi edzőkkel, játékosokkal történő interjúk előtt mindig alaposan felkészülünk az alanyok múltjából is. Önről kevés információt lehetett viszont találni, azt leszámítva, hogy például meccselemzőként és játékosmegfigyelőként is dolgozott Portugáliában, illetve Spanyolországban… 

Ez igaz, nem ma volt, de valóban dolgoztam ezekben a pozíciókban is. Voltam taktikai elemző, másodedző, dolgoztam például az Athletic Bilbaónál, Marcelo Bielsa stábjának tagjaként, de voltam a Chelsea-nél, ahol Steve Clarke másodedző munkáját segítettem, illetve a  Zenit Szentpétervárnál is. Aztán ifiedzőként, majd felnőttcsapatoknál is dolgoztam Portugáliában, rövid ideig az élvonalban vezetőedző is voltam a Belenensesnél, amikor a kollégámnak sajnos egészségügyi problémái támadtak. Szerepeltünk az Európa Ligában, majd az Egyesült Államokban is megfordultam, onnan kerültem Szegedre. Vezetőedzőként 5-6, másodedzőként nagyjából 9 éves múlt áll mögöttem – mondta a csakfoci.hu-nak Joao Pedro de Oliveira Janeiro, az NB II-es Szeged-Grosics Akadémia 38 éves portugál vezetőedzője.

Ilyen csapatokat követően hogyan került végül épp Magyarországra, méghozzá a harmadosztályba?

Egy, Kiss-Rigó László püspökkel és klubvezetővel meglévő közös ismerősünkön keresztül. Futballelméleti előadást tartottam az akkor NB III-as csapatnak, eltöltöttem végül itt három napot, majd visszautaztam az USA-ba. Aztán később kaptam egy hívást, hogy rám volna szükségük, abban az időben, amikor a Szeged csak a második helyen állt a harmadosztályban, 6 vagy 9 ponttal lemaradva a Szentlőrinctől. Megmondták kereken, hogy nem fogok túl sokat keresni, de szakmai szempontból jól járhatok, ha sikeres leszek. Végül úgy döntöttem, kockáztatok és idejövök, hogy aztán sikerüljön is ledolgoznunk a hátrányunkat, és feljussunk. Nagymértékben annak is köszönhetően, hogy kiváló karakterek alkották a csapatot. 

Egyáltalán mennyire ismerte a magyar futballt, mielőtt idejött?

Ismertem például a Ferencvárost, a nemzetközi kupákból. Emlékszem arra is, milyen nagy dolog volt a magyar labdarúgásnak, hogy Lipcsei Péter a Portóhoz igazolt. Emellett nyilván mindenki ismeri Portugáliában a tragikus sorsú Fehér Miklóst, akire a mai napig megemlékeznek otthon, ő az, aki mindig ott fog élni a portugál szívekben is. De több magyar vonatkozású mérkőzést is láttam a közeli vagy távolabbi múltban. 

Arra gondolom nem számított, hogy egy olyan klubnál is fog majd dolgozni, amelynek egy ismert megyéspüspök az elnöke.

Elég sok helyen megfordultam, majdnem az összes földrészen dolgoztam, így láttam már sokféle tulajdonost, klubvezetőt a pályafutásom során. Nyilván egy sajátos helyzet, hogy az egyház áll a csapat mögött, de aztán láttam, hogy mennyi mindent támogatnak: az iskolák, az árvaházak, a rászorulók segítése, a 4-500 gyerek segítése, nevelése, edzése, az az elképesztő munka, amit Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke végez. Ez volt az egyik fő oka annak, hogy végül elvállaltam egy harmadosztályú csapat irányítását. Úgy, hogy előtte soha nem dolgoztam a második vonalnál lejjebb. De úgy éreztem, itt nem csak a csapatnak, a közösségnek is adhatok a munkámmal. A püspök urat pedig nyilván sokat kritizálják, de a futball már csak egy ilyen demokratikus intézmény: itt mindenki beszélhet, amit akar – ami persze jó dolog. A futballt illetően egy komoly célkitűzése volt Kiss-Rigó Lászlónak, hogy fiatalokat építsünk be a csapatba, ami sikerült is.

A püspök úr egykori kapusként szakmai tanácsokat nem szokott adni?

Sajnos nem beszélünk annyit, mint amennyit szeretnénk, ő egy eléggé elfoglalt ember. De ha sor kerül rá, akkor persze, van véleménye, akár a kapusainkról például. Fel is merült annak az ötlete már a részéről, hogy neves külföldi kapusokat hozzunk ide bemutatót tartani, de majd talán akkor, ha véget ér ez az egész. 

“Ha a pénz érdekelne, akkor hazamennék és dolgoznék egy élvonalbeli csapatnál”

Június 30-ig szól a szerződése. Beszéltek már a hosszabbításról? 

Igen, még a járvány kirobbanása előtt kaptam is ajánlatot, de azt egyelőre nem fogadtam el. Majd meglátjuk, hogyan alakul még ez a következő hetekben. Idehoztam magammal a családomat is, szeretjük Magyarországot, és számomra nem elsősorban pénzkérdés a maradásom, de beszélnünk kell még a szerződés hosszáról és egyéb részletekről is. Ha a pénz érdekelne csak, akkor egyrészt hazamennék és dolgoznék egy élvonalbeli csapatnál. Másrészt látom, hogy a Szeged azért nem a legtehetősebb NB II-es klubok közé tartozik, nincs nagy támogató, szponzor mögötte, nem lehet összehasonlítani a büdzsénket a leggazdagabb csapatokéval, mint például az ETO-éval.

“Itt 3 ezren jobb hangulatot csinálnak, mint máshol 30 ezren”

Nem csak a vezetőség és a háttér miatt különleges klub a Szeged, de azért is, mert másodosztályú csapatként az egyik leglátogatottabb stadion az övé az országban. Az, hogy 3000 vagy akár 5000 ember is kimegy egy-egy meccsükre, mit jelent Önnek vagy a csapatnak?

Amellett, hogy azért a korábbi csapataimnál nem egyszer előfordult, hogy 40-50 ezer ember is kint volt a meccseinken, még akár az Egyesült Államokban is. De így is hatalmas eredménynek tartom, hogy Magyarországon a Ferencváros mögött a miénk a második legnagyobb átlagnézőszám, mióta megvan az új stadion. De ehhez persze az is kellett, hogy a csapat jól és egyre eredményesebben is futballozzon, és a szurkolók a csapat miatt kilátogassanak az arénába. Engem pedig lenyűgöz az itteni szurkolók szenvedélye, fociszeretete, hiszen

akkor is, ha 3 ezren vannak, jobb hangulatot csinálnak, mint néhány olyan stadionban, ahol korábban jártam, akár Portugáliában, Oroszországban vagy az Egyesült Államokban, és ahol lehetett 30 ezer néző is, az atmoszféra semmi volt az ittenihez képest.

Az is nagyon meggyőző volt, hogy a szurkolók, különösen az ultrák akkor is a csapat mellett voltak, amikor nem úgy ment esetleg a játék.

 

Michael Boris, az NB II-es listavezető MTK Budapest vezetőedzője azt mondta, hogy azért szeret a Szeged ellen játszani, mert nagyon agresszív és kemény ellenfél. Ezért is akart kimondottan Önökellen edzőmeccset játszani a télen.

A Viditől is kaptunk már hasonló dicséretet. Számomra nagyon fontosak az elvek, a taktikai fegyelmezettség a labdarúgásban. Ennek megfelelően edzem, képzem a csapataimat. Nekem nincsenek titkaim, én nem az az edző vagyok. Én csak dolgozom, teszem a dolgom a saját filozófiám és rendszerem keretében. Az elvem az, hogy mindig olyan játékszisztémát építek fel egy adott csapatnál, amire a játékosanyag lehetőséget ad, nem erőltetek rá egy keretre sem olyan játékot, amire nem képes. Nekem azért is nagy büszkeség az, amit Michael mond, mert azért a táblázaton elég nagy a különbség a két csapat között. Ráadásul annyi gondunk volt a súlyosabb sérülésekkel az idényben, hogy egy hétig is tudnék róluk beszélni. Ebben az idényben szintén meg kellett azzal is birkóznia a csapatnak, hogy költöznie kellett, a játékosoknak lakást, szállást kellett találniuk, miközben egy olyan stadionból költöztek át, ahová szinte senki nem járt ki. Mi pedig emberek vagyunk, nem robotok, idő kellett, amíg ezek a dolgok megoldódtak. Mindezek miatt nagy eredmény, ahol most tartunk. 

Ez a 12. hely a reális, vagy magasabb célokra is alkalmas már a keret?

Ha nincs a Balmazújváros kizárása, akkor a 7. helyen állnánk számításaim szerint, úgyhogy igen, akár az is reális lehet, hogy előrébb végezzünk, sőt, a többi csapat iránti tisztelet mellett azt is ki merem jelenteni, hogy a TOP 5-be is odaférhetünk. Sok olyan meccs volt, amikor mi vagy mások nem hoztak jó döntéseket…nem akarom erre fogni, mindenki hibázik, én is, a játékvezetők is. De nyilván egy újonccsapat megítélése, az irányába adott tisztelet, figyelem is másként másként működik. Ha viszont a pályán nyújtott statisztikát nézem, a miénk az egyik legtöbbet támadó, az egyik legtöbb lehetőséget kialakító csapat, úgyhogy a fentebb említett 7. pozíciónk legalábbis reális. 

Ha marad a kispadon, mik lesznek a Szeged céljai a következő idényben – irány az NB I?

Először is várjuk meg, mikor lesz egyáltalán következő idény, de az biztos, hogy szeretnénk a lehető legmagasabb pozícióban végezni majd. Ez lehet akár az első öt, de ha már ott vagy, szeretnél még magasabb célokért küzdeni. Erről eszembe is jutott, hogy ha le is fújják az idényt, jó lenne, ha négy csapat is feljutna majd az élvonalba az NB II-ből.

Ez az egyik lehetőség a klubok és az MLSZ között zajlott egyeztetések szerint.

És lenne is értelme! 16 csapat az NB I-ben, 30 forduló a 33 helyett. De ugyanígy fontos lenne, hogy csak olyan csapatok indulhassanak az NB I-ben és az NB II-ben is, amelyek anyagilag képesek vállalni a terheket. Ez olyan dolog, mint amikor szeretnék egy Ferrarit, de nem tehetem meg, hogy megvegyem, így lemondok róla. 

Kupadráma a Vidi ellen: “Ez így elég őrülten hangzik, nem?”

A címvédő MOL Fehérvárt majdnem kiverték decemberben a Magyar Kupából, egy öngóllal és tíz emberrel kaptak ki a hosszabbításban. Nagyon feszültnek tűnt akkor, de “csak” a vereség miatt?

A megszokott kezdőcsapatom nagyjából 60 százaléka ráadásul nem is állt a rendelkezésemre…már csak amiatt sem, hogy abban az időszakban kilenc nap alatt öt meccset kellett játszanunk. ráadásul hármat idegenben, úgy, hogy az éjszakát is ott töltöttük. Ez így elég őrülten hangzik, nem? Ez nem kifogás, sőt, szeretek mindenkinek lehetőséget adni. Probléma volt viszont számomra, hogy a kiállításnál nem érvényesültek az új szabályok, mert ugyan valóban 11-est kellett adni az esetnél, de második sárgát biztos, hogy nem.  A büntető kimaradt, jött a hosszabbítás, és volt egy szituáció, amikor megsérült egy futballistánk, a Vidi nem rúgta ki a labdát, mint mi, a hasonló eseteknél. De ez van, nekem ebbe nincs beleszólásom. De ha a játékvezető megállítja akkor a játékot, akkor nem alakulhatott volna ki az a szituáció, ami végül a mindent eldöntő öngóllal zárult. Ezzel nem voltam elégedett. De mindenki hibázhat, a játékosokra pedig nagyon büszke voltam, és vagyok a mai napig.

“Szakmailag kihívást jelent a magyar edzők ellen meccselni”

Korábban a portugál Paulo Sousa, José Gomes, vagy épp Leonel Pontes is dolgozott már nálunk portugál edzőként. Őket ismeri személyesen, mit tud az itteni múltjukról, tapasztalataikról?

Paulo Sousát ismerem személyesen is, abból az időből, amikor a Swansea City-nél edzősködött. A brit időszaka nem sikerült olyan jól, de azt tudom, hogy sikeres volt a Vidinél. Leonel Pontes egy nagyon más típusú edző és ember, aki ugye Cristiano Ronaldót vagy Ricardo Quaresmát is edzette, sőt, fejleszette. Ő nagyon jó a fiatal játékosok fejlesztésében, nem véletlenül dolgozott és dolgozik most is egy olyan sikeres klubnál, mint a Sporting Lisszabon. Egy határozott, képzett tréner, szilárd elképzelésekkel, szervezett csapatokkal, az viszont nem tudom, miért nem jött össze neki végül semmi Debrecenben. 

És mi a véleménye a magyar edzőkről? Alakult már ki esetleg szorosabb szakmai kapcsolat valakivel?

Nem igazán. Tudja, van egy szokásom, minden hazai meccs előtt meghívom az ellenfél edzőjét egy kávéra, beszélgetni. Szerintem ez normális, és része az edzői kultúrának. A meccs alatt ellenségek, ellenfelek vagyunk, de előtte és utána kollégák. Aztán egy idő után leszoktam erről, mert senki nem fogadta el a meghívásomat…

a probléma másik fele az, hogy bár próbálok tanulni magyarul, mióta itt vagyok, és a fontosabb kifejezéseket el is sajátítottam, mert úgy érzem, én jöttem ide, nekem kell beszélnem az önök nyelvét. Most is magyarul kellene adnom az interjút…az önök nyelve meg nehezebb, mint a japán. Eközben érthető, hogy a hazai edzők többsége esetleg nem beszél angolul, mert nem volt eddig szükségük rá. És talán nem éreznék magukat kényelmesen, ha ilyen szituációba kerülnének. De pozitív benyomásom volt például a Budafokot vezető Csizmadia Csabáról, aki egy kedves ember. Sokan nagyon feszültek egy-egy mérkőzés előtt, az NB II-ben is, így talán ezért is maradtak el eddig ezek a talákozók. Érdekes, mert én pont a meccsek előtt vagyok a legnyugodtabb, utánuk viszont annál idegesebb. Szakmailag kihívást jelent a magyar szakemberek ellen meccselni, hiszen például az NB II-ben is sokféle taktikai elemmel, felállással talákozom. 

“Ma már nem engedik, hogy kreatívak legyenek a játékosok”

A magyarországi futballisták milyen benyomást tettek Önre?

Bevallom őszintén, sokan olyanok nekem picit, mintha robotok lennének.

És ez nem belőlük fakad, hanem a kapott képzésből, a modern, pro-licences edzőktől. Tudok önnek példát is mondani: pont azért lett mára a szélsővédők feladata ennyire a támadások segítése is, mert a klasszikus szélsők többnyire már nem csinálnak meg cseleket, egy az egyeket, így kell nekik a támogatás hátulról. Ma már nem engedik és tanítják, hogy igazán kreatívak legyenek a játékosok. Ez nem csak Magyarországra, de az egész világra igaz! Túl nagy a kockázat a kreativitásban, a biztosra, a könyebb megoldásra kell menni. Nálam például pont fordítva van, elvárom a futbalistáktól, hogy a támadóharmad utolsó 30 méterén minél több kreatív megoldást mutassanak be. Talán emiatt is van ennyi helyzetünk… Az edzők és a játékosok esetében semmi más nem számít, csak az eredmény, emiatt lett ilyen a játék, a felfogás is. De tetszik például a Vidi játékának intenzitása, vagy az Újpest labdabirtoklásra épülő játéka, mégha a futball lényege a góllövés is. 

A másik probléma, amit látok, hogy bár megvan a minőség a futballistákban, például technikai képzettségben, mentálisan vannak hiányosságok. Magyarországon ma kényelmes dolog labdarúgónak lenni, így nem érzik a késztetést igazán arra, hogy külföldön is kipróbálják magukat.

Emiatt az edzőknek ki kell mozgatniuk őket a komfortzónájukból. Szegeden például féltucatnyi 35-36 éves játékost kell motiválnom, ami persze nem egy rossz feladat, de nem is könnyű. Nyilván mindennek megvan a jó és rossz oldala: a jó az, hogy így a legjobb játékosok többsége is itthon marad, ami használ a bajnokságok színvonalának. Ugyanakkor a saját csapatomnál azokon a játékosokon, akik külföldön is futballoztak, jól látszik egy másfajta mentalitás, hozzáállás, rugalmasság. Ez pedig abból fakad, hogy egy másik futballkultúra megtapasztalása fejlődést nyújt minden szempontból, fizikálsian, mentálisan és taktikailag is például. Ezért érdemes külföldre igazolni.

Állítólag Ön igazi munkamániás, megszállotja a szakmájának. Hogy viselik ezt a játékosok Magyarországon?

Ezt mondják? Lehet benne valami, a családom is ezt mondja… Napi 26 órában képes vagyok a futballal foglakozni. Nem 24-ben, 26-ban…még most, itthon is ez tölti ki az időm nagy részét. Megnéztem már például az eddigi mérkőzéseinket, mindet, készítettem is egy összesítő videót ezekről (lásd lentebb – a szerk.), és elküldtem a játékosoknak, mint egyfajta motivációt. De fontos, hogy szeretek a lényegre koncentrálni, nem beszélek többet 2-3 percnél tovább egy játékosommal sem, a csapat előtt meg maximum 15-öt. Ilyen vagyok, ez az életem, mindenről tudni akarok, amit a csapattal kapcsolatos, ami a győzelmekhez vezethet. Csak így hozhatok jó döntéseket edzőként. 

Koronavírus: “Amíg én irányítom a csapatot, nem lesz ilyen”

Keveset tudni a Szegedről a leállás óta, azt leszámítva, hogy kétmillió forinttal támogatta a csapat a városban a rászoruló családokat és hátrányos helyzetű fiatalokat, illetve időseket. Hogyan készülnek a remélt folytatásra?

Mindenek előtt betartjuk a karantén-előírásokat, és amíg én vagyok az edző, ez így is fog maradni. Én magam terveztem meg a játékosok egyéni edzésrendjét, amihez természetesen a rendelkezésre álló modern eszközöket is igénybe vesszük, amik segítésével figyelemmel kísérhetjük, hogyan készülnek a futballisták. Csütörtökön viszont 5-6 nap pihenőidőt adtam mindenkinek, mivel rendkívül bizonytalan, hogyan folytatódik majd az idény. Ha újraindulna a bajnokság, legalább 3-4 hét kellene a normális felkészülésre.

Nem is tervezi, hogy más hazai csapatokhoz hasonlóan elindítsa esetleg a kis csoportokban történő edzéseket?

Amíg én irányítom ezt a csapatot, és amíg a jelenlegi helyzet fennáll, nem lesz ilyen. Először is azért, mert az emberek egészségénél nincs fontosabb, és nem én leszek az, aki megszegi a rendelkezéseket. A játékosok és az edzők is elsősorban emberek, nekem pedig az a legfontosabb, hogy mindenki biztonságban maradjon. Őszintén szólva nem sok értelmét látom annak, hogy 4-5 fővel edzzünk egyszerre, ez nem futsal, hogy bármi haszna legyen. Talán annyi, hogy a játékosok végre együtt mozoghatnának a társaikkal, de emiatt nem fogunk kockáztatni. Addig biztosan nem, amíg nem tudjuk, mi lesz a folytatással.

Ön egyébként mit gondol, hogyan lehetne befejezni a bajnokságot, bajnokságokat itthon?

Nem könnyű erre válaszolni és mindenkinek meg is van erről a véleménye. De mégis, mit mondjak, hogy a többi klubalkalmazott egészsége, a gyepmesteré, a szertárosé vagy a mosodásé nem számít? Még akkor is, ha zártkapus mérkőzésekről beszélünk – aminek hozzáteszem, megint nincs semmi értelme -, akkor is 80-90 ember tartózkodna a stadionokban egy-egy mérkőzésen. Ha csak 1-2 fertőzött közülük, megvan a baj. Ha pedig kiderül, hogy valaki betegen volt ott a mérkőzésen, mindenkit karantéba zárnak legalább két hétre…akkor hogyan fejezze be ez a két csapat a bajnokságot? Úgyhogy vannak dolgok, amiket erősen számításba kell venni és amikre talán nem is gondol mindenki. De fontos megjegyezni, hogy én és a játékosaim is folytatni szeretnénk a szezont. De hogy ez lehetséges lesz-e? A jelenlegi helyzet alapján aligha.

DUDÁS GÁBOR