ANGLIA

Manchester United: Közel állnak a 21 éves Swansea-szélső, Daniel James megszerzéséhez. A walesi válogatott játékosért 15 millió fontot fizethetnek (Sky Sports)

A spanyol válogatott középpályás, Ander Herrera hamarosan bejelenti, hol folytatja pályafutását – ezt Ole Gunnar Solskjaer menedzser árulta el a lejáró szerződésű, a PSG és az Athletic Bilbao által is csábított játékos kapcsán (Goal)

Manchester City: Befejezi játékos-pályafutását és edzőként kíván a jövőben dolgozni a legnagyobb sikereit a City-vel (és a Barcelonával) elérő, 35 éves elefántcsontparti középpályás, Yaya Touré. A Manchesterből tavaly nyáron távozott Touré rövid ideig a görög Olympiakosz játékosa volt, de mintegy fél éve nincs már klubja. Visszavonulásáról ügynöke, Dimitri Seluk számolt be. Legnagyobb nemzetközi sikerét a Barcelonával érte el, 2009-ben Bajnokok Ligáját nyert a katalánokkal.

Liverpool: Jürgen Klopp kívánságlistájának élén a Real Madrid támadó középpályása, Marco Asensio áll (Mundo Deportivo)

Chelsea: Szeretnék újra elővenni a Stamford Bridge bővítésének tervét, de a költségeket a korábban előirányzott 1 milliárd fontról 500 millióra csökkentenék – akár úgy is, hogy új helyre költöztetik inkább a stadiont (New Civil Engineer)

Arsenal: Élőben lőtte ki a riporternőt a képernyőről az Arsenal játékosa – videó

Tottenham: A német Freiburg 22 éves védőjéért, Robin Kochért 19 millió fontot is kifizetne a BL-döntős. A belga és a talán az Ajaxhoz visszatérő Toby Alderweireldet pótolhatják vele (Bild)

csakfoci.hu

Anglia megcsinálta! 🏴󠁧󠁢󠁥󠁮󠁧󠁿 🏆🏆

Fulham: Az élvonaltól búcsúzó londoni gárda véglegesítette a kispadon az eddig ideiglenes edzőként dolgozó Scott Parkert.

SPANYOLORSZÁG

Real Madrid: Sajtóhírek szerint közel állnak a megegyezéshez a belga Eden Hazarddal. A Chelsea 100 millió fontért hajlandó elengedni klasszisát, aki úgy nyilatkozott, hogy “nem biztos még, hogy az Arsenal elleni Európa Liga-döntő lesz az utolsó meccse Chelsea-mezben” (Independent)

Barcelona: A korábban mér említett Philippe Coutinho, Samuel Umtiti és Ivan Rakitic mellett a kölcsönben lévő Kevin-Prince Boateng és Jeison Murillo , valamint a lejáró szerződésű Thomas Vermaelen, illetve megfelelő ajánlat esetén Jasper Cillessen, Malcom, Rafinha és Denis Suarez is a nyári távozók listájára kerülhet (AS)

Négy-hat hetet lesz kénytelen kihagyni Luis Suárez, a Barcelona labdarúgója, akit csütörtökön megműtöttek. Az uruguayi támadó jobb térdében porcsérülés miatt vált szükségessé a beavatkozás, melyet artroszkópos módszerrel végeztek el. Luis Suáreznek régóta fájt a térde, de eddig halogatta a műtétet, a Bajnokok Ligája-búcsú után viszont gyorsan rászánta magát. A már biztosan spanyol bajnok FC Barcelona így nem számíthat a 32 éves játékosra a Valencia elleni hazai Király Kupa-döntőben május 25-én, és elképzelhető, hogy a Copa América elejét is kénytelen lesz kihagyni. A dél-amerikai kontinenstornán, Brazíliában az uruguayi válogatott június 16-án Ecuadorral, 20-án Japánnal, 24-én Chilével mérkőzik meg. Suárez kedden, a Bajnokok Ligája elődöntőjének liverpooli visszavágóját végigjátszotta – csapata 4–3-as összesítéssel búcsúzott. A dél-amerikai támadó ebben a szezonban 25 gólt szerzett a Barcelona színeiben. (MTI)

Szóváltásba keveredett a Barca néhány szurkolóival Lionel Messi a liverpooli reptéren. Miután többen is szidalmazták az ötszörös aranylabdást (ebből látható egy részlet az alábbiakban) a BL-kiesést követően, Messi visszaszólt: “Mégis mit csináltam rosszul? Mondjátok meg!” (Mundo Deportivo)

Atlético Madrid: Hamarosan el kell dönteniük, újra kölcsönveszik-e még egy évre, mintegy 18 millió euróért a Chelsea spanyol válogatott támadóját, Alvaro Moratát (AS)

OLASZORSZÁG

Juventus: Massimiliano Allegri a Paris Saint-Germain kispadjára ülhet le, a helyére a torinói klubvezetés Pep Guardiolát szeretné szerződtetni a Manchester City-től (Calciomercato)

Nem zárta ki a lehetőségét annak a Chelsea olasz balbekkje, Emerson Palmieri, hogy visszatér a Serie A-ba. A Juve lehet a legfőbb kérője (Calciomercato)

Internazionale: Közel kerültek a megegyezéshez Antonio Contével, ő lehet az új vezetőedző a nyártól (Gazzetta dello Sport)

Hasonló a helyzet állítólag Ivan Rakitic ügyében is spanyol és olasz sajtóhírek szerint, a Barcelona vb-ezüstérmes horvát középpályása 50 millió euró körüli összegért válthat csapatot.

AC Milan: 20 millió euró fejében szerződtetnék az Arsenal 27 éves, világbajnok német védőjét, Shkodran Mustafit, aki 2012 és 2014 között már játszott a Serie A-ban, akkor a Sampdoria játékosa volt (Calciomercato)

A Juventus – kölcsönben Bolognában szereplő – szélsőjét, Riccardo Orsolinit is leigazolnák a nyáron. A 22 éves játékos ára is 20 millió euró körül mozoghat (Gazzetta dello Sport)

AS Roma: Claudio Ranieri vezetőedző péntek délelőtti sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy – a korábbi megegyezésnek megfelelően – a következő idényben már nem ő irányítja a csapatot.

Atalanta: Szeretnék végleg szerződtetni a Chelsea-től kölcsönvett 23 éves horvát válogatott középpályást, Mario Pasalicot. 15 millió euró lehet az ára (Calciomercato)

NÉMETORSZÁG

Schalke: A következő szezontól a volt amerikai válogatott David Wagner lesz a Schalke 04 vezetőedzője. A klub bejelentése szerint a 47 éves szakemberrel – aki legutóbb az angol bajnokságban szereplő Huddersfieldet irányította – 2022 júniusáig szóló szerződést kötöttek.

VfB Stuttgart: Tim Walter, a másodosztályú Holstein Kiel szakvezetője ülhet le a kispadra a nyártól (Süddeutsche Zeitung)

Hannover: “Nem lehet minket a Liverpoolhoz vagy a Tottenhamhez hasonlítani, de a bennmaradásunk nagyobb csoda lenne, mint az ő BL-döntőbe jutásuk. Hetek, sőt, hónapok óta teljesen leírtak minket” – Thomas Doll a Freiburg elleni, sorsdöntő szombati bajnoki előtt.

Eintracht Frankfurt: A Frankfurt szurkolói és a csapat a Chelsea elleni, elveszített Európa Liga-elődöntő és 11-es párbaj után.

VILÁGFOCI

PSG: Gianluigi Buffon a távozás küszöbén áll, megakadtak a hosszabbítási tárgyalások a veterán olasz kapussal (AS)

Három mérkőzésre szóló eltiltást kapott Neymar, a Paris Saint-Germain brazil sztárlabdarúgója, amiért összetűzésbe keveredett egy szurkolóval az elvesztett kupadöntő után. A bajnok fővárosiak címvédőként 2-0-s vezetésről végül 11-esekkel alulmaradtak a Francia Kupa április 27-i fináléjában a Rennes-nel szemben. A lefújás után a dühös brazil játékos – aki éppen a lelátón felfelé lépkedett, hogy átvegye az ezüstérmet – egy drukker felé ütött, aki megpróbálta őt felvenni a mobiltelefonjával. A büntetés további két mérkőzésre szól, ezeket azonban felfüggesztve kapta Neymar. Az eltiltás hétfőn lép hatályba, azaz a 27 éves futballista szombaton, az Angers elleni bajnokin még pályára léphet, az utolsó két Ligue 1-meccsen, valamint a következő szezon első találkozóján, a Rennes elleni szuperkupa-mérkőzésen viszont nem. Neymart korábban a Bajnokok Ligájában is eltiltották három összecsapástól, mert a közösségi oldalán írt bejegyzésében megsértette a bírói stábot. (MTI)