Vitaliy Kvartsyanyi, a korábbi élvonalbeli vezetőedző szerint a magyar válogatott jelenti majd a legnehezebb ellenfelet Ukrajna számára a Nemzetek Ligája csoportjában. Az ukrán tréner szerint különösen fontos lesz a két csapat első mérkőzése.
Az ukrán válogatott a magyar, a grúz és az északír nemzeti csapattal került egy csoportba az új Nemzetek Ligája-idényben. Kvartsyanyi úgy véli, hogy a keretek klubszereplése alapján az északírek tűnnek a leggyengébbnek, míg Georgia komoly erőt képvisel, még akkor is, ha a legutóbbi Európa-bajnokság óta veszített valamennyit az erejéből.
- Ha a csapatok keretét a klubok alapján nézzük, Észak-Írország kevésbé tűnik erősnek. A grúz válogatott, amely a legutóbbi Európa-bajnokságon mutatott csúcsformája után veszített valamennyit az erejéből, nagyon komoly csapat. Kvaratskhelia mellett is vannak olyan sztárjaik, akik jó klubokban játszanak.
A 73 éves szakember ugyanakkor Magyarországot tartja Ukrajna legnehezebb ellenfelének, és arra figyelmeztetett, hogy az északíreket sem szabad lebecsülni.
A magyar válogatott ugyanilyen, a játékosok komoly klubokban futballoznak. Minden azon múlik, hogyan készítik fel a szövetségi kapitányok a játékosaikat, milyen taktikát találnak ki. De az északír válogatottat sem írnám le. A Magyarország elleni első meccs lesz a legnehezebb. Meg kell nyernünk, utána könnyebb lesz...”
– idézi Kvartsyanyit az UA-Football.
Az ukrán válogatottat 2026 májusában vette át az olasz Andrea Maldera. Irányításával eddig két felkészülési mérkőzést játszottak: Ukrajnában 2-0-ra nyertek Lengyelország ellen, majd a Dánia elleni találkozót a második félidőben félbeszakították Christian Eriksen rosszulléte miatt. Akkor 2-1-re a dánok vezettek.