Koronavírus: Házi karanténba került az Olaszországban légióskodó magyar középpályás – az összes hír a járványról itt!

ANGLIA

Arsenal: Az Arsenal továbbra is érdeklődik a Fiorentina 21 éves támadója, Dusan Vlahovic iránt, de állítólag a hónap végéig nehezen tudják finanszírozni a szerb játékos átigazolását (Sky Sports)

Chelsea: A Chelsea védője, Antonio Rüdiger most már azt tervezi, hogy marad a Stamford Bridge-en. A 28 éves bekknek a következő szezonban lejár a szerződése, és korábban felmerült, hogy távozhat a londoniaktól. (Teamtalk)

Manchester United: A Manchester United érdeklődik a Brighton jobbhátvédje, Tariq Lamptey iránt. A Brighton 40 millió fontot kér a 21 éves játékosért, aki már az angol U21-es válogatottban is pályára léphetett. (Mail)

Cristiano Ronaldo, a Manchester United labdarúgócsapatának ötszörös aranylabdás támadója szerint Ralf Rangnick vezetőedzőnek időre van még szüksége elképzeléseinek megvalósításához és a csapat teljesítményének javításához. A 63 éves trénert novemberben az idény végéig bízták meg az MU irányításával a norvég Ole Gunnar Solksjaer menesztése után. “Sok minden változott, amióta hozzánk érkezett, és úgy hiszem, jó munkát tud végezni, de ahhoz idő kell, hogy minden játékos azonosulni tudjon az ötleteivel” – nyilatkozta Ronaldo a Sky Sportsnak.

A február 5-én 37. születésnapját ünneplő portugál sztár úgy fogalmazott, Rangnick megérkezése óta „bizonyos pontokon” javult a United játéka, de tisztában vannak azzal, hogy nem nyújtják tudásuk maximumát. “Nem könnyű megváltoztatni egy csapatnál a futballisták mentalitását, játékfelfogását, a kultúrát, a rendszert. Ugyanakkor sok mérkőzés van még előttünk, amelyeken folyamatosan javulhatunk” – jelentette ki Ronaldo.

A Manchester United 21 forduló után a hetedik helyen áll a Premier League-ben, de csak 19 mérkőzést játszott le. Szombat este az Aston Villa vendége lesz Rangnick együttese. A két csapat hétfő este az FA Kupa harmadik fordulójában az Old Traffordon találkozott egymással, akkor a Ronaldo nélkül felálló MU 1-0-ra nyert. (MTI)

Arsenal: A szezon végéig kölcsönvennék a Juventustól a 25 éves brazil válogatott középpályást, Arthurt, de opcionálisan meg is vehetik majd Torinóból a futballistát. Ha a Juve elengedi, amire csak akkor kerülhet sor, ha tudják pótolni is a brazil légióst. (Fabrizio Romano)

Newcastle United: A Newcastle tárgyalásokat folytat a Reims támadójának, Hugo Ekitikének a szerződtetéséről, és a 19 éves francia játékos is hajlandó lenne az újgazdag PL-klubhoz igazolni. (Sky Sports)

Chris Wood személyében az egyik közvetlen rivális, a Burnley támadóját szerezték meg a kiesés elől menekülő Szarkák. Anglia legújabb újgazdag klubja 25 millió fontot fizetett – ennyi volt a kivásárlási ára –  a 30 éves csatárért, aki 2017 óta, 165 meccsen 53-szor volt eredményes előző klubjában. 2024 nyaráig írt alá.

Aston Villa: Az Aston Villa labdarúgócsapatában folytatja pályafutását a 43-szoros francia válogatott Lucas Digne. A 28 éves védőért sajtóértesülések szerint 20 és 25 millió font közötti összeget fizetett a klub az Evertonnak, amelyben a játékos az elmúlt három és fél évben 127 tétmérkőzésen lépett pályára, hat gólt szerzett és 20 gólpasszt adott.

A francia hátvéd a Steven Gerrard által irányított Aston Villa második nagy téli igazolása, ugyanis a klub múlt héten mutatta be a brazil Philippe Coutinhót, akit Digne korábbi csapatától, az FC Barcelonától „kölcsönzött ki”. A francia játékos spanyol bajnokságot és kupát is nyert a katalánokkal 2018-as távozása előtt. (MTI)

Leicester City: A Leicester City közös megegyezéssel felbontotta Filip Benkovic szerződését. (Leicester Mercury)

Leeds United: A Leeds érdeklődik a Torino 25 éves nigériai hátvédje, Ola Aina iránt. (Calciomercato)

West Ham: Egy évvel meghosszabbíthatja a szerződését a West Ham lengyel kapusa, Lukasz Fabianski. (Mail)

Angol Ligakupa: A Liverpool otthon gól nélküli döntetlent játszott a 24. perctől emberhátrányban lévő Arsenallal az angol labdarúgó Ligakupa elődöntőjének első felvonásán, csütörtökön.

A vendégektől Granit Xhaka kapott piros lapot az első félidő közepén, de hiába játszott végig óriási mezőnyfölényben a Liverpool, képtelen volt gólt lőni a londoni gárdának.

A visszavágó jövő csütörtökön lesz az Emirates Stadionban, a párharc továbbjutója a Chelsea-vel találkozik február 27-én a fináléban, amelyet a Wembley Stadionban rendeznek. (MTI)

SPANYOLORSZÁG

Megvan a Real Madrid ellenfele a Spanyol Szuperkupa döntőjében – videó

Barcelona: Joan Laporta elnök egy igencsak lelkesítő beszédet mondott azután a játékosoknak az öltözőben, hogy a Barca 3-2-re elbukta hosszabbítás után a Real Madrid elleni Szuperkupa-elődöntőt.

“Nagyon büszkék vagyunk rátok! Az összes Culé büszke arra, hogy Barcelona-szurkoló. Jobban, mint valaha! Az üzenet, amit a játékotokkal a Barcáról küldtetek ma, komoly okot ad a büszkeségre, ahogyan játszottatok, azzal, ahogyan kiálltatok és megmutattátok a tehetségeteket, felülmúltátok önmagatokat. Bátrak voltatok, bátrak! Büszkék lehetünk rátok. A Barca elnökeként, a vezetőség többi tagjával és a szurkolókkal szerte a világon, mindannyian büszkék vagyunk arra, hogy Barca-drukkerek vagyunk. Köszönjük mindannyiótoknak!”

Ousmane Dembelé a szezon végén távozhat a Barcelonától, a Manchester United pedig nagyon szeretne a 24 éves francia válogatott játékost szerződtetni. (Mirror)

Sevilla: A Newcastle újabb 28 millió fontos ajánlatot tett a Sevilla brazil hátvédjéért, Diego Carlosért. (Talksport)

OLASZORSZÁG

Juventus: Komoly fordulatot vehetnek az argentin Paulo Dybalával zajló szerződés-hosszabbítási tárgyalások, miután a klub állítólag utólag módosított volna a tervezetben lévő, már egyeztetett fizetésen, ami nagyon rosszul esett a támadónak. Emiatt könnyen lehet, hogy Dybala végül teljes hátraarcot fúj, ami a távozását is jelentheti az idény végén. (Gianluca Di Marzio)

A Juventus kölcsönvenné a Barcelona holland válogatott szélsőjét, Memphis Depayt. (Di Marzio)

Internazionale / Juventus: Meglehetősen heves, dulakodással is összekötött szócsatát vívott Leonardo Bonucci, a Juve Eb-győztes védője az Internazonale titkárával, Cristiano Mozzillóval, miután a milánói csapat a hosszabbítás ráadásában szerzett góllal megverte a torinóiakat a Szuperkupa-döntőn. A beszámolók szerint még a “megöllek” kifejezés is elhangzott a bekk szájából, akit nagy nehezen vonszoltak csak el a tett színhelyéről. (Il Tempo)

Genoa: Dárdai nevét meglepő helyen dobták be – egy aranylabdást válthatna a kispadon

AS Roma: Az AS Roma megerősítette, hogy Borja Mayoral és Gonzalo Villar egyaránt távozott a csapattól a Getafe együtteséhez.

Fiorentina: Az Independent állítja, a Fiorentina a Vlahovicért kért 75 millió eurós vételár nagy részét előre kéri, de az Arsenal kompromisszumot akar az üzlet fizetési szerkezetét illetően.

Salernitana: Walter Sabatinit nevezték ki a sereghajtó Salernitana új sportigazgatójának.

NÉMETORSZÁG

“Nem egy megszokott sérülés volt” – Szalai edzője türelmet kért a magyar válogatott csatár visszatérésével kapcsolatban

Bayern München: A szurkolók Joshua Kimmichet, a Bayern München középpályását választották meg a 2021-es év legjobb válogatott játékosának Németországban.

A német szövetség (DFB) csütörtöki tájékoztatása szerint a 26 éves futballista a szavazatok 33.8 százalékát begyűjtve végzett a voksolás élén, megelőzve a Chelsea-vel Bajnokok Ligája-győztes Kai Havertzet (22.7 százalék). Harmadikként Kimmich klubtársa, Leroy Sané zárt 13.6 százalékkal.

Kimmich a német válogatott tavalyi 16 mérkőzéséből 14-en pályára lépett, a részben budapesti rendezésű nyári Európa-bajnokságon a csapat mind a négy találkozóján – így a magyarok elleni csoportmeccsen is – kezdő volt és végigjátszotta a 90 percet.

Oltatlan kontaktszemélyként a koronavírus-járvány miatt a középpályásnak ki kellett hagynia a válogatott utolsó két világbajnoki selejtezőjét, melyeken Hansi Flick együttese fölényes győzelmekkel zárta csoportelsőként a sorozatot.

Kimmich korábban aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a profi sportolóknak be kellene oltatniuk magukat, de miután elkapta a fertőzést, decemberben már úgy nyilatkozott, ő maga is kérni fogja a vakcinát, amint lehetséges. (MTI)

RB Leipzig: A Newcastle ajánlatot készül tenni az RB Leipzig 23 éves mali középpályásáért, Amadou Haidaráért. (Mail)

FRANCIAORSZÁG

Marseille: A TyC Sports információi szerint a felek előrehaladott tárgyalásokat folytatnak egymással, hogy Darío Benedetto visszatérjen az Olympique Marseille csapatától korábbi klubjához, az argentin Boca Juniors együtteséhez. A várakozások szerint a nagy visszatérést már a héten bejelenthetik, ha nem jön közbe semmi váratlan esemény. (Futballtangó)

PSG: A Paris St-Germain érdeklődik a Manchester United középpályása, Paul Pogba iránt, állítólag a 28 éves francia középpályás is szívesen igazolna a párizisakhoz. (L’Equipe)