NEMZETKÖZI KUPÁK

Bajnokok Ligája: A Real Madrid és az Atlético is angol csapatot kapott, kötelező vár a Liverpoolra – megvannak a párosítások

Európa Liga: Orbánékra olasz csapat vár, a Barcelonára német – a párosítások

Európa Konferencia Liga: Az Európai Labdarúgó Szövetség pénteken kisorsolta a labdarúgó Európa Konferencia Liga negyeddöntőinek párosításait is. A Nyonban rendezett pénteki sorsoláson az is eldőlt, hogy a Roma idegenben, a Leicester pedig otthon kezdi meg a párharcot a legjobb nyolc között. Ha mind az olasz, mind pedig az angol együttes továbbjut, akkor a fináléba jutásért egymással csapnak össze a pénteki sorsolás értelmében. A másik két negyeddöntőben a Feyenoord a Slavia Prahával, az Olympique Marseille pedig a görög PAOK-kal játszik, az elődöntőben pedig ezeknek a párharcoknak a továbbjutói vívnak meg egymással.

A negyeddöntős ütközetek első mérkőzéseit április 7-én, a visszavágókat egy héttel később rendezik. Az elődöntők első összecsapásaira április 28-án, a visszavágókra május 5-én kerül sor. A finálét május 25-én rendezik Tiranában. (MTI)

Európa Konferencia Liga, negyeddöntők, a párosítások:

FK Bodö/Glimt – AS Roma

Feyenoord – Slavia Praha

Olympique Marseille – PAOK

Leicester City – PSV Eindhoven

Elődöntők:

Leicester/PSV – Bodö/Glimt/Roma

Feyenoord/Slavia Praha – Marseille/PAOK

ANGLIA

Premier League: A Leeds United 3-2-re nyert a Wolverhampton Wanderers otthonában az angol labdarúgó-bajnokság harmincadik fordulójának pénteki mérkőzésén. A 25. percben Ruben Neves sérülése miatt Francisco Trincao állt be a hazai csapatba, majd egy perccel később gólpasszt adott, az első félidő hosszabbításának 11. percében pedig a hálóba talált. A Premier League-ben legutóbb Frank Lamparddal fordult elő – 2013 áprilisában -, hogy csereként beállva már az első félidőben gólt szerzett és gólpasszt is adott.

A vendégeknek háromszor kellett cserélniük a szünet előtt sérülés miatt, majd Raúl Jiménez kiállítása miatt az 53. percben emberelőnybe kerültek. Ezt Jack Harrison, majd Rodrigo Moreno Machado is kihasználta, így a 66. percben már döntetlen volt az állás. A végeredményt Luke Ayling állította be a 91. percben. Az FA Kupa szombati és vasárnapi negyeddöntői miatt a harmincadik fordulóból öt találkozót elhalasztottak, egyet pedig már korábban lejátszottak.

Premier League, 30. forduló:

Wolverhampton Wanderers-Leeds United 2-3 (Jonny 26., Trincao 45+11, ill. Harrison 63., Rodrigo 66., Ayling 90+1)

(MTI)

Manchester City: Honvágya van Bernardo Silvának, a Manchester City portugál támadójának, emiatt szívesen visszatérne majd hazájába. Erről ő maga beszélt egy interjúban, mondván ha “egy-két év múlva visszatérhetne a Benficához, megtenné”. A 75 millió euróra taksált 27 éves játékos 2002 és 2015 között összesen 13 évet játszott a lisszaboni klubnál. Szerződése 2025 nyaráig köti az angol bajnokhoz (Channel 11) A City állítólag mindenben megegyezett az Atlético Mineiróval a nagy tehetség, Savio Moreira, azaz Savinho átigazolását illetően. A 2004-es születésű brazil támadóért 6,5 millió eurót fizethet a City Football Group. (Fabrizio Romano)

Chelsea: A Kékek átigazolási célpontjai aligha választják majd a londoni klubot a Roman Abramovics tulajdonost ért szankciók utáni bizonytalan helyzetben. A londoniakat számos játékossal kapcsolatba hozták, köztük a West Ham angol válogatott középpályásával, a 23 éves Declan Rice-szal, de aligha választja majd épp az igazolásokból ráadásul egyelőre kizárt Chelsea-t a futballista. (Daily Mail)

Liverpool: Mohamed Salah nyitott arra, hogy a Barcelonához vagy a Paris Saint-Germainhez igazoljon. Az egyiptomi sztár szerződése jövő nyáron jár le a Poolnál, egyelőre pedig nem sikerült megállapodniuk a feleknek. A Transfermarkt által 100 millió euróra becsült Salah a mostani idényben is kimagaslóan játszik, 36 tétmeccsen 28 gól és 10 assziszt a mérlege. (Sport)

Térdsérülés miatt hetekre kidőlt Trent Alexander-Arnold, a Bajnokok Ligájában negyeddöntős FC Liverpool angol válogatott labdarúgója. A futballista biztosan nem játszhat a svájciak és az elefántcsontpartiak elleni barátságos mérkőzéseken – mondta pénteken Jürgen Klopp, a Vörösök vezetőedzője, hozzátéve, hogy egyelőre bizonytalan a visszatérés időpontja. Alexander-Arnold ebben az idényben kulcsjátékos az angol bajnokságban második helyen álló, FA Kupa-negyeddöntős Liverpoolban, 35 meccsen két gólt szerzett és 17 gólpasszt adott. Egyelőre nem lehet tudni, hogy a Benfica elleni BL-negyeddöntőben (április 5-6., illetve 12-13.) pályára léphet-e Alexander-Arnold. (MTI)

Manchester United: A United portugál támadója, a 37 éves Cristiano Ronaldo a következő szezonban is marad a csapatnál, az ideiglenesen kinevezett menedzser, a német Ralf Rangnick viszont valószínűleg távozik a klubtól. (AS)

Arsenal: Az Ágyúsok szívesen szerződtetnék a Real Madrid korábbi Chelsea-csatárát, a 31 éves Eden Hazardot. A belga válogatott játékos 2019-ben csatlakozott a Realhoz, de nem tudott alapemberré válni. (FootMercato)

Tottenham: Antonio Conte menedzser nem fog távozni a nyáron a Tottenhamtől – állítja a francia kapus és csapatkapitány, Hugo Lloris. A 35 éves játékos úgy véli, az olasz az a típus, aki “semmilyen körülmények között nem adja fel”. (Evening Standard)

Wolverhampton Wanderers: A 25 éves portugál válogatott középpályás, Ruben Neves a nyáron távozhat a Farkasoktól, ha a klub nem tudja magát kvalifikálni Európába. (Give Me Sport)

Newcastle United: A Benfica 67 millió fontos ajánlatot vár uruguayi csatáráért, a 22 éves Darwin Nunezért, aki portugál klubját a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe segítette. Nunez iránt a Szarkák mellett az Arsenal és a Manchester United is érdeklődik. (Mirror)

Everton: Annyira örült a későn esett győztes gólnak, hogy ünneplés közben eltörte a kezét Frank Lampard, az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Everton vezetőedzője. A kiesés elkerülésért küzdő liverpooli együttes csütörtökön este 1-0-ra nyert a vendég Newcastle United ellen Alex Iwobi 99. percben esett találatával, s ezzel lezárta négymeccses vereségsorozatát. Az Everton szeptember óta mindössze harmadszor nyert a Premier League-ben, s Lampard a kézcsonttörésére utalva azt mondta, kész hasonló áldozatra, ha az is győzelmet jelent majd a csapatának.

“Nem tudom, hogy történt, csak azt, hogy az ünneplés során. Valamibe beleüthettem, aztán két perccel később éreztem, hogy remeg a kezem és fáj. De a három pontért megérte” – fogalmazott, hozzátéve, hogy akár minden hátralévő mérkőzésen eltörhet egy csontja, ha cserébe sikerrel járnak. “Ez a mérkőzés különleges volt, az utóbbi hetekben nem érezhettünk ilyesmit” – mondta Lampard.

Az Everton jelenleg 17. a tabellán, három ponttal megelőzve a már kieső helyen álló Watfordot, amelynél ráadásul két meccsel kevesebbet játszott. (MTI)

SPANYOLORSZÁG

La Liga: A 65. perctől emberhátrányban játszó Getafe 1-1-es döntetlent játszott az Athletic Bilbao otthonában a spanyol labdarúgó-bajnokság 29. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A harmadik percben a török Enes Ünal szerzett vezetést a vendégeknek, a meccs harmadánál a spanyol Yuri Berchiche egyenlített. Az 57. percben ismét betalált a Getafe, de ezt les miatt nem adták meg. A 65. percben Jorge Cuencát kiállították, ám az Athletic Bilbao a hátralévő időben nem tudta gólra váltani emberelőnyét. A Getafe már hat forduló óta nyeretlen a la Ligában.

La Liga, 29. forduló:

Athletic Bilbao-Getafe 1-1 (Berchiche 29., ill. Unal 3.) Kiállítva: Cuenca 65. – Getafe

Atlético Madrid: Készek akár 40 millió fontot is kifizetni a nyáron az Aston Villa lengyel válogatott hátvédjéért, Matty Cashért. (Fabrizio Romano / Birmingham Mail)

Barcelona: 50 ezer szurkolót húzott fel egy másodperc alatt a Barca csillaga – videó

Komoly érdeklődést mutatnak a Manchester United angol válogatott támadója, a 24 éves Marcus Rashford szerződtetése iránt. Rashford 2019-ben kötött heti 200 ezer fontos, 2023 júniusáig szóló szerződést a Uniteddel, de ebben a szezonban erős formahanyatlással küzdött és már az angol válogatott keretéből is kiszoerult. (Manchester Evening News)

OLASZORSZÁG

Serie A: A Sassuolo házigazdaként 4-1-re legyőzte a Spezia csapatát az olasz labdarúgó-bajnokság harmincadik fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A Sassuolo veretlenségi sorozata már hat meccs óta tart a Serie A-ban, február közepe óta négy győzelem és két döntetlen a mérlege.

A Genoa házigazdaként 1-0-ra legyőzte a Torinót az olasz labdarúgó-bajnokság harmincadik fordulójának pénteki játéknapján. Manolo Portanova révén a 14. percben előnybe, a norvég Leo Östigard kiállítása miatt tíz perccel később azonban emberhátrányba kerültek a hazaiak, ennek ellenére sikerült megőrizniük a minimális különbséget. A kieső helyen álló Genoa mindössze másodszor nyert a Serie A mostani idényében, azonban nyolc forduló óta veretlen, ugyanis az előző hét körben rendre döntetlent játszott. A Torino FC nyolc forduló óta nem tud nyerni. (MTI)

Serie A, 30. forduló:

Sassuolo-Spezia 4-1 (Berardi 10. – 11-esből, 48., Ayhan 78., Scamacca 81., ill. Verde 36.)
Genoa-Torino FC 1-0 (Portanova 14.) Kiállítva: Ostigard 24. – Genoa

Juventus: Hiába szeretnék megszerezni a Chelsea olasz válogatott középpályását, Jorginhót, az Eb-győztes ügynöke szerint a 30 éves játékos számára az elsődleges, hogy új szerződést írjon alá a londoni klubbal. (90Min)

AC Milan: A Liverpool 26 éves belga csatára, Divock Origi érkezhet a nyáron a lombardokhoz. (Fabrizio Romano)

Serie A: Áprilistól telt ház előtt játszhatnak a csapatok

Parma: 4 hónap után játszhatott újra a magyar válogatott légiós klubjában

NÉMETORSZÁG

Bundesliga: Botrány a Bundesligában: Fejbe dobták a szurkolók a partjelzőt, a 70. percben beszüntették a meccset – videó

Bayern München: Robert Lewandowski jól van és pályára léphet szombaton az Union Berlin elleni bajnoki mérkőzésen – ezt mondta pénteken Hasan Salihamidzic, a Bayern München elnökségi tagja. A nemzetközi szövetségnél tavaly és tavalyelőtt is az év legjobbjának választott lengyel labdarúgó szereplése azután vált kérdésessé, hogy kedden idő előtt befejezte csapata edzését, mert kisebb térdsérülést szenvedett egy rosszul sikerült lövés közben. Salihamidzic most úgy fogalmazott, hogy Lewandowski újra edz és „nincs gondja”.

A címvédő és éllovas, Bajnokok Ligája-negyeddöntős Bayern 18:30-tól csap össze a magyar válogatott Schäfer Andrást is foglalkoztató fővárosi riválissal. (MTI)

Bayer Leverkusen: Nem lesz egyszerű megtartaniuk a nyáron 21 éves francia szélsőjüket, Moussa Diabyt, akit a Newcastle, az Arsenal és a Manchester United is vinne. (Football.London)

VILÁGFOCI

Világbajnokság: Most lett 100 százalék: Oroszország nem lehet ott a vb-n a háború miatt

AS Monaco: Aurélien Tchouameni a Real Madrid érdeklődése ellenére is szemezget a Premier League-gel. A Marca úgy tudja, a Monaco nyitott lenne a francia válogatott középpályás eladására, miután mindkét manchesteri PL-klub, valamint a Liverpool is érdeklődött már iránta.

PSG: A Manchester United 29 éves világbajnok francia középpályása, Paul Pogba mellett a Liverpool sportigazgatóját, Michael Edwardsot is vinnék – utóbbi már bejelentette, hogy elhagyja az Anfieldet egy “új kihívás” kedvéért. (Telegraph)

Szurkolók inzultálták a párizsiak szerdai edzése után az együttes francia válogatott balhátvédjét, Layvin Kurzawát. Egy nyilvánosságra került videó alapján a drukkerek az edzőközpontot elhagyó futballista autójához rohantak oda, válogatott szidalmakkal illették a bekket, aki maga is beszállt a szócsatába. A videót készítő személy az igen fenyegetőnek hangzó “levadásszuk mindannyiótokat” sorok kíséretében tette közszemlére a felvételt. A csapat és a drukkerek viszonya a Real Madrid elleni BL-kiesést követően vált igen feszültté – Kurzawa ugyanakkor nem volt érintett ebben, hiszen hónapok óta nem számolnak vele igazán csapatánál (Mail)