Kylian Mbappé, a Paris Saint-Germain világbajnok labdarúgója elbúcsúzott Thomas Tucheltől, a csapat csütörtökön menesztett vezetőedzőjétől. A 2018 nyarán kinevezett német edző szerződése jövő nyárig szólt. A 47 éves Tuchel – akinek a munkáját az elmúlt két és fél évben másodedzőként Lőw Zsolt segítette – irányításával két bajnoki címet nyert a PSG, amely idén döntős volt a Bajnokok Ligájában, de a lisszaboni döntőben 1-0-ra kikapott a Bayern Münchentől.

A párizsiak jelenleg a bajnoki tabella harmadik helyén állnak, mindössze egy ponttal lemaradva az éllovas Olympique Lyon és a második helyezett Lille mögött. Legutóbb otthon, rendkívül tartalékos összeállításban a Strasbourgot győzték le 4-0-ra. A BL-ben a RB Leipziget és a Manchester Unitedet is maguk mögé utasítva jutottak a csoportkörből nyolcaddöntőbe.

“Sajnos, ez a futball törvénye. Senki nem felejti el azt az időszakot, amelyet itt töltöttél. Csodálatos fejezetet írtál a klub történelmébe. Csak annyit mondok: köszönöm, mester”

– írta közösségi oldalán Mbappé.

Tuchel menesztését – amelyről a L’Equipe című francia, illetve a Bild című német napilap számolt be – a klub továbbra sem erősítette meg. A nemzetközi sportsajtóban megjelent hírek szerint Tuchelnek egy nyilatkozata miatt kellett váratlanul és gyorsan távoznia. Az edzővel a német Sport1 készített, majd közölt szerdán egy interjút, amelyben csalódottan ecsetelte, hogy bár egyetlen győzelem hiányzott a BL-trófeához, nem volt olyan érzése a klubnál, hogy elismerték volna a kiugró teljesítményt – a PSG először volt BL-döntős -, ami miatt olykor szomorú és dühös volt.

A párizsi klubnál ezután azt nehezményezték, hogy az interjú a klub hozzájárulása nélkül készült, illetve került nyilvánosságra. Azt már korábban is több cikkben részletezték, hogy Tuchel és a sportigazgatói tisztséget betöltő Leonardo viszonya nem felhőtlen, több kérdésben nem egyezik a véleményük, az átigazolásokkal kapcsolatban sincs meg közöttük az összhang. A L’Equipe információi szerint a szakvezető elbocsátása körülbelül hatmillió euróba kerül majd, ekkora végkielégítést kell fizetni a szakmai stáb tagjainak. Az már csütörtökön kiszivárgott, hogy a távozó tréner helyét Mauricio Pochettino veszi át, aki 2001 és 2003 között játszott a PSG-ben, azóta pedig edzőként dolgozik.

A 48 éves argentin tréner irányította az Espanyol, a Southampton és a Tottenham Hotspur együttesét is, utóbbival 2019-ben BL-döntőbe jutott, ahol 2-0-ra alulmaradt a Liverpoollal szemben. A következő ősszel viszont gyengén teljesítettek a londoniak a bajnokságban, ezért Pochettinónak 2019 november közepén távoznia kellett a kispadról. A legfrissebb pénteki információk szerint a PSG vezetői már a szerződés részletein dolgoznak Pochettino jogi képviselőivel, és az aláírás után, pénteken (ma) bejelentik az edzőváltást. (MTI)

Betelt a pohár: A PSG kirúgta az edzőjét – sajtóhír