Fotó: puskasakademia.hu

Puskás-Suzuki Kupa: Kevésen múlt a Honvéd pontszerzése a Juventus ellen, továbbra is hibátlan a Sporting - ez történt a harmadik játéknapon

A Puskás-Suzuki Kupa harmadik napján is három mérkőzést rendeztek.
Nyikes Zoltán 2024. május 18., szombat 18:39
Fotó: puskasakademia.hu
A Puskás-Suzuki Kupa harmadik napján is három mérkőzést rendeztek.
Szerző: Nyikes Zoltán 2024. május 18., szombat 18:39

Kezdésként a B-csoprt első körének két győztese, a Panathinaikosz és a Sporting CP csapott össze.

A puskasakademia.hu beszámolója szerint a 8. percben Salvador Blopa jobbról érkező, remekül helyezett lövésével szerezte meg a vezetést a Sporting. A görögök ezzel szemben nem igazán tudtak az „oroszlánok” védelme mögé kerülni, így leginkább a pontrúgásokban reménykedhettek, ezeket viszont könnyedén hárította a fizikális értelemben is jó erőkből álló luzitán védelem. A 22. percben viszont a Sporting szerezhetett volna gólt rögzített helyzetből, egy jobbról érkező szabadrúgást követően Denílson Santos eléggé egyedül maradt a hosszú kapufánál, ám elpuskázta a ziccert. De emiatt sem kellett aggódnia az ötös számot viselő játékosnak, mert csapatának totális dominanciája győzelmet ígért.

A 44. percben Diogo Martins spiccelt egy labdát a kapuba, így kétgólosra hízott a portugálok fórja. Amely nöhetett volna tovább is, az 56. minutumban ugyanis Flávio Goncalves már a kapus mellett is elgurította a labdát, de a védőknek sikerült felszabadítaniuk a gólvonalról. Az utolsó pillanatban még egy veszélyes görög szabadrúgást is láthattunk, de a lényegen ez sem változtatott, így a lisszaboni gárda a második meccsét is fölényesen megnyerve nagy lépést tett a csoportelsőség felé.

Ezután a Honvéd és Juventus összecsapása következett, a puskasakademia.hu azt írja, komoly tempóban kezdett az olasz csapat a magyar ellen, s a kispestiek mindössze hat percig tudták állni a sarat, ekkor egy jobb oldali szögletből Claudio Giardino fejelt a kapuba. S mire felocsúdhattak volna a gól okozta sokkból a piros-feketék, már a másodikat is megkapták: Francesco Leone balról tört be a tizenhatosra, és éles szögből kilőtte a hosszú sarkot. A második félidő elejére Bene Ferencnek sikerült némileg felráznia csapatát, így néhány sikeres letámadásnak köszönhetően ideig-óráig az olasz kapu előtt tudták tartani labdát, ám az utolsó passzok nem sikerültek. A 38. percben Bencsetler Máté jobbról érkező beadása után Petrók Viktor kapásból bombázhatott volna kapura, de nem talált kaput. Kicsivel később Nagy Marcell lövésénél már nem ez volt a helyzet, de a jobb kapufa kisegítette a motivációjukból a szünet óta szemmel láthatóan sokat vesztő „zebrákat”.

Az 50. percben a piemontiak tizenhatosának jobb sarkától járt szabadrúgás a kispestieknek, s Nagy ezúttal már tökéletesen célzott, s gyönyörű ívben tekert a kapu jobb oldalába. A honvédosok az 57. percben Botos György révén egyenlíthettek is volna, de Alessio Marcu óriási bravúrral kiütötte jobb alsóba tartó labdát, így a végén a torinóiak örülhettek.

A nap zárómeccsét a KRC Genk vívta a Rangersszel. A 9. percben egy kontra végén a középen kilépő gólkirályjelölt, Cristopher Eadie szerezte meg a vezetést a Rangers számára. A belgákat felrázta a hátrány, ám ahhoz, hogy egyenlítsenek, egy szilveszteri bakiparádéba illő megoldás is kellett: a Rangers kapusa, Greig Thackray a rátámadó Reumersbe rúgta a labdát, amely így a kapuban kötött ki. Reumers a második félidő elején is szerzett egy gólt, így a Rangersszel harmadik meccsén harmadszor fordult elő, hogy előnyből került hátrányba. Ezt követően pedig emberhátrányba is került a Rangers, amit kihasznált a Genk és további két gólt berámolt, így 4-1-re nyert.

Puskás-Suzuki Kupa, 3. játéknap, eredmények

Panathinaikosz–Sporting 0-2 (Blopa 8., D. Martins 44.)
Budapest Honvéd-MFA–Juventus 1-2 (Nagy M. 50., ill. Giardino 7., Leone 9.)
KRC Genk-Rangers 4-1 (Reumers 16., 33., Decresson 42., Touré 44. ill. Eadie 9.)

Neked ajánljuk
Átigazolások
MTK Budapest
Kölcsönadás
Zuigéber Ákos a következő idényt a Budafok csapatánál tölti majd kölcsönben. A 21 éves támadó tavasszal a Szegednél szerepelt, 11 bajnokin egy gólt szerzett. (mtkbudapest.hu)
ZTE
Zoran Lesjak
A szlovén élvonalbeli lendvai Nafta bejelentette a Zalaegerszegtől távozó Zoran Lesjak érkezését.
Szentlőrinc
Távozott a vezetőedző
A Szentlőrinc tulajdonosának döntése értelmében távozott a vezetőedzői posztról Pichler Gábor. A Csakfoci korábbi értesülése szerint Waltner Róbert lesz a klub új trénere.
Tovább az összes átigazoláshoz