Négy óriási védelmi hiba miatt kaptak egy négyest a magyar fiatalok a szlovákoktól

A magyar U18-as válogatott óriási egyéni hibákat vétett a kapuja előtt, a házigazdák ezeket kihasználva nyertek a Szlovákia Kupa második játéknapján.
Privacsek András 2018. május 10., csütörtök 14:10
A magyar U18-as válogatott óriási egyéni hibákat vétett a kapuja előtt, a házigazdák ezeket kihasználva nyertek a Szlovákia Kupa második játéknapján.
Szerző: Privacsek András 2018. május 10., csütörtök 14:10

A magyar és a szlovák válogatott is győzelemmel kezdte a tornát, így a második játéknapon az egymás elleni mérkőzés győztese nagy lépést tehetett a csoportgyőzelem felé (a két négyes csoport győztesei játsszák pénteken a torna döntőjét) - írja az mlsz.hu.

Németh Antal szövetségi edző szinte teljes sorcserét hajtott végre a kezdőtizenegyben a hétfői mérkőzéshez képest, és az első negyedórában úgy tűnt, a második meccsén sem marad pont nélkül a csapat. A magyar mezőnyfölény ellenére azonban – egy hatalmas egyéni hibát követően – a szlovákok megszerezték a vezetést, majd két perccel később, egy újabb érthetetlen labdaeladás után megduplázták az előnyüket. Torvund Alexander találatával szépítettünk, de hiába játszottunk fölényben, a szünet előtt egy öngóllal visszaállt a kétgólos különbség. A második félidőben folytatódott a védelmi hibák sorozata, a házigazdáknak csak ki kellett használniuk az ölükbe hulló lehetőséget, ezt meg is tették a 67. percben, 4-1-re alakítva az állást. A hajrában Szendrei Norbert góljával alakult ki a 4-2-es végeredmény.

- Hiába játszottunk jobban mint az azeriek ellen megnyert mérkőzésen, a javuló teljesítmény most egy pontot sem ért, mert elképesztő egyéni hibákat vétettünk a saját kapunk előtt, a hazaiak pedig kihasználták a felkínált lehetőségeket. Sokkal több volt ebben a mérkőzésben, mezőnyben végig fölényben játszottunk, és többen is kiemelkedő egyéni teljesítményt nyújtottak a csapatunkból. Az ilyen tornák elsősorban azt a célt szolgálják, hogy megtaláljuk azokat a játékosokat, akikkel sikeresek lehetünk az őszi Eb-selejtezőinken, és ebből a szempontból szereztünk fontos tapasztalatokat a mérkőzésen - mondta a mérkőzés után Németh Antal szövetségi edző.

Szlovákia-Magyarország 4-2 (3-1)

Magyarország: Hutvágner Gergely - Szilágyi Adrián, Mocsi Attila, Orosz Marcell (Lakatos Benjámin, 41.), Szeles Patrik - Nándori Botond, Kovács Krisztián - Szerető Krisztofer, Szánthó Regő, Kiss Tamás (Horváth Olivér, 41., Szendrei Norbert, 66.) - Torvund Alexander
Magyar gólszerzők: Torvund, Szendrei

Címkék: #utánpótlás #U18
Átigazolások
ETO
Olekszandr Piscsur
Olekszandr Piscsur tavasszal még az ETO-ban futballozik majd.
FTC / Paks
Osváth is a Fradié lehet
A paksi Osváth Attila is a Ferencvároshoz igazolhat, de még tárgyalnak a felek a válogatott jobbhátvédről.
Diósgyőr
Ambrose a DVTK-nál
Skóciából vett kölcsön középcsatárt a DVTK: a 23 éves nigériai Peter Ambrose érkezett Miskolcra, aki korábban Újpesten is futballozott.
Tovább az összes átigazoláshoz