Megvan az MTK ellenfele az ifi BL-ben: "Ezen a szinten mindegy, kivel játszunk"

Bosnyák csapattal mérkőzik meg az MTK Budapest U19-es együttese az ifi Bajnokok Ligája bajnoki ágának első körében.
Nyikes Zoltán 2019. szeptember 3., kedd 15:01
Bosnyák csapattal mérkőzik meg az MTK Budapest U19-es együttese az ifi Bajnokok Ligája bajnoki ágának első körében.
Szerző: Nyikes Zoltán 2019. szeptember 3., kedd 15:01

Kedden kerültek kisorsolásra az ifi Bajnokok Ligája (UEFA Ifjúsági Liga) bajnoki ágának 1. körös párharcai, ahol az MTK Budapest U19-es csapata képviseli Magyarországot. A fővárosiak a bosnyák HŠK Zrinjski együttesével találkoznak majd az első körben – írja az mtkbudapest.hu.

Az 1. kör mérkőzéseinek oda- és visszavágói október 2-án és 23-án lesznek, az MTK kezd odahaza.

Eldőlt az is, hogy továbbjutás esetén a 2. körben az Elfsborg-Midtjylland párharc győztesével játszana Pölöskei Gábor csapata, annak a körnek a játéknapjai november 6. és 27.

- Egyelőre nehéz részletesebben értékelni a sorsolást, mert mélyebben még nem ismerjük az ellenfelünket. Most viszont el is kezdődik az ellenfél feltérképezése, szerencsére van időnk felkészülni. Ezen a szinten mindegy egyébként, hogy kivel játszunk, komoly kihívás lesz, de mellette óriási élmény a játékosoknak. Viccesen mondhatom, hogy nyáron jártam egyébként Boszniában, Mostarban, igaz akkor turistaként csak a hidat néztem meg, a csapat megtekintésére nem volt lehetőségem, így utólag ezt már kicsit bánom. Ami biztos, hogy kemény, fizikális stílusra kell készülnünk, nehéz mérkőzések várnak ránk, de mi is komolyan vesszük a sorozatot - mondta a sorsolás után Pölöskei Gábor az MTK Budapest hivatalos oldalának.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Győr
Bejelentették az Inter korábbi játékosát
Beigazolódott a Csakfoci korábbi információja: az ETO FC hivatalosan is bejelentette a 28 éves védő, Senna Miangue érkezését - olvasható az NB I-es csapat közösségi oldalain.
Légiósok
Kapós a Premier League egyik magyarja
A Brentford európai játékosmegfigyelésének egyik vezetője, Balogh Tamás iránt az elmúlt hónapokban számos klub érdeklődött, de ő elégedett jelenlegi együttesénél és hisz a klub hosszú távú projektjében. (Lorenzo Lepore)
DVTK
Chorbadzhiyski új csapata
Csapatot talált a DVTK-tól nyáron távozó Bozhidar Chorbadzhiyski, aki a bolgár élvonalbeli Botev Vratsa játékosa lett.
Tovább az összes átigazoláshoz