Magyarországra jön a Liverpool legendája

Edzői pályafutása első lépéseit nálunk teheti meg Steven Gerrard.
Dudás Gábor 2017. július 17., hétfő 9:24
Edzői pályafutása első lépéseit nálunk teheti meg Steven Gerrard.
Szerző: Dudás Gábor 2017. július 17., hétfő 9:24

Nem sokkal azután, hogy a Liverpool U18-as csapatánál hivatalosan is megkezdte edzői pályafutását, Steven Gerrard csapatával magyarországi edzőtáborozáson vesz részt (a Neil Critchley által irányított U23-as gárdával együtt).

Három meccset is játszanak

Az idősebbek az MTK-val (kedden, a Hidegkuti Nándor Stadionban), szombaton pedig a Rapid Wien csapatával játszanak, míg Gerrard tanítványai ugyancsak szombaton a Rapid U19-es együttesével találkoznak – írja a Pool hivatalos honlapja. A Vörösök az MTK-val és a Sándor Károly Akadémiával 14 évvel ezelőtt kötött megállapodásuk egyik fontos állomásaként látogatnak Magyarországra.

Nem csak foci

Hozzáteszik, hogy az edzések és mérkőzések mellett az akadémisták kulturális élményeket, tapasztalatokat is szereznek Budapesten, sőt, a helyi gasztronómiával is ismeretséget kötnek majd. A "körítés" egyben az új játékosok beépítését, beilleszkedését is szolgálja majd. A liverpooli kontingenst az akadémiájuk igazgatója, Alex Inglethorpe vezeti majd.

Átigazolások
Videoton
Bontottak a vezetőedzővel
Hivatalossá vált, amit a Csakfoci korábban előre jelzett: a Vidi közös megegyezéssel szerződést bontott Boér Gábor vezetőedzővel. (vidi.hu)
Videoton
Új vezetőedző és sportigazgató jöhet
A Csakfoci információja szerint komoly változásokat jelenthetnek be hamarosan a fehérváriaknál, ami a vezetőedzői és a sportigazgatói posztot is érintheti - Laczkó és Nikolics is érkezhet.
Újpest
Már nem Krznar a vezetőedző
Vasárnap este az Újpest a hivatalos oldalán jelentette be, hogy a vezetőség 2025. november 9-étől kezdve felmentette Damir Krznar vezetőedzőt a munkavégzés alól.
Tovább az összes átigazoláshoz