"Megbeszéltem a vezetőkkel, hogy most ez lesz" - a Haladás feladta eddigi "elveit" a Fradi ellen

Először nem volt támogatott korú játékos idén a Haladás kezdőcsapatában. Michal Hipp a vezetőkkel egyeztetve döntött arról, hogy ebben a helyzetben eltekint ettől. Bejött.
Mokány Lajos 2017. november 26., vasárnap 11:52
Először nem volt támogatott korú játékos idén a Haladás kezdőcsapatában. Michal Hipp a vezetőkkel egyeztetve döntött arról, hogy ebben a helyzetben eltekint ettől. Bejött.
Szerző: Mokány Lajos 2017. november 26., vasárnap 11:52

A Haladás rendre azon klubok közé tartozik, akik megfelelnek az MLSZ ajánlásának a fiatal játékosok szerepeltetését tekintve, sőt, a szombathelyiekre leginkább az volt a jellemző, hogy ezt túl is teljesítik. Toronymagasan övék a legtöbb fiatal játékperc az őszi szezonban, éppen ezért jelentett kisebb meglepetést, hogy a Ferencváros elleni kezdőcsapatban ezúttal nem volt egy támogatott korú fiatal sem. Adta magát a kérdés, hogy Michal Hipp vezetőedző felmentést kért-e, illetve kapott-e a vezetőktől ezen a téren a bentmaradásért folytatott küzdelem miatt. A hazai pályán értékes győzelemmel bemutatkozó szlovák edzőt erről is kérdeztük a mérkőzés után.
- Sérülések is közbeszóltak abban, hogy így döntöttem, többen is ilyen okok miatt hiányoztak. A vezetőkkel is meg volt beszélve ez a döntésem, amelyet az mozgatott, hogy mindent egy lapra feltegyünk, a sikeresség érdekében. Sikerek és pontok kellenek a bennmaradáshoz. Most nem az a kérdés, hogy fiatal vagy öreg, tapasztalt vagy nem tapasztalt a kezdőjátékos, hanem hogy nyerjen a csapat. Ennek alárendelünk mindent. Amikor idejöttem, mondtam a játékosoknak: mindenki egy startvonalról indul, mutassák meg, mit tudnak, és a meggyőződésem szerint legjobb kezdőt fogom kiküldeni a pályára. Mindenkinek egy a célja, a bennmaradás. Azt is elmondtam nekik, hogy ha megkapják a lehetőséget, éljenek vele, és ne engedjenek mást a saját helyükre. Most például megkapta a lehetőséget Schimmer is, Rácz is, és remekül teljesítettek. Erről szól a foci: ha megkapod az esélyt, élj vele, és maradj ott a kezdőben.

A "fiatalszabály" kapcsán egyébként annyit érdemes tudni, hogy a Haladás így sem esett el milliós bevételtől amiatt, mert most nem szavaztak bizalmat támogatott korú játékosnak a kezdőcsapatban. Az idei szezonban ugyanis ez nem "kötelező": akkor kapja meg egy klub a maximális támogatást, ha a 33 fordulóból legalább 25 alkalommal eleget tesz ennek, így a Haladásnak és Hippnek bőven van még mozgástere ezen a téren a folytatásban is.

A meccs slusszpoénja aztán mégis az volt, hogy egy fiatal játékos döntötte el a rangadót egy csodaszép góllal. A mérkőzés előtt a 17. születésnapját ünneplő Kiss Tamásról így beszélt Hipp.
- Két hete vagyunk itt, az első héten megpróbáltunk felkészülni a Balmazújvárosra, a második héten viszont már jóval többet láttam a csapatot, sokkal jobban megismertem a játékosokat, hogy ki mire képes. Tomi bizonyított is, szinte minden edzés róla szólt, így nem féltem beállítani. Képben volt az is akár, hogy kezdő lesz, viszont amikor pályára küldtem, azt mondtam neki: „Tomikám, menj be, és rúgjál gólt!”. Sikerült - mondta Hipp, aki örömében a pályára rohanva köszönte meg a fiatal játékosnak a rúgott gólt. Mint arról beszámoltunk, a szombathelyieknek egy SMS is sokat segített a motivációban.

Átigazolások
Légiósok
Megvan Szánthó új csapata
Mint ismert, a nyáron távozott a Vasastól Szánthó Regő, akivel kapcsolatban csütörtök este végre eldőlt, hol folytatja pályafutását: a szlovák élvonalban szereplő MSK Zilina jelentette be.
Debrecen
Angolok jönnek, spanyolok mennek
Új tulajdonos érkezhet a DVSC-hez: információink szerint egy angol befektetői csoport veheti át a debreceni futball irányítását. A megállapodás napokon belül megszülethet.
Újpest
Román csapat szemelte ki a védőt
Román sajtóhírek szerint az FCSB szemet vetett André Duartéra, akivel kapcsolatban korábban már visszautasított az Újpest egy rekordközeli ajánlatot és szerződést is hosszabbított vele.
Tovább az összes átigazoláshoz