NB II-hírek
A szavazás végeredménye
Mit szólsz az NB II-es edzők szócsatáihoz?
Olvasóink közel kétharmada gondolja úgy, hogy méltatlan és sportszerűtlen az utóbbi időkben tapasztalható, egymásnak beszólogatós edzői nyilatkozatok az NB II-ben.
Tatabánya-Vasas
Döntött az MLSZ a balhéról
A pirotechnikázások miatt mindkét együttest pénzbüntetés megfizetésére kötelezte az MLSZ Fegyelmi Bizottsága.
Tatabánya
Klausz László elmondta, miért kellett távoznia az ETO-tól
Meglepő magyarázatot adott arra Klausz László, hogy korábban miért kellett távoznia az ETO-tól.
Kisvárda
Révész vs. Pintér 2.0
Révész Attila visszaszólt a Vasast irányító Pintér Attila hétfői kritikájára. A Kisvárda edzője szerint a játékvezetői bizottság csak javította hibáját.
A 21. forduló válogatottja
Ők voltak az előző kör legjobbjai
Az NB II 20. fordulójából is összegyűjtöttük, mely játékosok teljesítettek a legjobban honlapunk megítélése szerint.
Kemény nyilatkozatok
A mikrofon mögött is megy a harc
Szinte alig volt olyan forduló mostanság, amikor egy-egy feljutó hely közelében lévő együttes szakvezetője nem "szólt be" a rivális vezetőedzőjének. Csak az elmúlt néhány hét legjobb, egymásnak szóló nyilatkozataiból szemezgettünk.
Vasas
Rossi korábbi bajnoka érkezhet
Honlapunk úgy értesült, hogy Prosser Dániel ismét Pintér Attilával dolgozhat, ugyanis a Vasas szerződést köthet a 30 esztendős támadóval.
Vasas
Pintér beszólt Révésznek
Pintér Attila szerint Révész Attila a hangzatos nyilatkozataival elérte, hogy a kisvárdaiak számára kedvező ítéletek szülessenek.
Vasas-Misleny
Hazai siker
A Vasas emberhátrányban 3-1-re legyőzte hazai pályán a Kozármisleny csapatát.
Békéscsaba
Koponyatörés a bajnokin
A Békéscsaba 30 éves játékosa, Csató Martin súlyos sérülést, koponyatörést szenvedett a Csákvár elleni bajnokin, de szerencsére nem kell műteni.
Eredmények
Ollózós góllal nyert a Honvéd
A kiesés elől menekülő Honvéd látványos, ollózós góllal nyert 3-2-re a Soroksár ellen.
Eredmények
Gázolva őrzi első helyét a Várda
Kiütéssel győzött hazai pályán a Kisvárda, így az NB II 20. forduló után is az élen áll majd a tabellán. Ahol a Honvéd egyelőre az utolsó, miután az eddigi sereghajtó Tatabánya megint győzni tudott.
Honvéd
Holman büntetése
A kispestiek meccsén balhét kirobbantó Holman Dávid egy meccsre szóló eltiltással megúszta az esetet.
Kazincbarcika
Interjú Erős Gábor vezetőedzővel
Az éllovas Kisvárdához hasonlóan egyaránt 36 ponttal rendelkező, második helyen álló Kazincbarcika sikeredzője, Erős Gábor a Csakfocinak beszélt többek között arról is, mit tanult Révész Attilától.
KBSC
Ex-DVTK-játékos érkezett
Az NB II második helyén álló Kazincbarcika szerződtette Makrai Gábort, aki legutóbb Csíkszeredán futballozott.