Korábbi korosztályos válogatott kapussal bővül a KTE kerete: Ruisz Barnabás szabadon igazolható labdarúgóként csatlakozott a lilákhoz, miután távozott az előző NB I-es szezon meglepetéscsapatától, az ETO FC Győrtől.
Ruisz az ETO FC saját nevelésű játékosa, a 23 esztendős hálóőr eddigi teljes pályafutását Győrben töltötte. A 191 centiméter magas kapus már a 2020/2021-es idényben bemutatkozhatott az NB II-ben, ahol első idényében öt, a másodikban tíz mérkőzésen lépett pályára. Áttörést a 2023/2024-es bajnokság hozott számára, a feljutással záruló évben 21 alkalommal volt a kezdőcsapat tagja. Bemutatkozhatott az NB I-ben is, most nyáron viszont elváltak útjai nevelő egyesületével.
- 15 évet töltöttem az ETO kötelékében, úgy érzem, hogy kellett már a változás. Örültem a KTE megkeresésének, hiszen jó hagyományokkal rendelkező klubról van szó. Védeni szerettem volna, ez is egy fontos szempont számomra, szeretném ennek megfelelően segíteni a klubot a céljai elérésében. Jó lehetőséget kaptam, mellyel élni szeretnék, a magam módján, megbízható teljesítménnyel, védésekkel hozzájárulni a sikerekhez. Várom már, hogy megismerkedhessek a társakkal – mondta Ruisz Barnabás új klubja, a KTE honlapján.



