NB II-hírek
Ajka
Szélső is csatlakozott
A korábbi utánpótlás-válogatott Cipf Dominikkal sikerült megegyezniük, a szélső Tiszakécskéről érkezett. A 24 éves játékos korábban a Siófok, a Honvéd, a Vasas és a Kozármisleny együtteseinél is játszott.
Fehérvár
Hivatalos a klub új neve
Megtörtént a sokak által várt aláírás a névhasználatról, a csapat hivatalosan is újra a Videoton FC Fehérvár néven indul a bajnokságban - jelentette be Cser-Palkovics András polgármester.
Kazincbarcika
Kölcsönjátékos a Vasastól
Bánfalvi Gergő személyében egy fiatal utánpótlás-válogatott kapust vett kölcsön a Vasastól a Kazincbarcika. A 19 éves kapus az előző idényben egy NB II-es meccsen játszott. (kbsc.hu)
Kozármisleny
Gólkirály érkezett
Az NB III-ban szereplő Kaposvár bejelentette, hogy Babinszky Bence a Kozármislenyhez igazolt. A 24 éves támadó 25 góllal lett a Dél-Nyugati csoport gólkirálya legutóbb, most a távozó Kirchner Krisztiánt kell pótolnia.
Ajka
Érkezhet a gólgyáros
Honlapunk úgy értesült, hogy Kirchner Krisztián nagy eséllyel maradhat az NB II-ben és az előző idényben a kiesés ellen harcoló FC Ajkához igazolhat.
Soroksár
Korábbi Fradi-játékost igazoltak
A Szegedtől távozó jobbhátvéd, Könczey Márk Soroksárra igazolt. A 25 éves védő ismerős közegbe érkezett, hiszen a Ferencváros neveléseként jól ismeri a stábot és a játékosokat is.
Ajka
Védő a Szparitól
Az Ajka kölcsönvette Csörnyei Zsombort a Nyíregyházától, ahol 11 NB III-as bajnoki mérkőzésen lépett pályára a tavaszi szezonban, előtte pedig az Illés Akadémián és Ajkán is megfordult.
Kozármisleny
Máté Csaba érkezett
Hivatalos honlapján jelentette be a Kozármisleny, hogy szerződtette a Pakstól a fiatalszabályos, 2006-os születésű középpályást, Máté Csabát.
Tiszakécske
Lucas és Varga érkezett
Kedden vált hivatalossá, amit a Csakfoci korábban már előre jelzett: távozott a Kazincbarcika két meghatározó játékosa, Lucas és Varga, akikkel kapcsolatban csütörtök délután el is dőlt: Tiszakécskén folytatják pályafutásukat.
Ajka
Hárman hosszabbítottak
Doncsecz Levente, Sejben Viktor és Horváth Dániel is 1+1 évre írt alá az NB II-es Ajkával, azaz a jövőben is számíthatnak rájuk.
Misleny
Komoly távozó
Távozik klubjától az NB II-es Kozármisleny gólzsákja, a 32 éves Kirchner Krisztián. NB I-es kérője is lehet.
Karcag
Belső védő jött
A Békéscsaba 191 centiméter magas belső védője, Fazekas Lóránt lett az NB II-es újonc első nyári igazolása - jelentette be a klub.
Légiósok
Kalmár a Sepsivel tárgyal
A Fehérvárt elhagyó rutinos magyar válogatott középpályás, Kalmár Zsolt a tavaly a román másodosztályba kiesett Sepsivel tárgyal.
Csákvár
Hosszabbítás
A 25 éves középpályás, Dencinger Norbert a következő szezonra is elkötelezte magát a Csákvárhoz.
Nyíregyháza
Katona és Manner érkezett
Igaznak bizonyultak a Csakfoci értesülései: Katona Mátyás a Vidiből a Szpariba szerződött. Mellette a Fradi fiatalja, Manner Balázs is Nyíregyházán folytatja.