Fotó: kecskemetite.hu

Megerősítve: Az NB I-ből igazolt csatárt a visszajutásra pályázó Kecskemét - hivatalos

Vételi opciót tartalmazó kölcsönszerződéssel igazolt a KTE-hez Beke Péter Nyíregyházáról.
Nyikes Zoltán 2025. augusztus 28., csütörtök 16:22
Fotó: kecskemetite.hu
Vételi opciót tartalmazó kölcsönszerződéssel igazolt a KTE-hez Beke Péter Nyíregyházáról.
Szerző: Nyikes Zoltán 2025. augusztus 28., csütörtök 16:22

Beigazolódott a Csakfoci korábbi információja: csütörtökön hivatalossá vált, hogy Beke Péter Nyíregyházáról az NB II-es Kecskeméti TE együtteséhez igazolt - jelentették be a klubhonlapok, ahonnan az is kiderült, hogy a csatár vételi opciót tartalmazó kölcsönszerződéssel igazolt a KTE-hez.

– Örülök, hogy itt lehetek, illetve lezárult egy két hete tartó folyamat, mert egy családias közegbe érkeztem. Jól ismerem a klubot, régóta követem, nagy eredmények vannak a KTE mögött. Van egy célunk, amiben szeretném segíteni a csapatot, ez a legfontosabb, az egyéni célok csak ezután következnek, de természetesen azok is megvannak részemről. Jól ismerem az új szakmai stábot is, ami nyilván előny esetemben, hiszen tudom, hogy mit várnak el tőlem – mondta Beke Péter a KTE klubhonlapján.

Beke Péter Budapesten született, utánpótlás éveit a Dalnoki Akadémia és a Ferencváros kötelékében töltötte. 2017-ben a német Hamburg igazolta le, itt mutatkozhatott be a felnőttek között a HSV tartalékcsapatában a német negyedosztályban, azok után, hogy a korosztályos bajnokságokban rengeteg gólt szerzett. 2021-ben tért haza, előbb Zalaegerszegen, majd Budafokon játszott, utóbbi klubnál találta meg igazán a számításait.

A 2022/2023-as idényben az NB II-ben 15 gólt és 5 gólpasszt termelt, emellett komoly részt vállalt abban is, hogy a BMTE meglepetésre eljutott a kupadöntőig. A Magyar Kupában további 6 gólt és egy gólpasszt jegyzett. Budafok után Paksra igazolt, ám még szezon közben Nyíregyházára került, ahol fél szezon alatt 5 gólt és 2 gólpasszt ért el minden sorozatot figyelembe véve, csapatával végül bajnokként jutott fel az élvonalba, emellett a négy közé jutott a Magyar Kupában.

A mögöttünk hagyott idényben 25 meccsen 6 gól és 3 gólpassz volt a mérlege az NB I-ben.

Olvastad már?
Megerősítve: Az edzőváltás sem kavart be, Bognár György játékosa Tímárnak is kell Kecskeméten
A kecskeméti kispadon történt váltás ellenére a Paks védője, Debreceni Ákos a lila-fehérekhez igazolt.
Elolvasom
Átigazolások
Topolya
Szivics irányíthat
Szerb lapértesülések szerint az élvonalbeli Topolya új vezetőedzőt nevez ki Szivics Tomiszláv személyében.
Ferencváros
Legendát válthat Keane
Martin O’Neill szerint Robbie Keane minden adottsággal rendelkezik ahhoz, hogy a skót Celtic következő vezetőedzője legyen.
Légiósok
Keresztes maradna a briteknél
A továbbiakban is Nagy-Britanniában szeretne futballozni Keresztes Krisztián, a Dundee United középhátvédje.
Tovább az összes átigazoláshoz