Fotó: KTE

NB II: Gera és Csizmadia öt forduló után távozik Kecskemétről - hivatalos

A Kecskemét még a héten bejelenti, hogy kivel folytatja a másodosztályú szezont a csapat.
Csakfoci.hu 2025. augusztus 26., kedd 15:42
Fotó: KTE
A Kecskemét még a héten bejelenti, hogy kivel folytatja a másodosztályú szezont a csapat.
Szerző: Csakfoci.hu 2025. augusztus 26., kedd 15:42
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Az NB II-ben öt forduló után kilencedik helyen álló KTE hivatalos honlapján jelentette be, hogy közös megegyezéssel távozik a klubtól Gera Zoltán vezetőedző és Csizmadia Csaba asszisztensedző.

"Klubunk Gera Zoltán és Csizmadia Csaba személyében jó embereket és jó szakembereket ismerhetett meg. Az elmaradt közös sikerek után ugyanakkor értékelni kellett a csapat szereplését, ezt követően kulturáltan, barátságban elváltak a felek útjai. Mindkét távozó szakembernek köszönjük a klubért tett szolgálatait, egyben sok sikert kívánunk további pályafutásukhoz!" - írták a kecskemétiek közleményükben.

Az új vezetőedző hivatalos bejelentésére egy későbbi időpontban kerül sor a hét folyamán.

A Kecskemét öt forduló alatt kétszer nyert, háromszor kikapott, az előző fordulóban a Budafok otthonában szenvedett 2-0-s vereséget.

Úgy tudjuk, ő lehet a KTE új edzője (lásd alábbi cikkünket)

Olvastad már?
Kecskemét-kispad: Szinte biztosan eldőlt, ki veszi át Gera helyét a KTE élén
Úgy tudjuk, a legutóbb a Fehérvárt irányító 45 éves szakember lesz majd Gera Zoltán utódja Kecskeméten.
Elolvasom
Átigazolások
DVTK
Edzőváltás
A Diósgyőri VTK bejelentette, hogy már nem Takács Péter a klub vezetőedzője.
Ferencváros
Hazatért Kanichowsky
A Ferencváros bejelentette, hogy Gabi Kanichowsky távozott és az izraeli Maccabi Tel Aviv csapatában folytatja.
Légiósok
Balogh új esélye
A belga élvonalban szereplő Westerlo szerződtetheti a magyar válogatott védőt, Balogh Botondot.
Tovább az összes átigazoláshoz