Fotó: fehervarfc.hu
Bambock a görög Panetolikoszhoz igazolhat görög sajtóinformáció szerint.
Kenan Kodro és Deybi Flores után újabb légiós távozhat a Fehérvár FC-től:
az sdna.gr értesülése szerint az görög élvonalbeli Panetolikosz előrehaladott tárgyalásokat folytat a Vidi 28 éves védekező középpályásával, Franck Bambockkal.
A francia-kameruni játékos a mostani szezon előtt érkezett a Vidihez, amelynél az ősszel alig kapott lehetőséget, az NB I-ben mindössze 11 percet játszott két meccsen, míg az ESMTK elleni Magyar Kupa-kiesés alkalmával egy félidőt volt a pályán.
A Panetolikosz 19 mérkőzést követően a 11. helyen áll a görög Szuperligában.
Olvastad már?
Felkészülés: A Fradi és a Puskás is cseh csapattól kapott ki, a Loki és a Kisvárda nyert a főpróbán - eredmények
A Ferencváros, a DVSC, a Kisvárda és a Puskás Akadémia is pályára lépett csütörtök délután.
Elolvasom
Átigazolások
MTK
Edzőváltás
Megvan az NB I-es szezon első edzőváltása: Pinezits Máté távozott az MTK Budapest éléről.
Akhmat Grozny
Csercseszov távozott
Már nem Sztanyiszlav Csercseszov az Akhmat Grozny vezetőedzője.
Légiósok
Baráth kérője
Edzője megerősítette, hogy Baráth Péter iránt a Viktoria Plzen érdeklődik. De kevés lehet az esélye a téli váltásnak.