Fotó: kicker.de
A török sajtó szerint a trabzoni klub nem tudott megegyezni az átigazolási és a későbbi vételi díjat illetően a Hoffenheimmel. Mindezt a vezetőedző is elismerte.
Elakadt Szalai Attila Trabzonsporba igazolása - számolt be róla egyöntetűen a török sajtó. A hírek szerint a török klub nem tudott megegyezni a Hoffenheimmel a kölcsönvételi díj összegén, valamint azon, hogy a későbbiekben mennyiért vehetné meg végleg a magyar válogatott védőt. Mindezt el is ismerte Abdullah Avci vezetőedző.
Valóban érdeklődtünk Szalai Attila iránt, aki korábban már játszott Törökországban. De a Trabzonspor gazdasági lehetőségeinek megfelelően jártunk el. Az átigazolás jelenleg elakadt, és egyelőre nincs folytatás. Nem tudjuk, hogy mi lesz majd holnap vagy holnapután, de egyelőre leállt a transzfer
- idézi többek között a Miliyet a Trabzonsport irányító Avcit.
Olvastad már?
Új tulajdonosa lesz a nagy múltú magyar klubnak – itt vannak a részletek
Honlapunk információi szerint új tulajdonosa lehet az NB II-ből idén kiesett PMFC-nek. Már folynak a tárgyalások a potenciális befektetőkkel.
Elolvasom
Átigazolások
Mezőkövesd
Hosszabbítás
A Mezőkövesd bejelentette, hogy a csapat 23 éves kapusa, Winter Dániel a következő idényben a klubot erősíti.
ZTE
A Basel lehet a befutó
Akpe Victory a svájci Basel csapatánál folytathatja pályafutását, miután sajtóhírek szerint a ZTE és a Bsel megállapodásra jutott. (Rudy Galetti)
Puskás Akadémia
Utánpótlás-válogatott érkezhet
Információink szerint a Csíkszeredától távozó Brügger Dániel a Puskás Akadémiánál folytathatja pályafutását.