Az elmúlt időszakban sűrűn előtérbe kerülő magyar- és fiatalszabályról is egyértelmű véleményt fogalmazott meg Benczédi Balázs, az Újpest ügyvezető igazgatója, aki az M1-nek nyilatkozott.
Határozott és tiszta az álláspontunk. Mi azt szeretnénk, hogy minden mérkőzésen a legjobb 11 játékos legyen a pályán, legyen ez magyar vagy külföldi. A magyarok ne azért szerepeljenek, mert pénzt akarunk keresni vagy kapni akár az MLSZ-től, akár a Módszertani Központtól, hanem azért, mert az adott pozíción ő a legjobb
– idézte Benczédi szavait az m4sport.hu az MLSZ ötmagyaros ajánlásával kapcsolatban, melynek az Újpest a Fizz Liga első fordulójában nem felelt meg. Az ügyvezető igazgató hozzátette, az Újpest középtávon mindenképp magyar fiatalokra építené a csapatot, és szeretné, ha legalább a keret 50 százaléka magyar lenne.
Ez abszolút cél, csak az Újpest az elmúlt 15 évben nem volt részese az akadémiai támogatásoknak. Van 7 NB I-es csapat, amely részese volt, feléjük teljesen jogos az az elvárás, hogy produkálni kellene most már magyar tehetséges játékosokat. Nekünk ebben sajnos az elmúlt 15 évben nem volt részünk, nem kaptunk több tízmilliárdot
– mondta, majd az Újpest akadémiai helyzetéről is beszélt.
- Mi most igyekszünk kialakítani a saját kis akadémiánkat, Újpesten kettő volt, ezt tavaly összevontuk, ez volt az első éves cél. Azt, hogy mi mikor leszünk akadémia, nem tudom megmondani – tette hozzá Benczédi, majd az MLSZ „limitációjáról” is elmondta véleményét.
- Az ötmagyaros szabályt mind a 12 NB I-es csapatra vonatkoztatják, tehát arra az ötre is, melynek nem volt 15 év erre felkészülni. Mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nagyon erős tulajdonossal nem kell feltétlen az 500 millió forintban gondolkodnunk, a másik négy csapat viszont azt gondolom, hogy komoly gondban lehet emiatt, hogy nekik is be kell tartani ezt.



