A magyar U21-es válogatott úgy lépett pályára szombaton délután Horvátország ellen, hogy némi matematikai esélye még volt a második, osztályozót jelentő hely elérésére a csoportban. Igaz, az, hogy a mieink eddigi öt meccsükön még nem nyertek, míg a horvátok veretlenül álltak az élen, nem sok jó előjellel szolgált.
A vezetést a hazaiaknak sikerült megszerezniük: a 25. percben Soticek adott középre balról, Jagusic az ötösön mellel átvette a labdát, majd ballal a jobb sarokba ollózott (1-0, videó itt).
A szünet után egyenlített a magyar csapat: Kovács B. harcolt ki 11-est (ellenfele lerántotta őt), ezt pedig Tuboly értékesítette (1-1, videó itt). Tíz perccel később azonban már ismét vezettek a horvátok: Soticek lövését látványos mozdulattal még védte Lehoczki, a labda Jagusic felé pattant, ő pedig kapásból okosan visszalőtte azt a jobb sarokba (2-1).
És itt még nem volt vége a Jagusic-show-nak: a Panathinaikosz 21 éves játékosa ezúttal 20 méterről lőtte ki parádésan a jobb felsőt (3-1).
Horvátország ezzel 3-1-re nyert, és hat meccsen szerzett 16 pontjával vezeti a csoportot, míg Németh Antal együttese három ponttal negyedik az ötcsapatos csoportban. Vereségünkkel az is biztossá vált, hogy a magyar válogatott lemondhat az Eb-ről, valamint - amint arra az mti felhívja a figyelmet - az olimpiáról is.
A mieink október 1-jén Litvánia ellen játszanak legközelebb, 6-án pedig Törökország ellen zárják a sorozatot.
U21-es Eb-selejtező
Horvátország-Magyarország 2-1 (Jagusic 25., 60., ill. Tuboly 49. - 11-esből)
Magyarország: Lehoczki – Tercza (Selyem, 58.), Dragóner Á., Vitályos, Kovács P. – Tuboly (Manner, 58.), Okeke – Átrok (Dénes, 71.), Horváth K. (Szamosi Á., 86.), Gruber – Kovács B.