Fotók: mlsz.hu

Tilos passzolni Gera Zoltánnal: „Nem várom el a játékosaimtól, hogy ugyanazt meg tudják csinálni a pályán, amire én voltam képes"

Gera Zoltán szerint edzőként olykor nehéz átadnia a tudását a játékosainak és úgy érzi, edzői pályafutása elején egyik hibája volt, hogy túl sokat kért, de a keret kialakításánál is akadtak tévedései. A kezdeti kudarcok után voltak, akik már leírták, de ő bízott magában, tudja, hogy Csányi Sándornak is sok harca volt miatta. Mára egyre tisztább és világosabb az a futball, amit látni akar a csapatától, és az eredmények sem maradnak el. A magyar edzők közül Róth Antal volt rá a legnagyobb hatással, de Gellei Imre és Garami József is komoly szerepet játszott a pályafutása alakulásában. Nem tartja szerencsésnek, hogy a hazai klubvezetők egyre türelmetlenebbek és a koncepció hiánya miatt gyakran váltogatják az edzőket. Úgy érzi, ha nem jön el az életében egy szemléletváltozás, akkor maximum a meg nem értett zsenik táborát gyarapította volna. Lipcsei Péter, Király Gábor és Hajnal Tamás volt a három legjobb magyar csapattársa. Tilos passzolni Gera Zoltánnal, az U21-es válogatott szövetségi edzőjével.
Privacsek András 2023. április 27., csütörtök 8:30
Fotók: mlsz.hu
Gera Zoltán szerint edzőként olykor nehéz átadnia a tudását a játékosainak és úgy érzi, edzői pályafutása elején egyik hibája volt, hogy túl sokat kért, de a keret kialakításánál is akadtak tévedései. A kezdeti kudarcok után voltak, akik már leírták, de ő bízott magában, tudja, hogy Csányi Sándornak is sok harca volt miatta. Mára egyre tisztább és világosabb az a futball, amit látni akar a csapatától, és az eredmények sem maradnak el. A magyar edzők közül Róth Antal volt rá a legnagyobb hatással, de Gellei Imre és Garami József is komoly szerepet játszott a pályafutása alakulásában. Nem tartja szerencsésnek, hogy a hazai klubvezetők egyre türelmetlenebbek és a koncepció hiánya miatt gyakran váltogatják az edzőket. Úgy érzi, ha nem jön el az életében egy szemléletváltozás, akkor maximum a meg nem értett zsenik táborát gyarapította volna. Lipcsei Péter, Király Gábor és Hajnal Tamás volt a három legjobb magyar csapattársa. Tilos passzolni Gera Zoltánnal, az U21-es válogatott szövetségi edzőjével.
Szerző: Privacsek András 2023. április 27., csütörtök 8:30

I. félidő:

Nehezen indult az U21-es válogatottnál a munkád. Eleinte sorra jöttek a vereségek, most viszont már a győzelmek. Te lettél jobb edző vagy a mostani garnitúra erősebb?

- Érzem a fejlődést magamon az edzések levezénylésében, az aktívabb meccselésekben és a keret kialakításában is, de azt is érzem, hogy továbbra is sokat kell még tanulnom - kezdte Gera Zoltán a csakfoci.hu-nak. - Az elején a sok kudarc nem vette el a kedvemet, bíztam benne, hogy jönnek majd az eredmények. Most már könnyebb a kiválasztás. azokat a játékosokat keresem, akik akarnak tanulni, megvan a céljuk, hajlandóak dolgozni és részei akarnak lenni ennek a csapatnak. Könnyebbség, hogy Tímár Krisztián az U19-es válogatottnál remek munkát végzett a fiatalokkal, és az U21-be fellépve ezek a játékosok kamatoztatni tudják a korábban tanultakat. Ráadásul mi is hasonló rendszerben játszunk, így az átállás sokkal gördülékenyebb és zökkenőmentesebb.

Többször voltak pletykák arról, hogy a gyengébb eredmények után távozhatsz, esetleg kaphatsz magad fölé valakit. Hozzád eljutottak ezek a hírek, előfordult, hogy aggódtál az állásod miatt?

- Keveset foglalkozom a pletykákkal, hogy ki mit mond rólam. Önkritikus vagyok, tudom, mi nem megy, miben kell még fejlődnöm, viszont meg voltam arról győződve, hogy egyre jobban fogom csinálni. Szorgalmas embernek tartom magam, megvan bennem a vágy a fejlődésre.

Persze, hozzám is eljutottak a negatív vélemények velem kapcsolatban, tudom, hogy nem mindenki bízott bennem és nem mindenki támogatott. Ezt már megszoktam, hiszen játékosként is sokszor leírtak.

- Aztán mégiscsak vittem valamire, 31 évesen játszottam Európa Liga-döntőt, 37 évesen pedig Európa-bajnokságon futballozhattam. Azzal tisztában voltam és vagyok, hogy csak a nevem miatt, azért, mert én vagyok Gera Zoli, nem kapok több türelmet, mint más. Sokat számított a hozzám közelállók véleménye, olyan szakembereké, akiknek adok a szavára. Az is jólesett, hogy Csányi Sándor elnök úr bízik bennem, tudom, hogy sok harca volt velem kapcsolatban, már csak ezért is szeretnék élni a lehetőséggel.

Várhidi Péter nyilatkozta azt, hogy edzői pályafutása során taktikailag egyetlen mérkőzést sem veszített el. Neked voltak olyan döntéseid, amelyekről ma már egyértelműen tudod, hogy hibásnak bizonyultak? A mai tudásoddal, tapasztalatoddal hány meccsel többet nyertél volna meg az U21-es válogatottal?

- Az elején fontos lett volna meccseket nyerni, hogy a nyomás lekerüljön rólunk, ezért talán nem kellett volna annyit kísérletezgetnünk. Mindenkinek lehetőséget akartam adni és előfordult, hogy szinte teljesen lecseréltem az első félidei csapatot. Eleinte kevés ment át a játékosoknak abból, amit kértem tőlük. A mostani tapasztalatommal ezeket már másképp csinálnám, de át kellett esnünk ezen az időszakokon is. Előfordult, hogy nem megfelelő mentalitású játékosokat hívtam be a keretbe, én jobban akartam, hogy futballisták legyenek, mint ők maguk. Ebbe a hibába sokszor beleestem, de ebből is tanultam. Roy Hodgson egykori kiváló edzőm mondta, hogy egy edzőnek nem az a feladata, hogy motiválja a játékosait, hanem az, hogy inspirálja. Óriási különbség. Ha valakiben nincs meg a belső motiváció, az már rég rossz.

Azt mondják, az igazán klasszis játékosok olyan csapatot akarnak építeni, amilyen labdarúgók ők maguk voltak. Rád mennyire igaz ez? Neked mi az edzői filozófiád?

- Mint edző, folyamatosan alakulok, de egyre tisztább és világosabb az a futball, amit látni akarok a csapatomtól. Irányítani szeretek, birtokolni a labdát, dominálni, de ha esetleg nálunk van kevesebbet, akkor is tudjuk, hol és hogyan akarunk labdát szerezni és miként tudunk átmenni támadásba. Minden mérkőzésre alaposan felkészülök, van egy tervem, amit követek. Ugyanakkor nem várom el a játékosaimtól, hogy ugyanazt meg tudják csinálni a pályán, amire én voltam képes. Mindenki olyan egyéni feladatokat kap, amiket meg tud oldani, csapatszinten viszont fontos, hogy az elképzeléseimnek és a kidolgozott taktikának megfelelően futballozzanak.

Játékosként nagy erényed volt a nyugodtság is, nem izgultál még a legnagyobb tétre menő mérkőzéseken sem. Edzőként is megmaradt ez a tulajdonságod vagy a nagyobb teher miatt többet idegeskedsz a kispadon? Mi az, ami leginkább fel tud dühíteni a saját meccseiteken?

- Nagyon szeretek meccselni. Nem vagyok túl ideges, nem érzek nagy különbséget, ugyanannyi drukk van bennem, mint játékoskoromban volt, nem izgulom túl a meccseket. Persze, előfordulnak dolgok, amelyek engem is feldühítenek, például, ha a játékosaim elvi hibákat vétenek, ha nem azt csinálják, amit megbeszéltünk. A technikai hiba vagy egy rossz csel kevésbé zavar, de azt elvárom, hogy mindenki a saját feladatát csinálja. Akinek például a középpályán kell játszania, az ne legyen folyamatosan a támadósorban. Hisztizni, toporzékolni azonban nem szoktam a kispad előtt, nem is tervezem. Inkább segíteni szeretnék a játékosaimnak, önbizalmat adni nekik, hogy érezzék a támogatásomat, akkor is, ha esetleg nem úgy teljesítenek, ahogy azt elvárom.

Különböző karakterű edzőkkel dolgoztam, tudom, nekem mi jött be, és szerintem a játékosok is értékelik a higgadtságot.

- Az már rég rossz lenne, ha folyamatosan irányítanom kellene őket a meccsek alatt, mert az azt jelentené, hogy nem készítettem fel őket megfelelően és nincsenek tisztában a feladatokkal. A támadó zónában már a kreativitásukra van bízva, hogy milyen megoldást választanak, de hogy addig eljussunk, kell egy felépített játék.

Az a jó tanár, ahogy a jó edző is, aki minél többet át tud adni a tudásából a fiataloknak. Ezért fordulhat elő, hogy például egy kevésbé felkészült edző is el tud érni komolyabb sikereket, mert meg tudja értetni a játékosaival, hogy mit szeretne, de előfordulhat, hogy egy sokkal „okosabb” edző nem lesz olyan sikeres, mert kevesebbet tud átadni. Te, hogy állsz ezen a téren?

- Nehéz átadni, főleg, ha nem napi szinten dolgozol a játékosokkal. Egyik hibám az volt eleinte, túl sokat kértem tőlük és az idő rövidsége miatt nem tudtak mindent befogadni. Most már jobban átlátom a helyzetet, de a játékosok is vevők arra, amit kérünk, értelmesek, megértik, hogy mit akarunk tőlük. Olyan játékosokat keresünk, akik nem csak kvalitásban kiemelkedőek, hanem csapatként is tudnak működni és meg tudják valósítani az elképzeléseinket.

Marco Rossi panaszkodott már arra, hogy sokan beleszólnak, kit hívjon meg a keretbe, de ő nem kér ezekből a tanácsokból. Téged mennyire próbálnak befolyásolni a klubvezetők, edzők, esetleg mások?

- Kapok tanácsokat, hogy kit hívjak meg, sokan próbálnak lobbizni egy-egy játékosért, de ezek négyszemközti beszélgetések alkalmával történnek. Nyilvánosan még nem kaptam ilyen tanácsot. Maximálisan megértem Marco Rossit, hiszen nem elegáns a nyilvánosságot felhasználva nyomást helyezni a kapitányra. Ráadásul, akik játékosokat ajánlgatnak, sok esetben nincsenek tisztában azzal, hogy milyen követelmények alapján lehet bekerülni a felnőtt válogatottba, vagy az U21-be. Általában meghallgatom ezeket a tanácsokat, de a döntés joga természetesen mindig az enyém, nem hagyom, hogy kívülről befolyásoljanak.

Hosszú éveket töltöttél a Premier League-ben, sok jó edzővel dolgoztál. Angliában mi volt az edzők erénye, ami nagyon tetszett, mi volt az a tanulság, tanács, ami mindenképpen meghatározó volt számodra az edzői pályára lepve?

- A legfontosabb észrevételem az volt, hogy a jó edzők mindig világos tervekkel, meghatározott filozófiával rendelkeztek, és amiben hittek, azt tűzön-vízen keresztülvitték. Dolgoztam például olyan edzővel, akinek nagyon fontos volt a labdabirtoklás, a játék irányítása, nála a védelembe is csak futballozni tudó emberek kerülhettek. Többnyire olyan edzőim voltak, akik soha nem kapkodtak, mindig konkrét elképzelés mentén dolgoztak még akkor is, ha esetleg nem úgy jöttek az eredmények.

II. félidő:

A magyar edzők közül ki volt rád a legnagyobb hatással?

- Róth Antal nagy hatással volt rám. Ő volt az első edzőm Pécsen az NB II-ben. Látta bennem a képességet, de azt is, hogy fizikálisan nem vagyok kész az NB II-re. Szépen lassan épített be, először a keretben sem voltam, majd időhúzó cserének használt, kaptam 20 percet, aztán egyre többet játszottam. Aki így közelíti meg a futballt, az ért hozzá. Vannak edzők, akik hirtelen indulatból raknak be fiatalokat, majd, ha nem teljesítenek megfelelően, elfelejtik őket. Nagyon fontos a fokozatosság elve, hogy folyamatosan építsék be a tehetségeket. Nagy szerencsém volt, hogy egy ilyen edző mellett kezdődött a profi karrierem. Aztán említhetem Gellei Imre bácsit, akinél az U21-ben és a felnőtt válogatottban is játszottam. Egy nagyon intelligens, okos ember. Rajta kívül Garami Józsi bácsi is különleges hatással volt a pályafutásomra. Szerencsére sok jó edzőm volt.

Milyennek látod a fiatal magyar edzőket? Mit szólsz ahhoz, hogy az NB II-ben már 20 edzőváltás volt idén, de az NB I-ben is 9 klub legalább egyszer már cserélt edzőt?

Azt érzem, hogy egyre türelmetlenebbek a klubvezetők, sok helyen talán azért váltanak gyakran, mert a klubnak nincs világos koncepciója.

- Optimális esetben a klubok a koncepciójukhoz választanának megfelelő edzőt, és akkor nem kellene pár hónap után új szakembert keresni. Persze, olyan is előfordul, hogy megvan a koncepció, de valamiért nem passzol oda az adott edző. Pedig vannak fiatal, jó és szorgalmas edzőink, ezt látom a pro licences képzésen. Biztos vagyok benne, hogy az én generációmból többen kapnak majd szerepet a magyar futballban.  Fontos lenne, hogy minél több fiatal magyar edző dolgozzon az NB I-ben és az NB II-ben, mert csak így fognak fejlődni.

Csank János szerint, amikor először dolgoztatok együtt a Fradiban tíz és fél percet bírtál futni. Mennyire volt nehéz, mit igényelt tőled, hogy innen fizikálisan eljuss az NB I szintjére?

Annyi előnyöm volt, hogy technikailag mindig kiemelkedtem a csapataimból, fizikálisan viszont le voltam maradva, ami nehézséget okozott.

- A legtöbbször az akaratom, a szívem vitt előre, amikor azt éreztem, hogy már nem bírom, akkor is mentem. Tudtam szenvedni és megszakadni a pályán, így mindig átlendültem a holtpontokon. A legnagyobb különbség ezen a téren NB I és a Premier League között volt. Angliában az edzések is olyanok voltak, mint a meccsek, ráadásul ott már klasszikus középpályást játszottam, és nagyon gyorsan fel kellett vennem a ritmust.

Ha 11 és 16 éves korod között nincs az önromboló életmódod, eljuthattál volna egy európai topcsapatig?

- Ha a szemléletváltozás nem történik meg, hogy keresztény ember lettem, Istenhez fordultam, akkor biztosan nem viszem semmire. A fiatalkori mentalitásommal maximum a meg nem értett zsenik táborát gyarapíthattam volna. Ha viszont a kezdetektől olyan lett volna a hozzáállásom, mint felnőttként, akkor biztos többet érek el, de nem panaszkodom, örülök ennek a pályafutásnak

Melyik volt a legnagyobb klub, amelyik érdeklődött irántad?

- Volt lehetőségem arra, hogy az egyik legnagyobb angol csapathoz igazoljak. Sokat rágódtam a döntés előtt, de inkább a Fulhamet választottam, mivel az volt a legfontosabb, hogy rendszeresen játéklehetőséghez jussak. Ez bejött, úgyhogy utólag is azt gondoltam, jól döntöttem.

Ki volt a három legjobb magyar futballista, akikkel együtt játszottál?

Lipcsei Peti az egyik. Ő zseniális futballista volt, ezen kívül a mentoromnak is nevezhetem, sokat pátyolgatott eleinte a Fradiban.

- A másik Király Gabi, akivel szobatársak voltunk a válogatottnál és hamar kiderül, hogy egy hullámhosszon vagyunk és hasonlóan gondolkodunk. Hajnal Tomit sem hagyhatom ki. Nagyon fiatalon, már az U21-ben egy csapatban szerepeltünk. Tudom, mennyit dolgozott azért, hogy befusson egy komoly karriert. A második fradis időszakomban együtt játszottunk, nagyon szerettem vele pályán lenni. A három egykori csapattársamban nem csak az a közös, hogy kiváló futballisták voltak, hanem értékes emberek is.

A vallásosságod miatt figyeltek arra a csapattársaid, az edzőid, hogy a környezetedben ennek megfelelően viselkedjenek, mondjuk ne káromkodjanak? Volt-e olyan, aki elragadtatta magát? Ilyenkor, hogy reagáltál?

- Változó volt. Valaki odafigyelt rá, valaki nem, olyan is volt, aki szándékosan szórakozott velem. Senkinek nem tiltottam meg, hogy ne káromkodjon, maximum ösztönöztem a viselkedésemmel. Ha viszont Istenkáromlás volt a pályán, azt nem engedtem, azt mindig szóvá tettem.

Angliában az edzések és a meccsek mellett a legtöbb idődet valóban az alvás tette ki? Volt, hogy emiatt lemaradtál fontos eseményről? Igaz, hogy a Fulham EL-döntőjét is majdnem lekésted, mert egész nap a szállodában aludtál?

- Tényleg szerettem aludni edzések után, főleg délutánonként. Ez kellett a megfelelő regenerálódásomhoz. Előfordult, hogy elkéstem egy-egy csapatmegbeszélésről, de nem azért, mert elaludtam, hanem elnéztem az időpontot. Az EL-döntő napján tulajdonképpen indulásig a szállodai szobámban voltam. nem mentem le a közösségbe. Ez az én hülyeségem volt, nem tett jót a meccsre való ráhangolódásnak, hogy az egész napot egyedül töltöttem.

PRIVACSEK ANDRÁS

Neked ajánljuk
Átigazolások
Magyar Válogatott
Szalai Ádám lett az új pályaedző
Hivatalossá vált, amit a Csakfoci korábban elsőként előre jelzett: Szalai Ádám lett a magyar válogatott új pályaedzője.
Magyar válogatott
Szalai Ádám lehet az új másodedző
A Csakfoci értesülései szerint Szalai Ádám válthatja a távozó Laczkó Zsoltot a nemzeti csapatnál.
Magyar válogatott
Laczkó Zsolt távozik
A Honvéd élére kinevezett szakember nem folytatja munkáját a magyar válogatott edzői stábjában.
Tovább az összes átigazoláshoz