A magyar válogatott ma (csütörtökön) 18.00-tól a lehető legerősebb összeállításában léphet pályára a rendkívül fontos, örmények elleni vb-selejtezőn, ugyanis komolyabb sérülés és eltiltás sem nehezíti Marco Rossi dolgát. Bárhogy is alakuljon ma, nagyon lényeges lenne, ha a fentiek így is maradnának, ezért nagyon oda kell majd figyelniük a szabálytalanságokra a mieinknek, hogy ne kockáztassanak meg egy esetleges eltiltást. Ez már csak azért sem mindegy, mert játékosaink adott esetben a pótselejtezőkre is továbbviszik magukkal a lapokat és az esetleges eltiltásokat is. Megnéztük, hogy áll ezen a téren a magyar csapat.
A jelenleg meghívott labdarúgók közül jelenleg Dibusz Dénesnek, Szalai Attilának, Szoboszlai Dominiknak, Callum Stylesnak és Lukács Dánielnek van egy-egy sárgája, azaz, ha ők kapnak még egy figyelmeztetést, akkor ki kell hagyniuk az azt követő meccset. Varga Barnabás már összegyűjtött kettőt, de ő letöltötte az eltiltását, akárcsak a piros lapot kapó Sallai Roland. Míg Tóth Barna ugyancsak “besárgult” már, de a sérüléssel bajlódó játékos most nincs ott Rossi keretében.
Akár még az is jól jöhetne, ha a fenti labdarúgók közül ma valaki sárgát kapna, értelemszerűen abban az esetben, ha a mieinknek ma sikerülne kivívniuk a biztos vb-pótselejtezőt (ehhez magyar és portugál győzelem kell). Így ugyanis az adott futballista az írek elleni, nagyobb tét nélküli selejtezőről maradna le, és tiszta lappal mehetne neki a vb-pótselejtezőknek. Ezzel egyébként most nem is lehetne tudatosan “játszani”, ugyanis a portugál-ír meccset később rendezik (20.45-től), mint az örmény-magyart, így a mi meccsünk lefújásakor győzelem esetén sem tudjuk még, hogy mekkora tétje lesz a vasárnapi összecsapásnak.
Arra szintén oda kell figyelni, hogy valaki úgy is ki tudja lőni magát az első pótselejtezőről, hogy a mai és a vasárnapi meccsen is figyelmeztetik őt, és így gyűjti be az eltiltással járó két sárgát.
A jelenleg veszélyben lévő játékosok: Dibusz Dénes, Szalai Attila, Szoboszlai Dominik, Callum Styles, Lukács Dániel.