Kedden Portugália ellen lép pályára a magyar válogatott a vb-selejtezős csoportjának második fordulójában. A találkozó előtt Szoboszlai Dominik válaszolt az újságírók kérdéseire Telkiben.
– Általában a második nap a legnehezebb a meccs után, ami a mai – kezdte a regenerációval kapcsolatos kérdésre a Liverpool sztárja. – A meccs utáni éjszakát Dublinban töltöttük, mindenkinek volt ideje aludni, akik kevesebbet játszottak, ők még edzettek is. A holnapi meccsre is készen áll mindenki. Az elvárás az én részemről, hogy mindenki tegye ki a szívét-lelkét a pályára, és minden meccsről úgy jöjjünk le, hogy felemelt fejjel. A cél és az álom, hogy kijussunk a vb-re, vagy legalább legyen egy playoffos esélyünk. A következő meccsen is ki kell tenni mindent a pályára, küzdeni, harcolni, futni kell, amíg csak bírunk, mert azért a portugál válogatott minőségben előttünk jár, de a küzdés és az akarás fog dönteni.
Szoboszlai az utóbbi időszakban rengeteg poszton játszott klubcsapatában és a válogatottban is, ezért megkérdezték tőle, mi a kedvenc, természetes posztja.
– Középpályán szeretek játszani, de ahova tesznek, ott segítem a csapatot. Ha a főnök most úgy dönt, hogy valami másik pozíciót szeretne kitalálni, akkor leülünk és megbeszéljük, de én a középpályán érzem magam komfortosan.
Szóba került még az írországi mérkőzés is, mégpedig a játékvezetés kapcsán. Szoboszlaitól azt kérdezték, érzett-e már ilyen ellenséges játékvezetést pályafutása során.
– Párszor már éreztem ilyet, de ez azért kiemelkedő volt, nem a jobbik irányba. De ezzel már nem tudunk mit csinálni, nem tudunk vele foglalkozni, ha idegeskedünk rajta, akkor sem lesz más az eredmény és nem fog másképp fújni a játékvezető. Ezek alapján kell olyan teljesítményt nyújtani, hogy kettővel kevesebben voltunk.
Szoboszlai kiemelte, most azonnal aláírná a döntetlent Portugália ellen, de szerinte nemcsak ő, hanem minden társa kiegyezne ezzel. Kitért arra is, hogy ki pótolhatja az eltiltott Sallait.
– Hogy ki az, aki pótolhatja, majd a főnök eldönti. Nehéz lesz, Roli egy meghatározó játékos, minden téren van tapasztalata. Van minőség, akarat benne, de aki a válogatottban itt van, mindenki arra vár, hogy megkapja a lehetőséget és élni szeretne vele. Bárki lesz a pozíciójában, kétség sincsen afelől, hogy mindent meg fog tenni.
Érdekesség, hogy 16 évvel ezelőtt, 2009. szeptember 9-én Szoboszlai Dominik még kisgyerekként kísérte ki a portugál válogatottat egy vb-selejtezős mérkőzésen.
– Nem is tudtam, én is pont most láttam, hogy napra pontosan 16 évvel ezelőtt volt az a bizonyos meccs. Megvan a fejemben teljes mértékben, hogy milyen élmény volt ott állni és felvezetni őket. Most nem mellettük állok, hanem velük szemben, kicsit azért más lesz.
Azért is lesz különös Szoboszlai Dominiknak a holnapi találkozó, mert először játszhat gyerekkori példaképe, Cristiano Ronaldo ellen.
– Nagyon ott van ez a fejemben. Játszottam már nagy játékosok ellen, de ellene még sosem. Gyerekkorom óta ő a példaképem, eljött végre ennek is az ideje, reméljük, pozitívan fog elsülni – zárta Szoboszlai.



