Várhatóan nem lép már pályára az ETO elleni első KL-playoff mérkőzésen sem a Rapid Wien egyik legjobbja, Mamadou Sangaré. Bolla Bendegúz bécsi klubjának tájékoztatása szerint a mali válogatott középpályás külföldre utazott. Sajtóhírek szerint a 23 éves futballistát a francia Lens szerződteti 10 millió euróért. Azaz a Rapid jó üzletet csinál eladásával, tavaly nyáron ugyanis 700 ezer euróért igazolta a Salzburgtól - írta az mti. Sangaré eddig a szezon összes mérkőzését végigjátszotta, a TM-nél is ő számít a legértékesebb labdarúgónak 6 millió euróval.
Ha ez még nem lenne elég, akkor egy sérülés is nehezíti a bécsiek dolgát. A legutóbbi bajnokin korán le kellett cserélni Jean Marcelint, és az MR-vizsgálat után már biztos, hogy súlyos combsérülést szenvedett, ami miatt hónapokra kiesik, és arra is van esély, hogy a 2025/26-os szezonban már nem is léphet pályára - számolt be róla a Rapid honlapja. Igaz, Marcelin kevésbé számít kirobbanthatatlan alapembernek: ebben az idényben háromból két bajnokin és egy Osztrák Kupa-meccsen kezdett, de a KL-selejtezőkben csak padozott.
A Győr-Rapid párharc továbbjutója a Konferencia Liga főtáblájára kerül, ahol ősszel további hat mérkőzést játszhat az alapszakaszban. Az ETO Parkban 19 órakor kezdődik a csütörtöki első mérkőzés, melyet az M4 Sport élőben közvetíti.



