Storckot kritizálta egy magyar edző forradalmi váltása miatt - reagált a kapitány

Vezért cseréltek az edzőképzésben, kritizált a sportigazgató, megszólalt a korábbi első ember. Storck meg reagált.
Dudás Gábor 2017. február 7., kedd 17:29
Vezért cseréltek az edzőképzésben, kritizált a sportigazgató, megszólalt a korábbi első ember. Storck meg reagált.
Szerző: Dudás Gábor 2017. február 7., kedd 17:29

A magyar edzőképzés korábbi vezetője, Szalai László az Origónak adott nyilatkozatában beszélt arról, hogy szerinte óriási hiba lenne annak a három évnek az eredményeit lerombolni, amikor ő vezette az edzőképzést.

 

Ezt annak kapcsán jegyezte meg a szakember, hogy nemrég kiderült, német kézbe került az edzőképzés is, Jörg Danielt nevezték ki, miközben Bernd Storck kritikusan beszélt az edzőképzésben eddig elvégzett munkáról.

- Amikor Bernd Storck arról beszélt, hogy mostantól minden más lesz, mert ami eddig volt, az semmit sem ért, kissé megütköztem. Mindez azért érdekes, mert Jörg Daniel azt mondta, hogy amit a magyar edzőképzés területén tapasztalt, az számára rendben van, és a munkáját erre szeretné alapozni. Közben Bernd Storck azt nyilatkozza, hogy forradalmat kell csinálniuk, mert a magyar edzőképzés anyaga köszönőviszonyban sincs a külföldön oktatott dolgokkal. Tényleg nem értem. (…) Ha Bernd Storck részt vett volna a tanfolyamainkon, ha tudná, hogy irányításom alatt mi zajlott a magyar edzőképzésben, akkor egészen biztosan nem nyilatkozta volna ezt – hacsak nem más célja volt ezzel. Az UEFA nagyon erős szabályrendszerekkel határozza meg azt a minimális követelményrendszert, amelyet a magyarországi edzőképzés vezetői sem hagyhatnak figyelmen kívül. Ezt ki lehet egészíteni a helyi sajátosságokkal

Storck úr kritikáját komolytalannak érzem – mondta a portálnak Szalai.

 

Bernd Storck szövetségi kapitány és az MLSZ sportigazgatója az Origónak elküldött közleményben reagált Szalai szavaira, kiemelve azt is, amit magyar kollégája is elismert, azaz hogy tény, hogy a hazai trénerek nem igazán versenyképesek a nemzetközi porondon. A közleményből idézünk az alábbiakban:

"Természetes, hogy a szakemberek, kollégák véleménye különbözik adott kérdésekben, sokan, sokféleképpen ítélhetik meg a magyar labdarúgásban az edzőképzés múltját és jelenét is. Az viszont tény, hogy jelenleg a magyar edzők nem versenyképesek a nemzetközi futball piacán. Ezen változtatni kell! Az elmúlt években pozitív folyamatok indultak el, ám az nem kétséges, hogy további változtatásokra, innovációra – vagy ha úgy tetszik –, forradalmi újításokra van szükség. Olyan rendszer felépítésében kell gondolkodnunk, amely személyektől függetlenül képes garantálni a naprakész, versenyképes tudást az edzőképzésben részt vevő sportszakemberek számára. Az én ambícióm, minden erőfeszítésem, munkám azt a célt szolgálja, hogy a magyar edzők – a nagy elődökhöz méltó módon – újra versenyképesek legyenek a világ futballjában.

(…)

Legyen mindenki számára egyértelmű: sportigazgatóként és szövetségi kapitányként is a magyar edzők sikerességében vagyok érdekelt, és nagy öröm az is, hogy egyre több helyen – így például a Szalai Lászlót is foglalkoztató Puskás Akadémiánál is – nyitottak a velem való együttműködésre" – reagált Storck.

A teljes cikk és közlemény itt elolvasható – kattints!

Neked ajánljuk
Átigazolások
Szentlőrinc
Többen távoznak a csapattól
10 játékos, többek közt Szekszárdi Tamás, Novák Zsombor, Hajdú Roland, Lakatos Márk és Sebestyén Bálintávozását jelentette be az NB II-ben szereplő Szentlőrinc.
MTK
Kosznovszky Angliába igazol
Polyák Balázs, az MTK klubmenedzsere megerősítette, hogy Kosznovszky Márk Angliába igazol, Kata Mihály iránt pedig érdeklődők vannak.
Újpest
Portugál balhátvédet igazoltak
Hivatalos honlapján jelentette be az Újpest, hogy szerződtette a román élvonalbeli Hermannstadtól Tiago Goncalvest.
Tovább az összes átigazoláshoz