PUSKÁS AKADÉMIA - NYÍREGYHÁZA 0-1
Hornyák Zsolt (PAFC): - Mi hoztuk össze az ellenfél góljait, az elsőnél feleslegesen sarkaztunk, aztán Peti kijött a kapuból messze. Visszajöttünk a meccsbe, jól szálltak be a cserék, aztán csináltunk megint egy gyerekes hibát, egy bedobásból fejbe dobtuk az ellenfelet. Az első félidőben sok magas labda volt, félidőben kértem, hogy laposabb passzok legyenek, ami részben sikerült, úgy éreztem, akár nyerhetünk is, aztán becsúszott egy hiba, ami a pontokba került. Dárdai Palkótól mindig gólokat kérek, s jó szelet hozott a meccsbe, de túl sokat hibáztunk. Jövő héten Kisvárdán nyerni szeretnénk, de ehhez ki kell küszöbölni a hibáinkat.
Bódog Tamás (Nyíregyháza): - Három ponttal gazdagabbak vagyunk, de nem volt jó mérkőzés. Jobbak voltunk, mint a Puskás, próbáltuk őket letámadni, talán dominálnunk. Élvezetes a munka a srácokkal, és amit beleraknak, az mérkőzéseken is kijön. A kapott gól előtt hibáztunk, de mentünk előre, nem elégedtünk meg a döntetlennel. A játék most nem az volt, mint amit akarunk látni, de ha az eredményt és a hozzáállást nézem, elégedett lehetek - mondta a tréner, aki szót ejtett a jövő heti, Ferencváros elleni mérkőzésről is.
- Nagyképűség ide vagy oda, nem azért mondom, de a tavaszi bajnok a tavalyi bajnok ellen játszik akkor... nekünk ez egy ajándék ez a mérkőzés, és sokkal könnyebb úgy belemenni, hogy egy győzelem van a hátad mögött. Én úgy gondolom, hogy ezt a mérkőzést a játékosok élvezni fogják. Persze, nem te vagy az esélyes, de mint ahogy már tavaly ősszel is bizonyítottuk, egy mérkőzésen minden előfordulhat, és azon leszünk, hogy azt a mérkőzést ugyanúgy megnyerjük és a három pontot otthon tartsuk. (M4 Sport)
FERENCVÁROS - KAZINCBARCIKA 2-1
Robbie Keane (FTC): - Nem csak az utolsó percekben sikerült áttörni a védelmet, mert az első félidőben elővettünk volna pár gólt, annyi helyzetünk volt, viszont valamiért nem sikerült ezeket a helyzeteket úgy befejezni.
Szerencsénk se volt a mérkőzésen, csak az utolsó percekben, és hát a kapusuk láthattuk, hogy milyen fantasztikus teljesítményt nyújtott, úgy védett, mint Peter Schmeichel... Nagyon-nagyon csalódott lennék, hogy ha nem sikerült volna megnyernünk ezt a mai mérkőzést. Ha nem nyertük volna meg, visszavonulok...
Az első félidőben is ugyanúgy ment a játék, mint a másodikban, gyorsan tudtuk mozgatni a labdákat. Hogy ha megjött volna a gól is, akkor minden rendben lett volna az első félidőben. Egy nagyon nehéz héten vagyunk túl, gyakorlatilag a mostani mérkőzés és a csütörtöki is nagyon nehéz volt, sokat is kellett cserélni a csapatban. Úgy gondolom, hogy mindenki kivette a részét és hozzátett ehhez a teljesítményhez, mind csütörtökön, mind ma. Egy kupameccs vár ránk szerdán, ami megint mást felállást engedélyez és edzőként ezért kell nagyon-nagyon óvatosnak lenni, és ezért nagyon nehéz ez a magyarszabály. Hogy ha megnézzük a csapatokat külföldön, akár a Liverpoolnál, 8-9 játékos ugyanaz, van egy erős magjuk, nekünk viszont minden héten fel kell forgatni kicsit a csapatot.
Kuttor Attila (KBSC): - Ugyanazt tudom mondani, amit már egész évben, hogy mi a saját magunkhoz mérten próbálunk mindent megtenni minden mérkőzésen, és vártuk már ezt a teljesítményt sokszor. Kicsit rosszkor jött, mert ha ezen a mérkőzésen mondjuk nem ilyen az ellenfél, akkor lehet, hogy ez ugye sikerrel is párosul...Így egy kicsit azért keserű a szánk íze, mert a küzdelmünk, meg az alázatunk, meg a mutatott akaratunk miatt, a mi helyzetünkben megérdemeltünk volna valamit, kicsit most igazságtalan volt a futball ebből a szempontból. Megvolt a meccstervünk, és azt gondolom, hogy működött is. Attól függetlenül, hogy természetes, hogy egy magasabb minőségű csapat ellen valószínű volt, hogy nem mi fogjuk többet birtokolni a labdát, hanem védekezésre leszünk kényszerülve sokszor, de ezt azt gondolom, hogy a lehető legjobban megoldottuk alázattal, koncentrációval, lelkesedéssel, és ebből sikerült azért még gólt is szereznünk. Voltak olyan teljesítmények, amiket már régen várunk, többek között a kapusteljesítmény, úgyhogy le a kalappal.
És azért is sajnálom ezt a szituációt, mert amikor így véd egy kapus, vagy egy csapat így harcol, akkor azért rossz egy ilyen tizenegyest kapni. Állítólag ugye mindent néznek, de én úgy láttam, hogy a mi játékosunkat rántották le előtte. De nem láttam a felvételt, meg nem is akarok vele foglalkozni, csak rossz egy ilyen szituáció, mert ha most megfordítják a mérkőzést, és rúgnak két gólt, akkor le a kalappal, gratulálunk, de ilyenkor egy kicsit azért sajnálom saját magunkat, meg a játékosainkat, mert azt gondolom, többet érdemeltek volna.
| # | Csapat | LM | Gy | D | V | Gk | P |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | ETO FC | 24 | 14 | 7 | 3 | 24 | 49 |
| 2. | FERENCVÁROSI TC | 23 | 13 | 4 | 6 | 19 | 43 |
| 3. | DVSC | 24 | 11 | 7 | 6 | 6 | 40 |
| 4. | PAKSI FC | 24 | 10 | 6 | 8 | 9 | 36 |
| 5. | PUSKÁS AKADÉMIA FC | 24 | 10 | 5 | 9 | 1 | 35 |
| 6. | KISVÁRDA MASTER GOOD | 24 | 10 | 5 | 9 | -7 | 35 |
| 7. | ZTE FC | 24 | 9 | 8 | 7 | 6 | 35 |
| 8. | ÚJPEST FC | 24 | 8 | 5 | 11 | -8 | 29 |
| 9. | NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC | 24 | 7 | 7 | 10 | -7 | 28 |
| 10. | MTK BUDAPEST | 24 | 7 | 5 | 12 | -9 | 26 |
| 11. | DVTK | 24 | 5 | 9 | 10 | -7 | 24 |
| 12. | KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC | 23 | 4 | 2 | 17 | -27 | 14 |