A napokban újabb változás történt a lila-fehérek szakmai stábjában: az eddigi erőnléti edző, Luka Krkljes visszatért Zágrábba, ahol - Instagram-bejegyzése szerint - egyéni edzéseket tart. Mint írta: "ott folytatjuk, ahol abbahagytuk - most már megszakítás nélkül.”
Krkljes helyére Maximilian Kallensee érkezett, aki már a múlt szombati, Diósgyőr ellen 2-1-re megnyert bajnoki mérkőzésen már helyet foglalt a kispadon, amit az MLSZ adatbankja is megerősít. Az újdonsült vezető erőnléti edző a napokban nyilatkozott is újpesti szerepvállalásáról.
- Dárdai Pál keresett meg karácsony után, beszélt nekem a klubról, a projektről, a következő éveket érintő tervekről. Ismertem már őt valamennyire, a fiával, Bencével pedig dolgoztam is együtt. Admir Hamzagic személye sem volt idegen számomra, szóval rajta keresztül is megvolt a kapcsolat. Igazából nem volt nehéz igent mondanom, tetszett, minden, amit hallottam, és láttam benne a kihívást is, amire szükségem van. Ez egyfajta előrelépés nekem, hiszen én vagyok az, aki elsődlegesen felel a játékosok erőnléti teljesítményéért, így ez a feladatkör felelősséggel jár - kezdte Kallensee az Újpest a hivatalos applikációjában olvasható interjújában.
Az Újpest új erőnléti edzője elmondta, milyen feladatok tartoznak hozzá.
- Az a fő cél, hogy javítsunk a játékosok erőnlétén. Emellett ezzel párhuzamosan meg kell akadályoznunk a sérüléseket, illetve figyelnünk kell arra, hogy a futballisták a lehető legjobb állapotban lépjenek pályára a meccseken. Szóval lényegében, minden, ami az erőállapottal van kapcsolatban - szoros együttműködésben Radó Dániel fitnesz edzővel, valamint az orvosi és a fiziós csapattal. Most - mivel a szezon kétharmadánál járunk - persze figyelnünk kell arra is, hogy ne terheljük túl a srácokat, hanem hétről hétre haladjunk, apró lépesekben. Szeretnénk továbbá közösen lefektetni a következő szezon és a következő évek alapjait és koncepcióját az előttünk álló hónapokban.

Kallensee hozzátette, minden állomáshelyén értékes tapasztalatokat gyűjtött, amit szeretne kamatoztatni Újpesten is.
- Minden edző, akivel dolgoztam, adott valami különleges látásmódot, legyen az munkastílus vagy bármi más. Ezek egységesen formálták azt, amit én próbálok átadni a srácoknak. Természetesen ez nem úgy működik, hogy én idejövök, és azt mondom, oké, ez az én filozófiám, és keresztülviszem, akárhogy is lesz. Emberekkel dolgozom, és együtt kell működnöm a vezetőedzővel, a stábbal, és persze a játékosokkal, hogy szintet tudjunk lépni az erőnlét tekintetében.
Az elmúlt időszakban jelentős átalakuláson ment keresztül az Újpest szakmai stábja, miután tavaly novemberben a klub vezetősége menesztette Damir Krznar vezetőedzőt - a horvát tréner azóta az arab élvonalbeli Khor Fakkan csapatát irányítja. Ideiglenesen Bodor Boldizsár vette át a feladatkörét, majd december közepén előbb Dárdai Pál sportigazgatóként, a hónap végén Szélesi Zoltán vezetőedzőként vállalt szerepet a Megyeri úton.
Az idén januárban munkába álló Dárdai saját maga árulta el az M4 Sportnak: megkezdte a tisztogatást, az érintett játékosokról az alábbi cikkünkben írtunk.