Fotó: M4 Sport

Hajnal a Fradi továbbjutásáról: "Már eddig is nagy szolgálatot tettünk a magyar bajnokságnak és a magyar labdarúgásnak"

A Fradi sportigazgatója, Hajnal Tamás a történelmi sikerről, a közelgő Braga elleni párharcról és Ötvös Bence sérüléséről is beszélt.
Csakfoci.hu 2026. február 28., szombat 10:50
Fotó: M4 Sport
A Fradi sportigazgatója, Hajnal Tamás a történelmi sikerről, a közelgő Braga elleni párharcról és Ötvös Bence sérüléséről is beszélt.
Szerző: Csakfoci.hu 2026. február 28., szombat 10:50

Pénteken délután kiderült, hogy a magyar bajnok Ferencváros a portugál Bragával találkozik az Európa-liga nyolcaddöntőjében. A sorsolás után előbb Orosz Pál vezérigazgató nyilatkozott, majd a Fradi sportigazgatója, Hajnal Tamás is elmondta: nehéz párharcra számít, hozzátette, ezen a szinten már nem lehetett könnyű ellenfelet kapni.

- Mindig úgy vagyok az összes sorsolásnál, hogy bármelyik csapatot is kapjuk, mindenkit tisztelünk. Ezen a szinten már minden csapat nagyon erős. Tudjuk, hogyan vannak elosztva az esélyességi százalékok, és ebben a párosításban is a Braga számít mindenképpen esélyesebbnek. Nagyon örülünk ennek a feladatnak, örülünk, hogy itt vagyunk a legjobb 16 között, egy ilyen illusztris társaságban. Próbáljuk majd itt is felborítani a papírformát. Nagyon motiváltan és pozitívan állunk hozzá ehhez a kihíváshoz is - kezdte Hajnal Tamás az M4 Sport európai kupamagazinjában.

- Nehéz kiindulni az alapszakasz eredményeiből, sok minden függ attól, ki milyen mérkőzéseket játszott ősszel. A portugál foci összességében erős, a Braga pedig hosszú évek óta a legnagyobb ottani élcsapatok közé tartozik a nagy nevek - Benfica, Porto, Sporting - mögött. Nagy trófeákat az elmúlt években nem nyertek, viszont ha alaposan megnézzük és kielemezzük, technikás, nagyon felkészült, taktikai focit játszanak, és rengeteg, nemzetközi rutinnal rendelkező játékosuk van. Vezetőedzőjük, Carlos Vicens, Pep Guardiolától tanult a Manchester Citynél. Biztos vagyok benne, hogy egyaránt egy nagyon felkészült ellenféllel fogunk találkozni - egyénileg és csapatszinten is. Egy szóval sem mondom, hogy a Braga könnyebb ellenfél lenne, mint a Porto.

BL-csoportkörbe vagy az EL legjobb 16 közé jutás számít nagyobb sikernek

- Mind a kettő más és más. BL-csoportkörbe való bejutáskor olyan időszak volt, amikor egy mérkőzéses szakaszban kellett teljesíteni; viszonylag rövidebb úton lehetett megoldani, de ott is bravúrokat kellett elérni, például a Celtic ellen. Az is egy óriási siker volt. Nemzetközi szinten 16 mérkőzést játszottunk, ebből 10-et az Európa Ligában. Ilyen konzisztensen ilyen jó teljesítményt nyújtani: ez megint egy olyan szint, amit korábban nem gondoltunk. Ezen a szinten pragmatikusan kell játszani, az erényeinket hasznosítani, és ezt tegnap (csütörtökön - a szerk.) maximálisan teljesítettük. Fantasztikus és emlékezetes este volt!

Olvastad már?
Már biztos: A Fradinak furcsa időpontban kell pályára lépnie a Braga ellen az EL-ben
Így várhatóan a zöld-fehérek NB I-es találkozójának időpontja is módosul.
Elolvasom

Ötvös Bence sérüléséről

- Ugye a térde sérült meg; az első vizsgálatok nem túl pozitívak. Még véglegeset nem tudok mondani, de nagy valószínűséggel hosszabb kihagyás vár rá. Konkrétan még száz százalékig nem tudom megmondani, további vizsgálatokat fogunk a napokban végrehajtani rajta. Valószínűleg szalagsérülése van, úgy néz ki. Többet most nem tudok mondani, de nem úgy tűnik, hogy az idényben még pályára lépne.

Zachariassen jelenlétéről, személyiségéről

- Zachariassen ötödik éve velünk van, igazi fradistává vált, együtt él a klubbal, mindig a csapat érdekét helyezi előtérbe, és érzi, hogyan lehet gólt rúgni. Nem mindig a leglátványosabban, viszont a nagyon fontos gólok szerzője, ami annak idején Norvégiában is jellemezte. Sok ilyen játékosunk van, szinte két kerettel kell, hogy játszunk a két különböző versenysorozatban. A játékosoknak mentálisan nagyon erősnek kell lenniük, hogy feldolgozzák, ha sokszor igazságtalanul nem játszhatnak, és mégis készen álljanak abban a pillanatban, amikor a csapatnak, az edzőnek szüksége van rájuk, és ilyen teljesítményt nyújtsanak. Zaki olyan személyiség, aki ebben az öt évben nagyon emlékezetes dolgokat tett le az asztalra, és nagyon örülünk, hogy a csapat tagja.

Nemzetközi célokról

- Minden évben nagyon fontos célunk, hogy minél több koefficiens pontot gyűjtsünk. Ezért is mondjuk mindig, hogy jó lenne, ha még egy-két csapat bejutna, mert akkor látnánk, hogy jó néhány bajnokságot meg tudnánk előzni. Már eddig is rengeteg pontot gyűjtöttünk idén, amivel nagy szolgálatot tettünk a magyar bajnokságnak és a magyar labdarúgásnak.

Olvastad már?
Fradi: 8 millió forintos büntetést kapott az egyik játékos - Keane beszédéből derült ki, és az is, mi lesz vele
Komoly, mintegy 20 ezer eurós (közel 8 millió forintos) UEFA-büntetést kapott a Ferencváros játékosa, Cebrail Makreckis egy, a Ludogorec elleni idegenbeli mérkőzés után történt incidens miatt. A szankció meglétére Robbie Keane utalt az öltözőben elmondott, meccs utáni beszédében, amelyben egyértelművé tette: a klub nem hagyja magára futballistáját. A csakfoci.hu információi szerint az ügy hátterében egy, a bolgár szurkolókkal történt konfliktus áll, amely fegyelmi eljárást vont maga után, és amelynek végkimenetele végül pénzbüntetés lett, eltiltás azonban nem.
Elolvasom
Átigazolások
ZTE
Amato végleg az övék
Kiváltották a Fabricio Amato szerződésében szereplő vételi opciót, így a 21 éves argentin középpályás egészen 2029 nyaráig elkötelezte magát a klub mellett.
Loki
Csatár érkezett
Új csatárral bővült a DVSC kerete.
Fradi
Profi szerződések
Bucsák Mihály (középpályás, 16 éves), Czéh Barnabás (támadó, 16 éves) és Kovács Márk (középpályás, 19 éves) is alá írta első profi szerződését a klubbal.
Tovább az összes átigazoláshoz