Fotó: ZTE
A mostani átigazolási időszak is jól mutatja a csapat politikáját.
Az NB I-ben hatodik helyen álló ZTE hivatalos Facebook-oldalán számolt be róla, hogy ők büszkélkedhetnek az európai ligák legfiatalabb átlagéletkorú csapatával. A zalaiak 22,3 évvel hasítanak az élvonalban, ráadásul teszik ezt igen eredményesen, miközben átigazolási díjat is több játékosukért zsebeltek be télen.
A Zetét a dán Nordsjælland és a francia Strasbourg követi, az RB Leipzig a 9., a Chelsea a 11., a Rangers a 19., a Barcelona a 20. a listán. A Zalaegerszeg a nemrég lezárult átigazolási szezonban is szinte csak fiatalokat szerződtetett, a 24 éves Skribek Alen és a 22 éves André Ferreira volt a legidősebb, a többiek mind 17-21 évesek.

Forrás: ZTE
Olvastad már?
EL-rájátszás: A Fradinak az MU és a Slovan ellen már összejött, ami a Ludogorec ellen is kell tőle - mutatjuk az eddigi fordításokat
Eddig 10+1 nemzetközi kupafordítás áll a Ferencváros mögött, amely ma a tizenkettedikre tör a Ludogorec ellen. Mutatjuk az eddigi emlékezetes párharcokat.
Elolvasom
Átigazolások
Szeged
Tóth Balázs érkezhet
A Csakfoci úgy tudja, Laczkó Zsoltot az a Tóth Balázs válthatja Szegeden, aki az elmúlt éveket a Csákvárnál töltötte.
Paks
Szalai kérői
Szeptemberben egy moszkvai klub 2 millió euróért vitte volna Szalai Józsefet. Most, válogatottbeli bemutatkozása után pedig egy EL-csapat érdeklődik iránta. (NSO)
NB II
Edzőváltás Szegeden
Azonnali hatállyal távozott Laczkó Zsolt a Szeged-Csanád Grosics Akadémia éléről.