Fotó: kisvardafc.hu

Nigériában amatőr volt, most a debütálása után szerződést kapott Révésztől - hivatalos

Ridwan Popoola szerdán bemutatkozott és bizonyított a Kisvárda első csapatában, most pedig profi szerződést is kapott.
Nyikes Zoltán 2025. április 4., péntek 16:50
Fotó: kisvardafc.hu
Ridwan Popoola szerdán bemutatkozott és bizonyított a Kisvárda első csapatában, most pedig profi szerződést is kapott.
Szerző: Nyikes Zoltán 2025. április 4., péntek 16:50

Abdulrasaq Ridwan Popoola februárban, másik két társával együtt érkezett Nigériából Kisvárdára, előbb az NB III-as tartalékcsapatban mutatkozott be, ahol amellett, hogy egyszer kiállították, jó benyomást keltett magáról, és miután a szerdai, Paks elleni kupameccsre Szőr Levente kidőlt a sorból, az első csapatban is megkapta a lehetőséget, amellyel élni tudott.

A klubhonlap azt írja róla, a kupacímvédő elleni összecsapást végigjátszotta, rengeteget futott, jól védekezett, a támadójátékból is kivette a részét a középpályás, sőt, még Révész Attila sportigazgató és vezetőedző is külön kiemelte őt a meccs után.

Pénteken pedig aláírta élete első profi szerződését.

– Felgyorsultak az események, az tény – mondta a szerződéskötést követően a 18 éves Ridwan Popoola. – Nagyon boldog vagyok most. Eddig is mindenki nagyon kedves volt velem Kisvárdán, mindenki igyekezett segíteni a beilleszkedésemet. Otthon amatőr szinten játszottam, személyesen jöttek el Kisvárdáról megnézni bennünket, akkor esett rám és másik két társamra a választás. Igyekeztem úgy játszani, hogy megkapjam a lehetőséget. A tartalékcsapatban is jól éreztem magam, de az érződött a Paks ellen, hogy az úgynevezett felnőtt futball más szint Magyarországon. Az erősségem a sok futás és a védekezés, örülök neki, ha sokaknak tetszett a szerdai teljesítményem, azon leszek, hogy ez így legyen a jövőben is. Nagyon sok üzenetet kaptam otthonról, Nigériából is a szerdai meccs után, a családom is nagyon boldog volt, hogy bemutatkozhattam. Bízom benne, hogy megvetem a lábam felnőttcsapatban, de ha olykor a tartalékok között kell játszanom, akkor sincs semmi probléma, a lényeg, hogy fejlődjek.

A Csakfoci aktuális szavazásán az alábbi kérdést tettük fel: A Paks-ZTE és FTC-MTK elődöntők után milyen kupadöntőt vársz? Kattints és szavazz itt!

Olvastad már?
Lipcseit máig nem érti, és Berki Krisztián halálát sem - interjú a korábbi Fradi-edzővel, aki visszatérne
Hét év után újra nyilatkozott a Csakfocinak Bobby Davison, a Ferencváros korábbi edzője. A 65 éves angol szakember mesélt arról, mivel foglalkozik manapság, miért nem tért még vissza Magyarországra, és hogyan emlékszik az itteni évekre – Lipcsei Péterrel való kapcsolatától Berki Krisztiánig. Bár rég járt Budapesten, a visszatérés gondolata továbbra sem idegen tőle, ha hívnák, gondolkodás nélkül jönne újra.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Inter Miami
Pintér Dániel
Az Inter Miami hivatalosan is kölcsönvette Pintér Dánielt az Inter Miami II-től.
Honvéd
Hazatért a román légiós
A játékosok minőségében és a szurkolók szenvedélyességében is veri Magyarországot a román foci, de a színvonal magasabb az NB I-ben - állítja a hat év és négy magyar klub után hazatérő Cornel Ene.
FTC
Owusu Izraelben
Az izraeli élvonalban szereplő Maccabi Bnei Reineh hivatalos felületein tudatta, hogy leigazolta Owusu Kwabenát, aki legutóbb a Ferencváros játékosa volt.
Tovább az összes átigazoláshoz