Fotó: kecskemetite.hu

Ilyen jól még senki nem jellemezte a Kecskemétet: Mi a titok? Ha edzésre indulok, otthonról hazamegyek

Nem mindennapi sztori Nikitscher Tamásé: tavaly januárban az NB III-ból az NB II-be, idén januárban pedig az NB II-ből az NB I egyik élcsapatához igazolt és rögtön felvette az élvonal tempóját, a Kecskeméti TE fontos tagjává vált. A 23 éves játékos szinte minden nap érzi a városban a KTE-szurkolók szeretetét, de szerte az országból kapott már rengeteg pozitív visszajelzést csapata teljesítménye kapcsán. A csakfoci.hu-nak adott interjújában elmondta, nagyon sok klubnál tapasztalt már jó atmoszférát, de a jelenlegi az teljesen más, illetve egyéb téren is érzett szembetűnő változást az NB I-es csapatnál, de arra is válaszolt, miben különleges számára Szabó István vezetőedzővel a közös munka.
Nyikes Zoltán 2023. május 10., szerda 9:03
Fotó: kecskemetite.hu
Nem mindennapi sztori Nikitscher Tamásé: tavaly januárban az NB III-ból az NB II-be, idén januárban pedig az NB II-ből az NB I egyik élcsapatához igazolt és rögtön felvette az élvonal tempóját, a Kecskeméti TE fontos tagjává vált. A 23 éves játékos szinte minden nap érzi a városban a KTE-szurkolók szeretetét, de szerte az országból kapott már rengeteg pozitív visszajelzést csapata teljesítménye kapcsán. A csakfoci.hu-nak adott interjújában elmondta, nagyon sok klubnál tapasztalt már jó atmoszférát, de a jelenlegi az teljesen más, illetve egyéb téren is érzett szembetűnő változást az NB I-es csapatnál, de arra is válaszolt, miben különleges számára Szabó István vezetőedzővel a közös munka.
Szerző: Nyikes Zoltán 2023. május 10., szerda 9:03

Ha minden igaz, éppen a csapatépítőt követően beszélgetünk.

– Igen, épp néhány perce lett vége, gokartozni voltunk. Nagyon élveztem, bár régóta nem gokartoztam már, úgyhogy újra meg kellett szokni, ezeknek a programoknak egyébként is az a lényegük, hogy minél jobban összerázódjon a csapat - kezdte a KTE játékosa, Nikitscher Tamás a csakfoci.hu-nak adott interjúját.

Először szenvedett egymás után két vereség a Kecskemét a mostani szezonban. Ez a csapatépítő program esetleg már ennek szólt?

– Nem, mert ez már régóta meg volt beszélve, véletlenül jött ki pont így, és egyáltalán nincs negatív hangulat a csapaton belül a két vereség miatt. Nyilván a hibákat igyekszünk kijavítani, de összességében mindenki pozitívan gondolkodik továbbra is és azon leszünk, hogy megtartsuk a dobogót az NB I-ben. A csapatépítő programok egyébként is gyakoriak nálunk, sőt, már azt is csapatépítőnek mondanám, amikor valaki közülünk megvendégeli a csapatot az öltözőben valami kis aprósággal, például az első megszerzett gólja, vagy a bemutatkozása, esetleg születés- vagy névnapja miatt. Általában ilyenkor tovább maradunk az edzések vagy meccsek után a klubházban és sokat beszélgetünk, ez is nagyon sokat segít.

A két vereség után most a Fradi következik, amely ellen még veretlenek vagytok ebben a szezonban. Mi fog kelleni egy újabb sikerhez?

Nagyon fontos lesz számunkra ez a találkozó, akárcsak az összes többi. Minden meccsen 100%-ot szeretnénk nyújtani, csak így lehet esélyünk a zöld-fehérek ellen is. Természetesen tiszteljük a Fradit és ezúton is gratulálok nekik a bajnoki címhez, de nekünk elsősorban a saját játékunkkal kell foglalkozni, és akkor a győzelem is összejöhet.

Akárcsak a Paks ellen, ezúttal is telt ház lesz a Széktói Stadionban. A hétköznapokban is lehet érzékelni, hogy fociláz van Kecskeméten?

– Teljes mértékben! Nemcsak a meccseken, hanem szinte minden nap lehet érezni, hogy nagyon szeretnek minket a drukkerek. Amikor sétálunk a párommal a városban vagy a bevásárlóközpontban, gyakran megállítanak és gratulálnak, illetve elmondják, hogy a következő meccsen is ott lesznek. De volt már olyan is, hogy egy Kecskeméten futballozó kissrác szólított meg és gratulált, ez is nagyon jóleső érzés volt, az ilyen gesztusok miatt is kezd el focizni az ember.

És mit érzékelsz abból a felhajtásból, ami a KTE-t körbeveszi országos szinten ebben az idényben?

– Rengeteg visszajelzést kapok szerte az országból, akár más csapatok szurkolóitól is, nagyon sok ember szimpátiáját elnyertük ebben a szezonban. Szerintem azért is tudunk ilyen szimpatikusak lenni az emberek szemében, mert mindig a saját játékunkat igyekszünk játszani, élvezzük a játékot és mindent megteszünk a pályán.

Mik a kecskeméti siker legfontosabb összetevői?

– Az itteni vezetők már évek óta tudatosan építik a klubot, ennek pedig most meglett a gyümölcse. Sokan szeretik ezt csodának hívni, de én nem használnék ilyen erős szót, egyszerűen csak a rengeteg befektetett munka, amit hétről hétre elvégzünk, az meglátszódik a pályán is. Példaértékű az a munka, amit a szakmai stáb letesz az asztalra, ahogyan minden héten alaposan felkészít minket az ellenfelekből, ilyen szinten ezt még sehol nem tapasztaltam meg. Ehhez hozzávehetjük azt is, hogy a játékosok mind partnerek a munkában, hiszünk a szakmai stábban, az egész klubban és saját magunkban is.


Fotó: kecskemetite.hu

Gyakran szokták mondani, hogy egy újonc csapat számára sokszor a második szezon a nehezebb. Képes lehet megismételni ezt a szereplést jövőre is a KTE?

– Annyi biztos, hogy mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy továbbra is jól szerepeljünk. Mindezt persze úgy, hogy közben a földön maradjunk.

A KTE szereplése kapcsán gyakran olvashatják a csoda és az álom jelzőket, de a te elmúlt másfél éved sem mindennapos sztori. Tavaly télen az NB III-as Makótól az NB II-es Pécshez, idén télen pedig az NB I-es Kecskeméthez igazoltál.

– Magammal kapcsolatban sem használnám semmiképpen a csoda jelzőt, inkább úgy jellemezném ezeket az előrelépéseket, ahogyan a KTE-nél is jellemzik a vezetők azt, hogy a csapat évenként lépett osztályt. Mindvégig igyekeztem tudatosan építeni a karrieremet, az NB III-ba való igazolásnál is azt tartottam szem előtt, hogy néha egyet hátra kell lépni ahhoz, hogy aztán kettőt előre tudjon lépni az ember. Persze nekem is akadtak nehéz periódusaim, de ez a sport velejárója. Akik nincsenek benne napi szinten a profi sport világában, nem látják át, hogy ez nem csak a fizikai dolgokról szól, hanem nagyon erős mentális kérdés is, hogy bizonyos negatív szériák után is talpon tudj maradni. Mindenhol próbáltam fejlődni, megfogadni az építő kritikákat és nem csak a pályán, hanem a pályán kívül is mindent megtettem azért, hogy az NB I-be kerüljek.

Nagyon hittem abban a munkában, amit elvégeztem és mindvégig hittem az NB I-es szereplésben, még harmadosztályú játékosként is, hiszen gyerekkoromtól kezdve ez volt az álmom. Hálás vagyok azért, hogy a KTE-hez kerülhettem, de nem szeretnék elkényelmesedni, nem dőlök hátra azért, mert elértem az NB I-et. Még többet szeretnék fejlődni, még többet dolgozni, itt pedig minden adott ehhez.

Rögtön az első kecskeméti meccseden kezdő voltál és 90 percet játszottál a Vidi ellen. Miben másabb az élvonalban pályára lépni?

– A gyors gondolkodást mindenképpen kiemelném, itt a játékosok sokkal gyorsabban gondolkodnak, sokkal nagyobb koncentrációt igényel a játék, mint az alacsonyabb osztályokban. Összességében azonban igyekeztem magam erre felkészíteni mentálisan is már a téli szünetben, és ugyan rengeteg dologban kell még fejlődnöm, de örülök, hogy hamar fel tudtam venni a ritmust.

Ha tavaly télen NB III-ból NB II, idén télen pedig NB II-ből NB I lett, akkor a következő télen jöhet egy újabb előrelépés?

– Nagyon örülök, hogy ilyen ritmusban tudtam feljebb lépni a ranglétrán, de most az a legfontosabb, hogy az NB I-ben még tovább fejlődjek és lehetőség szerint stabilan játsszak. Az már csak az égieken múlik, hogy mi lesz velem a későbbiekben, én mindent bele fogok adni, de hogy ez mire lesz elég a jövőben, azt még senki nem tudhatja.

A középpályán számos technikás és kreatív játékossal szembe találod magad. Ki ellen volt a legnehezebb játszani eddig az NB I-ben?

– Valóban magas minőséget képviselnek az élvonalbeli középpályások, számos technikás játékos ellen játszottam már, de nem igazán gondolkodtam még ezen és nem is feltétlenül szoktam figyelni arra, hogy ki ellen a legnehezebb. Amire figyelek, hogy minden párharcba úgy menjek bele, hogy megnyerjem, de még rengeteget kell fejlődnöm nekem is a posztomon, legfőképp a gyors gondolkodásban, és hogy a kapu előtt is veszélyes legyek.


Fotó: kecskemetite.hu

Mi volt a legkülönlegesebb dolog a KTE-ben, amikor oda kerültél?

Többen elmondták már, de most is muszáj kiemelnem, hogy ez a klub olyan, mint egy család. Nagyon sok klubnál tapasztaltam már jó atmoszférát, de ez teljesen más. Otthonról haza megyek, amikor a lakásomból elindulok edzésre. Továbbá rendkívül komoly szinten készíti fel a szakmai stáb a játékosokat taktikailag, ez számomra is nagyon szembetűnő volt a korábbiakhoz képest.

A teljesség igénye nélkül az elmúlt években dolgoztál együtt Herczeg Andrással, Sándor Tamással, vagy épp Weitner Ádámmal. Miben különleges számodra Szabó István?

– Először is azt mindenképpen megjegyezném, hogy minden eddigi edzőmtől nagyon sokat tanultam és mindenki hozzátett valamit ahhoz, hogy most itt lehessek. A mester ismert engem már korábbról, hiszen mielőtt Makóra igazoltam, eltöltöttem itt két hetet, illetve NB II-ben játszottam a Kecskemét ellen. Volt Pista bá'-val egy beszélgetésem, mielőtt ide kerültem, felvázolta az elképzeléseit és a klub filozófiáját. Nagyon örültem a megkeresésnek és hogy kivásároltak, mert nagyon fontos egy játékosnak, hogy higgyenek benne, igyekszem ezt meghálálni. Pista bá taktikai felkészültsége kiemelkedő, már hét közben úgy építi fel az edzéseket a stábbal, mintha már a következő meccset játszanánk, illetve pedagógiai szempontból is nagyon jó edzőnek tartom. De tudtam, hogy mire készüljek, hiszen a korábbi debreceni csapattársaim, Belényesi Csaba és Nagy Krisztián, valamint a Pécsnél korábban kölcsönben játszó Hadaró Valentin is megerősítette, hogy Pista bá mindenkinek megadja a fejlődési lehetőséget, akit leigazol, mindenkinek segítséget nyújt és bármilyen kérdéssel fordulhatunk hozzá. Nagyon fontos volt nekem, hogy olyan edzővel dolgozzak az élvonalban, aki ennyire hisz bennem.

Nemsokára vége a szezonnak és jön az átigazolási időszak. Szükséges lesz megerősíteni a KTE keretét?

– Ezt teljes mértékben a szakmai stáb és a vezetőség feladata meghatározni.

Mégis, ha választhatnál három magyar játékost, kikkel erősítenéd meg a keretet?

– Ha kívánhatnék, akkor az csak annyi lenne, hogy a jelenlegi csapat maradjon együtt.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz