Edzőmeccsek: Egymást szívatják és támadják a magyar csapatok – itt az újabb csörte

Úgy tűnik idén télen divat lett a csapatoknál egymás szívatása, illetve egymásnak nekimenni edzőmeccsek kapcsán.
Privacsek András 2018. február 7., szerda 19:35
Úgy tűnik idén télen divat lett a csapatoknál egymás szívatása, illetve egymásnak nekimenni edzőmeccsek kapcsán.
Szerző: Privacsek András 2018. február 7., szerda 19:35

Kedden beszámoltunk róla, hogy a pécsiek kiakadtak a ZTE-re, mivel az utolsó pillanatban lemondták az edzőmeccset.

Ezúttal az NB III-as Kozármislenynél háborodtak fel:

„Sajnálattal közöljük, hogy következő felkészülési mérkőzésünk időpontja és ellenfelünk kiléte is bizonytalan, mivel a szombatra már decemberben (!) lekötött edzőmérkőzést a Dunaújváros hétfőn lemondta – olvasható a kozarmislenyse.hu oldalon.

Sajnos egyre gyakoribb, hogy egy csapat különösebb ok nélkül, vagy mondva csinált okokból lemond egy-egy edzőmeccset. (Tegyük hozzá, hogy azért korábban ez nem volt jellemző a labdarúgásra.)

Tavaly télen még NB II-esként elutaztunk az NB III-as Dunaújvároshoz (pedig jellemzően az alacsonyabb osztályú csapatok utaznak a magasabb osztályúhoz), most “adhatta volna vissza” az akkori gesztust a Dunaújváros, hogy ezúttal ők látogatnak Kozármislenybe és erre tettek ígéretet még a 2017-es év végén.

A hét elején kaptuk tőlük egy értesítést (mint utólag kiderült, mondvacsinált okokra hivatkozva, hogy nem tudnak jönni), majd rövidesen láttuk a Dunaújváros honlapján valós okokat is, hogy ők az NB II-es Budafokkal mérkőznek, és nyilván ezért nem tudnak az NB III-as Kozármislennyel is ugyanebben az időben játszani.

Egyszerűbb és talán egyenesebb lett volna, ha klubunk vezetői felé azt kommunikálják, hogy szakmailag nagyobb kihívás és a felkészülésükbe jobban illeszkedik egy magasabb osztályú csapat elleni összecsapás… Nyilván akkor sem örültünk volna a lemondásnak, de valamelyest megértettük volna az érveket, na de így…

Nagyobb probléma, hogy a Dunaújváros a mérkőzés lemondásával borult a felépített edzés és mérkőzés csúcsterhelés tervezésünk játékosaink számára, de nincs mást tenni, új ellenfél után kell nézni” – zárul a mislenyiek közleménye.

Neked ajánljuk
Átigazolások
FTC
Traoré továbbállt
Máris távozott török klubjától Adama Traoré, aki a nyáron hagyta el a Ferencvárost.
Inter Miami
Pintér Dániel
Az Inter Miami hivatalosan is kölcsönvette Pintér Dánielt az Inter Miami II-től.
Honvéd
Hazatért a román légiós
A játékosok minőségében és a szurkolók szenvedélyességében is veri Magyarországot a román foci, de a színvonal magasabb az NB I-ben - állítja a hat év és négy magyar klub után hazatérő Cornel Ene.
Tovább az összes átigazoláshoz