A Vasas válogatottja meg sem állna az Európa Liga-döntőig

Hétfőn derül ki, hogy melyik csapatot kapja a Vasas az Európa Liga-selejtezők első fordulójában. Az NB I bronzérmese akár a skót Rangers vagy a lengyel Lech Poznan ellen is pályára léphet, Vaskó Tamás ezzel együtt igencsak optimista.
Budai László 2017. június 17., szombat 9:47
Hétfőn derül ki, hogy melyik csapatot kapja a Vasas az Európa Liga-selejtezők első fordulójában. Az NB I bronzérmese akár a skót Rangers vagy a lengyel Lech Poznan ellen is pályára léphet, Vaskó Tamás ezzel együtt igencsak optimista.
Szerző: Budai László 2017. június 17., szombat 9:47

Szeretnénk minél tovább eljutni, akár a döntőbe is, mindenkinek ez a célja, aki elindul az Európa Ligában" - nyilatkozta a Digi Sport híradójának a 12-szeres válogatott hátvéd.

Korcsmár Zsolt távozása problémát jelentett a csapat számára, de nem sokáig. Csütörtökön Vít Benes érkezését jelentette be a kb, ám a cseh védő még nem edz a csapattal.

"Sok mindent nem hallottam róla. Remélhetőleg erősítése lesz a csapatnak, majd meglátjuk, szívesen fogadjuk, az biztos" - mondta a Sport 24-nek a Vasas csapatkapitánya, Remili Mohamed.

 

Benes tehát csapatkapitányi garanciát kapott a szívélyes fogadtatásra, ami még felhőtlenebb lenne, ha a jelenleg sérült Berecz Zsombor maradna a Vasasnál – a Hertha, a Genoa és a Ferencváros állítólagos érdeklődése ellenére is.

„A tavalyi év után nem kell sok motivációt adni a játékosoknak, főleg, hogy most az Európa Ligában is indulunk. A motivációval szerintem idén biztosan nem lesz gond” – tette hozzá Remili

 

Neked ajánljuk
Átigazolások
DAC
Bősze Olaszországban
Hivatalos: a DAC fiatal magyarját, Bősze Leventét - végleges vételi opcióval - egy évre kölcsönvette a Serie A-s Como. A transzferhez a FIFA ámenje is kellett, miután a játékos még csak 16 éves.
FTC
Traoré továbbállt
Máris távozott török klubjától Adama Traoré, aki a nyáron hagyta el a Ferencvárost.
Inter Miami
Pintér Dániel
Az Inter Miami hivatalosan is kölcsönvette Pintér Dánielt az Inter Miami II-től.
Tovább az összes átigazoláshoz