Ismét edzőváltás történt a nagymúltú Partizan Belgrádnál: a napokban hivatalosan kinevezték Srdjan Blagoeljevicet vezetőedzőnek, aki négy hónap után régi-új trénerként tér vissza egykori sikereinek helyszínére.
- Meghallgattam Lazovicsot, és kértem egy nap gondolkodási időt, hogy mindent átgondoljak, beszéljek a családtagjaimmal, és végül úgy döntöttem, elfogadom a felkérést - idézte Blagojevic sajtótájékoztatón elhangzott szavait a zurnal.rs.
Blagojevic - akit korábban a szerb sajtóban a Diósgyőrrel is szóba hoztak, mint Vladimir Radenkovic lehetséges utódja - először 2025 januárjában került a Partizan Belgrád elére. Akkor a szezon végéig kapott szerződést, irányításával a csapat a bajnokság élmezőnyében szerepelt, és ezüstérmet is szerzett.
A nemzetközi kupaszereplés azonban csalódást keltő volt, és az idei szezon őszi idényének gyengébb eredményei - köztük egy kupakiesés és két kínos vereség - végül az állásába került.
Szombaton immár az 52 éves szakember irányításaval sikerrel nyitott a Partizan, miután hazai pályán 2-1 legyőzte a Topolyát a szerb élvonal 27. fordulójában.
- Jól kezdtük az első félidőt, de a gól után bizonytalanná vált a játékunk, majd a második játékrész teljesen más volt. A szél és a pálya állapota is nehezítette a dolgunkat, de a játékosok teljes erőbedobással küzdöttek a győzelemért. Egyes dolgokat gyorsan javíthatunk, másokhoz idő kell, de lépésről lépésre haladunk, és bízunk a fejlődésben - mondta a meccs után Blagojevic, aki 2027 nyaráig írt alá a belgrádi együttessel.
Blagojevic karrierjének legnagyobb sikere eddig a kazah Astanával megnyert bajnoki cím volt 2022-ben, bár pályafutása legjobb élményének a Loki-bronzot nevezte.