Újra az NB I-ben vállalhat munkát Pintér Attila - a háttér

Úgy tudjuk, Pintérrel kezdődhetnek meg az egyeztetések Kövesden.
Nyikes Zoltán 2020. november 10., kedd 13:22
Úgy tudjuk, Pintérrel kezdődhetnek meg az egyeztetések Kövesden.
Szerző: Nyikes Zoltán 2020. november 10., kedd 13:22

Kedd délelőtt érkezett a hivatalos bejelentés, hogy az NB I utolsó helyén álló Mezőkövesd Zsóry FC menesztette Kuttor Attila vezetőedzőt a kispadról.

Információink szerint a szerződésbontásra azért most került sor, mert a Kisvárda elleni vereség után, az előző válogatott szünetben a vezetőség azt tűzte ki célul, hogy a következő bajnoki szünetig mind pontokban, mind játékban javulásra lesz szükség, ám az előző négy fordulóban egy döntetlen és három vereség volt a borsodiak mutatója.

Úgy tudjuk, a legnagyobb esélyes a mezőkövesdi kispadra Pintér Attila, akivel értesüléseink szerint már a mai napon megkezdődnek az egyeztetések a klub részéről.

Az 54 éves szakember korábban egy éven keresztül már irányította a sárga-kékeket. A kövesdieknél felmerült egy olyan verzió is, hogy Mátyus János legyen az új vezetőedző, de úgy tudjuk, hogy Pintér az első számú jelölt.

Pintér érkezése érintheti Tóth László szerepét is, aki eddig szakmai igazgató volt, de a jövőben más pozícióban, afféle elnöki tanácsadóként dolgozhat a klubnál. Ez egybecsenghet Pintér érkezésével, a korábbi magyar válogatott kapitány ugyanis nem szokott olyan klubmodellben dolgozni, ahol szakmai igazgató áll felette.

FRISSÍTÉS: A Nemzeti Sport megerősíti a csakfoci.hu információját, a sportnapilap is úgy tudja, hogy Pintér lesz minden bizonnyal a Mezőkövesd új vezetőedzője.

TOVÁBBI EXKLUZÍV HÍREKÉRT KÖVESD A CSAKFOCI.HU-T A FACEBOOKON IS:

Neked ajánljuk
Átigazolások
Tatabánya
Újabb távozó
Hivatalos Facebook-oldalán jelentette be az NB II-ből kieső Tatabánya, hogy távozik a csapattól Eördögh András.
Diósgyőr / Újpest
A lilák távozója a DVTK-nál is kiköthet
A csakfoci.hu információi szerint az Újpestről távozó 23 éves támadó középpályás, Mucsányi Márk Diósgyőrben köthet ki.
Debrecen
Elköszönt a válogatott középpályás
Közösségi oldalán jelentette be Kristiyan Malinov, hogy távozik a DVSC-től. A 31 éves bolgár válogatott középpályás januárban érkezett a Lokihoz, tavasszal 11 mérkőzésen lépett pályára és 1 gólt szerzett.
Tovább az összes átigazoláshoz