NB I: Távozik a kispadról az előző MK-döntős együttes vezetőedzője - hivatalos

Az 50 éves szakember 116 tétmérkőzésen irányította a mezőkövesdi együttest, amelyet a Magyar Kupa előző kiírásában a döntőig vezetett.
Nyikes Zoltán 2020. november 10., kedd 11:32
Az 50 éves szakember 116 tétmérkőzésen irányította a mezőkövesdi együttest, amelyet a Magyar Kupa előző kiírásában a döntőig vezetett.
Szerző: Nyikes Zoltán 2020. november 10., kedd 11:32
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Kedd délelőtt az NB I-es Mezőkövesd Zsóry vezetősége a hivatalos oldalán jelentette be, hogy

közös megegyezéssel szerződést bontottak Kuttor Attila vezetőedzővel és a szakmai stábjával.

A közlemény hozzáteszi, hogy utódjáról hamarosan intézkedik a klub.

Kuttor 2017 októberében érkezett a borsodi együtteshez, amellyel első évében a 9. helyen végzett az NB I-ben, majd a 2018/19-es idényben már három helyet javítva a 6. pozíciót érte el. A mezőkövesdi csapat történelmének legjobb eredményét Kuttor irányításával érte el az előző kiírásban, amikor is a bajnokságban a negyedik helyet érték el, négy ponttal lemaradva a bronzéremtől, míg a Magyar Kupában egészen a döntőig meneteltek, ahol a Budapest Honvédtól 2-1-re kikaptak.

A mezőkövesdi csapatnál a lejtmenet május végén, a koronavírus-járvány terjedése miatt félbeszakított bajnokság folytatását követően kezdődött el, ebből pedig a mostani idényben sem sikerült kilábalniuk. A Mezőkövesd a most futó szezonban tíz fordulót követően az utolsó helyen áll két győzelemmel, két döntetlennel és hat vereséggel.

A Transfermarkt statisztikája szerint Kuttor 116 mérkőzésen vezette a mezőkövesdieket, ezeken 46 győzelmet, 29 döntetlent és 41 vereséget számlált.

Olvastad már?
Újra az NB I-ben vállalhat munkát Pintér Attila - a háttér
Úgy tudjuk, Pintérrel kezdődhetnek meg az egyeztetések Kövesden.
Elolvasom
Átigazolások
Ferencváros
Joseph és a holland szál
Lenny Joseph neve is szerepel a holland Feyenoord és a belga Gent kiszemeltjei között - állítja Sacha Tavolieri átigazolási szakértő.
Svédországi folytatás jöhet
Vancsa Zalán
Az IK Sirius hivatalos oldalán jelentette be Vancsa Zalán szerződtetését.
Ennyi volt?
Arijan Ademi
Arijan Ademi jövője kérdésessé vált, és állítólag a visszavonulás lehetősége is felmerült nála.
Tovább az összes átigazoláshoz