Több hetes kihagyás vár Szalai Attilára az NB I-ben bentmaradó Mezőkövesd utánpótlás-válogatott játékosára. A fiatal hátvéd bokasérülést szenvedett az azerok elleni U21-es meccsen.
A 20 éves hátvéd az Azerbajdzsán elleni felkészülési mérkőzésen (3-3) sérült meg. A klub tájékoztatása szerint a fiatal játékos bokasérülést szenvedett, és már a félidőben le kellett cserélni.
– Sajnos nem a legjobban sikerült a mérkőzés, ugyanis a szünetben kétgólos vezetésnél sérülés miatt le kellett jönnöm a pályáról. Aláfordult a bokám, így nem tudtam folytatni a játékot. Rosszkor jött ez a sérülés, mert így az alapozást rehabilitációval kezdhetem majd. Az első diagnózisok szerint négy hét kihagyás vár rám, de bízom benne, hogy hamarabb visszatérhetek a pályára – mondta Szalai Attila a mezokovesdzsory.hu-nak.
Átigazolások
Liverpool
Kerkez utódja?
Angliában arról írnak, hogy a Liverpool és az MU edzője sem elégedett balhátvédjével. Kerkez Milos (és Patrick Dorgu) helyére is Tyrick Mitchellt nézték ki.
ETO
Újabb Umathum
Az U17-es csapat alapembere, a rendszeresen a felnőttekkel edző, mindössze 14 éves Umathum Roland profi szerződést írt alá. Ezzel testvére, Ádám nyomdokaiba lépett.
Csákvár
Barkóczival szakítottak
Közös megegyezéssel szerződést bontottak a nyáron érkezett Barkóczi Benedekkel, aki egy MK-mérkőzésen és csereként egy bajnoki összecsapáson lépett pályára.