Fotó: nyiregyhazaspartacus.hu

Közlekedési balesetet szenvedett az NB II-es élcsapat játékosa, kétszer is műteni kellett

A másodosztály negyedik helyén álló csapat játékosa, Hleba Tamás már megszabadult a vállába beépített fémtől és reméli, hogy minél hamarabb bemutatkozhat.
Nyikes Zoltán 2021. szeptember 22., szerda 18:08
Fotó: nyiregyhazaspartacus.hu
A másodosztály negyedik helyén álló csapat játékosa, Hleba Tamás már megszabadult a vállába beépített fémtől és reméli, hogy minél hamarabb bemutatkozhat.
Szerző: Nyikes Zoltán 2021. szeptember 22., szerda 18:08

Hleba Tamás nagy tervekkel érkezett nyáron Nyíregyházára, a középpályás azonban eddig még nem léphetett pályára - írja az NB II-es csapat hivatalos oldala. Egy közlekedési baleset során sérült meg a válla, melyet meg is kellett operálni, kedden pedig újabb műtéten esett át.

Még nyáron egy fémet építettek be, és miután szépen gyógyult a vállam, kedden ezt eltávolították. Az első operációt helyi érzéstelenítéssel végezték, tegnap viszont egy rövid altatás után vették ki a lemezt. Szerencsére minden rendben zajlott, így estére már haza is engedtek – mondta megkönnyebbülten a középpályás.

A labdarúgó ott van a társakkal a mérkőzéseken, de egyelőre csak a lelátóról nézhette a többieket. Nehezen viselte az elmúlt heteket, de már előretekint.

Rossz kintről nézni a meccseket, szívesebben lennék a pályán. Persze nem tétlenséggel teltek az elmúlt hetek, edzettem, végeztem az előírt gyakorlatokat, de meg kellett várni a teljes értékű munkával a lemez kivételét. Szerencsére ezen túl vagyok, már csak előre tekintek, és remélem rövidesen bemutatkozhatok a Szpariban - tette hozzá a játékos.

Olvastad már?
Lovrencsics: "Fájt nagyon ez a döntés, de elfogadtam" - interjú a Fradiról, a magyar foci Zrínyijéről és a kellemetlen üzenetekről
Öt év után, három magyar bajnoki címmel és egy Magyar Kupa-győzelemmel a zsebében távozott a Ferencvárostól a nyáron Lovrencsics Gergő, akit az elején nagyon megviselt, hogy nem hosszabbított vele a kilencedik kerületi klub, de nem tud rossz szájízzel visszagondolni egyetlen ott töltött pillanatra sem. A hírekkel ellentétben az átigazolási szezonban a Honvéd és a Vasas sem kereste, de az NB II-be akkor sem igazolt volna, ha hívják. A Hajduk Split légiósa a csakfoci.hu-nak adott interjújában többek között beszélt arról, melyik játékos a magyar foci Zrínyi Miklósa, és arra is válaszolt, hogy a jelenlegi csapata letaszítaná-e a trónról a Ferencvárost az NB I-ben.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz