A vb-selejtezők előtti utolsó bajnokin szenvedtél részleges bokaszalag-szakadást, és éppen a hét elején jelent meg a horvát sajtóban, hogy akár már a most hétvégi bajnokin pályára léphetsz. Mennyire reális ez a forgatókönyv?

– Egyre jobb állapotba kerül a lábam, de még mindig nem százszázalékos. Sőt, ahhoz, hogy egy ilyen szalagsérülés teljesen rendbe jöjjön, általában hat hónap, vagy akár egy év is kell. Viszont 90%-osra fel tud épülni a szalag ennyi idő alatt és nagyjából már el is érte ezt a maximum állapotot a bokám, a maradék 10%-ot pedig majd a bandázs teszi ki a következő fél évben. De ez legyen a legkevesebb, ha bandázs kell ahhoz, hogy játszhassak, nekem így is megfelelő. Hogy mennyire reális a hétvégi pályára lépésem, azt egyelőre nem tudom, ez sok mindentől függ majd még a következő napokban. Az orvosok és az erőnléti edzők döntenek, de véleményem szerint nagyobb esély van arra, hogy csak jövő héten az Eszék elleni találkozón térek vissza.

Mennyire volt nehezebb szembesülni ezzel a sérüléssel annak a tudatában, hogy három fontos vb-selejtező előtt történt?

– Akkor nem az fordult meg a fejemben, hogy a válogatott meccsek előtti utolsó bajnokin sérültem meg, mert olyan fájdalom kapott el egyből, aminél rögtön tudtam, hogy ez nem olyan sérülés lesz, ami után felállok és megyek tovább. Nem is tudtam másnap ráállni, mankóznom kellett egy rövid ideig.

De igazából szerencsém is volt, hogy a súlypontom hátul volt, nem pedig teljesen a bokámon, mert akkor sokkal rosszabb, akár műtét is lehetett volna a vége, ha törik, vagy ha az achillesemmel lett volna probléma.

Nem jött jókor, mert jól ment a játék és a csapat is jó formában volt, ráadásul egy rangadó 10. percében történt. Akkor bosszantott két napig, de utána elfogadtam, hogy nem tudok rajta változtatni és csak arra koncentráltam, hogy minél hamarabb, minél jobb állapotban visszatérjek.

Hogyan láttad kívülről a magyar válogatott teljesítményét? Miben láttad a legfőbb problémákat az Eb-vel összehasonlítva?

– Nem tudom ezt megmondani és nem is az én dolgom. Tény, nem úgy néztünk ki, ahogyan az Eb-n, de Marco Rossi már biztosan tudja az okokat. Abban viszont biztos vagyok, hogy a következő mérkőzéseken nem így fogunk játszani, jobbak leszünk, ebben bízom és ebben hiszek. A mester pedig majd megmondja, min kell változtatni. Én ezúttal nem játszottam, ezért ilyenkor nem is szeretek véleményt alkotni a csapatomról, most sem szeretnék. Én bízom a csapatban, amely az Eb-n is megmutatta, mire képes, most volt egy ilyen sikertelenebb periódus, de biztos vagyok benne, hogy a következő vb-selejtezőkön jobbak leszünk. Túl sok játékossal nem beszéltem, de nem élték meg jól ezeket a meccseket. Én is voltam már mélyponton a válogatottban, amikor nagyon rossz eredményeink voltak, majd voltunk az Eb-n, aztán újabb hullámvölgy és végül egy újabb Eb. Most pedig mindenki azon dolgozik, hogy a klubcsapatában minél jobb formába kerüljön és a következő válogatott meccseken minél jobb eredményhez segítse a csapatot, ami nem lesz könnyű az albánok ellen itthon és idegenben Angliában.

Rátérve a klubcsapatokra, milyenek a tapasztalataid eddig a horvát bajnokságról? Összehasonlítva a magyarral milyen a színvonal?

– Más. Azt kaptam, amit elképzeltem és amit felvázoltak nekem a vezetők. A bajnokság csak 10 csapatos, de látni, hogy a Dinamo Zagreb, a Rijeka, az Eszék és a Hajduk a legerősebb együttes, ők fognak harcolni a végsőkig a bajnoki címért. Ez is különbség a magyar bajnoksághoz képest, hiszen ott valljuk meg őszintén,

egyelőre egycsapatos a bajnokság, a Fradi kimagaslik, a várdaiak lendülete ki tudja, meddig tart, a Vidi pedig továbbra is keresi önmagát, ráadásul a koronavírus miatt sincsenek könnyű helyzetben.

Itt egy-két együttes van, amelyik beáll védekezni a topcsapatok ellen, de a többiek általában felvállalják a nyílt játékot. Fiatalabb a bajnokság, óriási különbség az NB I-hez képest, hogy itt sokkal bátrabban nyúlnak a fiatalokhoz, nekem is van például egy 16 éves csapattársam, aki velünk edz és óriási tehetség. De van mellette még 18 és 19 éves játékos is a Hajdukban, az U21-es horvát válogatottba pedig öt vagy hat labdarúgót adunk, ez azért mindent elmond. Az utóbbi években a Hajduk azért nem volt sikeres, mert a tehetséges fiatalok mellé nem párosult a megfelelő rutin, a nyári átigazolási időszakban viszont 8 rutinos, nemzetközi tapasztalattal is rendelkező játékos érkezett, így egészséges mix alakult ki. Bízom benne, hogy így sikeresek leszünk. A bajnoki címmel kapcsolatban egyelőre még óvatosan fogalmaznék, de a Horvát Kupa elhódítására nagyobb esélyt látok, hiszen csak 5 mérkőzést kell nyerni, ráadásul nem hivatalos információk szerint Splitben lesz a döntő, úgyhogy ez plusz motiváció lenne számunkra.

Fotó: hajduk.hr

A Hajduk letaszítaná a trónról a Fradit az NB I-ben?

– Jó kérdés (nevet). Az biztos, hogy fizikálisan nagy problémát tudnánk okozni a Fradinak. Nem fogom elfelejteni az első meccsemet, amikor fél perc sem telt el és az ellenfél balszélsője keményen rám csúszott, majd egy perccel később ugyanezt megismételte. Na mondom, ez jól kezdődik, kezdjünk el akkor keményebben játszani… Egy meccsen biztosan nagyon megszorongatnánk a Fradit, háromesélyes, kiélezett találkozó lenne abban biztos vagyok, de hogy egy szezonon keresztül fel tudnánk-e venni velük a versenyt, azt nem tudom, de nehéz is összehasonlítani a két bajnokságot.

33 évesen egyébként mennyire volt nehéz a légiósélet mellett dönteni újra?

– Nem volt nehéz. Amikor a Fradi a bajnokság vége előtt egy fél évvel már jelezte, hogy nem fogják meghosszabbítani a szerződésemet, azután egyre jobban a külföld felé kacsintgattam. Miután felhívott a Hajduk és felvázolta, mit várnak tőlem, miért szeretnének idehozni, az teljes mértékben meggyőzött, hogy nekem erre van szükségem. Azt kaptam a bajnokságtól és a klubtól is, amit vártam, így a legjobb döntést hoztam meg úgy érzem a családom miatt is, hiszen közel vagyunk Magyarországhoz. Ismét a legnagyobb múltú klubnál szerepelhetek, hiszen Lengyelországban a Lech, Magyarországon a Fradi, itt pedig a Hajduk a legnagyobb tradícióval rendelkező együttes.

A hírek szerint a Honvéd is akart téged a nyáron, hozzád mi jutott el ebből?

– Semmi. Ezt most szeretném is cáfolni, hogy engem megkeresett volna a Honvéd, sőt még a menedzseremmel sem vették fel a kapcsolatot, ez csak egy kacsa volt. Mint ahogyan más megkeresés sem érkezett a magyar élvonalból.

A Fraditól való távozásod után csakis külföld jöhetett szóba és másik magyar klub csak utolsó opció lett volna, ha jön ilyen ajánlat?

– Ezt így nehéz megmondani. Szívem szerint nem igazoltam volna másik NB I-es csapatba, de a helyzet akár hozhatta volna úgy is, hogy például a bajnoki rajt előtt két héttel még nincs csapatom, és mondjuk befut egy NB I-es ajánlat, akkor lehet, hogy azt elfogadtam volna. De a Hajduk volt az első és egyben legjobb kérőm, nagyon jó helyre kerültem.

A nyári pletykák szerint az NB II-es Vasasnál is felmerült a neved, ami azért nem lett volna meglepő, hiszen ismerve az ottani lehetőségeket NB I-es szintű ajánlatot kaptál volna. Kimagasló feltételekkel vállaltad volna a másodosztályt?

– A Vasas sem került szóba.

De ha így történt volna, akkor is biztosan állíthatom, hogy nem igazoltam volna oda, hiszen akkor nem hagytam volna meg a lehetőséget arra, hogy továbbra is szerepelhessek a válogatottban, ezt pedig nagyon nem akartam.

Ahogyan említetted is, már a tél végén eldőlt a sorsod, hogy nem lesz hosszabbítás a Fradinál. Ennek tudatában hogyan csináltad végig a tavaszi szezont, mi volt ebben a legnehezebb?

– Fájt nagyon ez a döntés, de elfogadtam. Arra fókuszáltam, hogy minél jobb állapotban legyek az Eb-re, ha a szövetségi kapitány számít rám, és az volt a fejemben, hogy szépen búcsúzzak a Ferencvárostól.

Érzelmileg mennyire viselt meg, hogy el kellett hagynod a Fradit?

– Az elején nagyon megviselt, sőt a szezon végi kupaátadásnál is a könnyeimmel küszködtem, ráadásul akkor még nem is volt köztudott a szurkolóknak, hogy távozom. Aztán néhány nappal később már csak az Eb-re való felkészülés járt a fejemben és az elvitte a gondolataimat a klubváltásról.

Úgy tudjuk, nagyon fontos volt számodra a klub kommunikációjánál, hogy mindenképpen az jelenjen meg, hogy nem hosszabbítanak veled, és még véletlenül se úgy tűnjön, hogy te akartál elmenni. 

– Odafigyeltünk erre, a klub és én is. Korrekt volt az elválás. Nagyon sokat köszönhetek a Fradinak, úgy érzem mindent megtettem a klubért, szép sikereket értünk el, ugyanezeket a sikereket kívánom nekik most is. Nagyon jó helyen voltam, nem tudok rossz szájízzel visszagondolni egyetlen pillanatra sem.

A hírek szerint a kissé távolságtartó Rebrov egyik legfontosabb bizalmi embere voltál, nagyon bízott benned. Hogyan érted ezt el?

– Ő nevezett ki csapatkapitánynak. Böde Dani akkoriban kevesebbet játszott, és ugyan Dibusz Dénes volt a helyettes, de

Szergejnek volt egy olyan szemlélete, hogy egy mezőnyjátékos sokkal jobban tud kommunikálni a pályán, mint a kapus hátulról.

Ő bennem látta azt a karaktert, akire szüksége volt. Megbízott bennem, ez talán abból is látszik, hogy az ő edzősködése alatt a 3. vagy 4. legtöbbet játszottam. Valamit biztosan meglátott bennem, de ezt csak ő tudja megmondani, hogy mi eredményezte ezt a döntést, én mindenesetre örültem neki, amikor bizalmat szavazott nekem.

Fotó: hajduk.hr

2016-ban általános meglepetésre, az Eb után jöttél haza a lengyel élklubból a BL-álmok miatt. Gondoltad volna, hogy ennyit kell majd várnod a csoportkörre? Az első három szezonban a Partizani, a Midtjylland és a Maccabi volt a végállomás a nemzetközi porondon.

– Igen sajnos, ezekre a meccsekre nagyon jól emlékszem. Amikor kiestünk a Partizani ellen, rengeteg olyan üzenetet kaptam, ami nem volt kellemes. Sokan úgy értelmezték a kijelentésemet, amikor hazajöttem, hogy most azonnal bejutunk a BL-be a Fradival, de nem így értettem, hanem arra az időszakra kiterjedően, amíg a Ferencvárosnál leszek. Ez pedig sikerült, az EL- és a BL-csoportkör is összejött.

Az első három sikertelen nemzetközi szezon közben volt olyan időszak, amikor megbántad, hogy hazatértél?

– Nem, egyáltalán nem volt bennem ilyen érzés. Bíztam magamban, a csapatban és a klubban is. Véleményem szerint az, hogy a 4. szezonomban sikerült kivívnunk az EL-csoportkört, az nem rossz eredmény, összejött, ez a lényeg. Ott elindítottunk egy olyan folyamatot, aminek sikerült learatni a babérjait, és jelenleg is tart még ez a lendület a Fradinál.

Eredetileg szélső támadó voltál. Mit szóltál hozzá, amikor a Fradiban jobbhátvéd lettél?

– Elfogadtam… Ha az aktuális vezetőedző azt mondja nekem, hogy játsszak belső középpályást, akkor megpróbálom ott a lehető legjobb teljesítményt nyújtani, aztán majd a következő meccs előtt eldönti, hogy jó döntést hozott-e, vagy visszatesz az eredeti posztomra.

Furcsa volt az elején, főleg a helyezkedés szempontjából, nagyon nehezen szoktam meg, de egyre jobban belejöttem és kezdtem megérezni ennek a posztnak az előnyeit,

például, hogy sokkal jobban látom át a pályát, sokkal több opcióm van onnan tovább játszani a labdát, valamint megvan a fizikumom ahhoz, hogy segítsem a támadásokat is.

Szélső támadóként milyen karriert futhattál volna be?

– Ezt nem tudom, de feleslegesnek is érzem azt, hogy a “mi lett volna ha?” kérdéseken gondolkodjak. Mindig csak a következő napra, következő feladatra koncentrálok. A Lech Poznanban játszottam, amikor a Bundesligából is kaptam ajánlatot, ez a lehetőség nem miattam nem jött össze, hanem a klubok nem tudtak megegyezni. Ha akkor a német élvonalba kerülök, ki tudja mi lett volna, lehet, hogy most nem is beszélgetünk a Fradiról. De ilyenekbe felesleges belegondolni.

Egyszer egy interjúban elmondtad, hogy a bátorsága és a küzdeni akarása miatt Zrínyi Miklós a kedvenc történelmi személyiséged. A közösségi oldalaidon láthatjuk, hogy a foci mellett szeretsz horgászni, de mennyire érdekel a történelem?

– Annyira nem igazán szerettem ezt a tárgyat az iskolában, legfőképpen az évszámok miatt, amiket nehezen jegyeztem meg, inkább a matematika vonzott. A történelmet csak az aktuális klubjaim kapcsán szoktam tanulmányozni.

Látsz Zrínyit jelenleg a magyar fociban?

– Igen, eszembe jut most egy olyan játékos, akire ez szerintem nagyon illik, ő pedig Schäfer András. Benne látom Zrinyít, soha nem adja fel a harcot, semmilyen szituációban, és még nagyon fiatal is. A németek elleni góljánál akár Neuer mellkasát is szétfejelte volna, csak hogy gól legyen, az egy olyan szituáció volt, amiben bármire képes lett volna.

Szerinted ki ma a legjobb magyar jobbhátvéd?

– Ezt döntsék el az újságírók, rátok bízom. (nevet)

El tudod képzelni, hogy pályafutásod végén visszatérsz a magyar fociba, esetleg Pécsre, ahol ismert játékos lettél?

– Ezt egyelőre nem tudom, akármi megtörténhet. Az is benne van, hogy Lengyelországba térek vissza, az is lehet, hogy maradok itt, de a magyar bajnokságot sem vetem el. Korai még ezen gondolkodnom.

NYIKES ZOLTÁN