Nagy hazatérő a Honvédnál: Megkapta az egyik legfontosabb pozíciót a klubnál

Új sportigazgatót nevez ki a Budapest Honvéd FC vezetősége, a jövőben a klub korábbi válogatott játékosa, Urbányi István tölti be a pozíciót a csütörtöki, hivatalos bejelentés szerint.
Dudás Gábor 2020. április 2., csütörtök 16:19
Új sportigazgatót nevez ki a Budapest Honvéd FC vezetősége, a jövőben a klub korábbi válogatott játékosa, Urbányi István tölti be a pozíciót a csütörtöki, hivatalos bejelentés szerint.
Szerző: Dudás Gábor 2020. április 2., csütörtök 16:19

A korábbi magyar válogatott játékos jól ismeri a klubot hiszen több időszakban is játszott Kispesten, két bajnoki címet és egy Magyar Kupát nyert a Honvéddal. Urbányi István az elmúlt mintegy másfél évben az amerikai Sporting Kansas City kiválasztásért felelős igazgatójaként dolgozott.

A szakembert, akinek jelenlegi feladatai közé tartozik a nemzetközi kapcsolatrendszer építése, szerződése még a Kansashoz is köti, így – bár a munkát Amerikából már elkezdte – személyesen április folyamán csatlakozik majd a Honvédhoz.

Kun Gábor, a Budapest Honvéd FC ügyvezető igazgatója szerint komoly erősítést jelent az új sportigazgató érkezése:

- Mindenképpen olyan szakembert szerettünk volna, aki ismeri a magyar közeget, de rendelkezik nemzetközi tapasztalattal és kapcsolatrendszerrel is. István nemcsak játékosként, edzőként, hanem menedzserként is számos tapasztalatra tett szert, ráadásul kötődik a klubhoz. Szeretnénk az általa megszerzett tudást is kamatoztani a klub további fejlődése érdekében - idézi a vezetőt a honvedfc.hu.

Urbányi megtisztelőnek és izgalmasnak nevezte a felkérést:

- Csodálatos időszakokat töltöttem Kispesten és most is azt látom, hogy az új tulajdonosok érkezésével egy olyan profi és modern szemléletű klub formálódik, amelyik méltó lehet az elmúlt több mint 110 évhez. Nagyon várom, hogy újra itt dolgozhassak - tette hozzá.

Urbányi legutóbb a 2016/2017-es idényben dolgozott itthon, a Gyirmót csapatának vezetőedzőjeként, de ült az Újpest, a Kecskemét és a BKV Előre kispadján is.

Átigazolások
ZTE
17 éves tehetség a kiszemelt
A ZTE a 17 éves Vörös Barna megszerzését fontolgatja: a középpályás 9 mérkőzésen lépett pályára a Mezőkövesdben, és ő lett az első 2008-as születésű játékos, aki gólt szerzett az NB II-ben. (Nemzeti Sport)
Újpest
Szerződésbontás
Az Újpest a keddi napon szerződést bontott a román támadóval, George Ganeával, aki 37 mérkőzés és 4 gólpassz után távozik - jelentette be a klub.
Ferencváros / ETO
Vitális a Fradi kiszemeltje
Információink szerint a Ferencváros konkrét érdeklődést mutat Vitális Milán iránt.
Tovább az összes átigazoláshoz