Honvéd: Az MLSZ súlyosan megbüntette Supkát klubváltása miatt

A szövetség szerint a kispestiekhez igazolt edző a munkaszerződésében vállalt kötelezettségének nem tett eleget.
Budai László 2018. február 6., kedd 8:33
A szövetség szerint a kispestiekhez igazolt edző a munkaszerződésében vállalt kötelezettségének nem tett eleget.
Szerző: Budai László 2018. február 6., kedd 8:33

Amint arról a csakfoci.hu is beszámolt: Supka Attila korábbi klubja, a Szeged 2011 beperelte a trénert, amiért, és ahogyan a bajnoki címvédő Honvédhoz igazolt. Erről Adem Kapic sportigazgató nyilatkozott is december végén honlapunknak: „szerintünk az elválást így ebben a formában nem tehette volna meg, hiszen a szerződése rendelkezik ezekről a dolgokról is” – mondta akkor.

A kispesti klub erre rövid közleményben reagált, amelyben azt írták: “A Budapest Honvéd FC véleménye szerint Supka Attila törvényes keretek között fejezte be a működését Szegeden és ezt a bíróság is így fogja megállapítani.”

Az ügyben most fejlemény is van, az már biztos, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség a Szeged 2011-nek adott igazat. A szövetség Fegyelmi Bizottsága (FEB) legutóbbi ülésén az alábbi határozatot hozta ennek kapcsán.

A FEB Supka Attila vezetőedzőt (Honvéd), mert a Szeged 2011 Kft. sportszervezettel megkötött határozott idejű munkaszerződésében vállalt kötelezettségének nem tett eleget, 500.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.

Jelen állás szerint tehát Supkának félmillió forintjába került a bajnoki címvédőhöz való „átigazolása”.

Átigazolások
Légiósok
Topligás csapatok vinnék a magyar támadót
Az AS szerint a Bundesliga, a Serie A és a Premier League csapatai is figyelik Kovács Bendegúzt, emellett pedig a Red Bull-projekt is szeretné megszerezni.
ETO FC
NB II-ben a tehetség
A kooperációs együttműködés értelmében a mostani NB I-es szezonban bemutatkozó ETO-középpályás, Tollár Imre is az NB II-es Szentlőrincnél fejlődhet tovább. (eto.hu)
Légiósok
Megvan Szánthó új csapata
Mint ismert, a nyáron távozott a Vasastól Szánthó Regő, akivel kapcsolatban csütörtök este végre eldőlt, hol folytatja pályafutását: a szlovák élvonalban szereplő MSK Zilina jelentette be.
Tovább az összes átigazoláshoz