Vitelki Zoltán lett a Kazincbarcika vezetőedzője.
Egyéves szerződést írt alá a KBSC Vitelki Zoltánnal, aki a következő szezonban irányítja majd vezetőedzőként a másodosztályba feljutó együttest - számolt be róla a klub honlapja. Azt már korábban tudni lehetett, hogy Koleszár György szakmai igazgató távozik a csapat éléről, lévén a másodosztályban kizárólag pro licenszes edző, vagy a képzést már megkezdő szakember ülhet a kispadon.
A klubvezetés több játékossal is tárgyalásban áll, egy-két héten belül kiderül, kikkel kezdi meg a felkészülést a csapat.
Átigazolások
Csíkszereda
Szabó István távozhat
A GSP úgy tudja, Szabó Istvánt meneszti a román élvonalbeli Csíkszereda. Az utódja Valentin Suciu lehet.
MTK
Jurina távozott
Az MTK Budapest az átigazolási időszak végén közös megegyezéssel szerződést bontott Marin Jurinával, így a 32 éves támadó két és fél szezont követően távozott a klubtól.
Videoton
Tulajváltás; Pető helyzete
Információink szerint a Videotonnál csekély esély mutatkozik a megállapodásra a második helyezett olasz kérővel, ezzel párhuzamosan pedig Pető Tamás jövője is kérdésessé vált.