Vasárnap este vált hivatalossá, hogy az NB II hatodik helyén végzett Csákvár éléről távozik a csapat vezetőedzője, Tóth Balázs.
"Az elmúlt időszakban, az itt töltött négy és fél évem alatt folyamatosan fejlődtünk, de a klubnál új célok lesznek a jövőben. A stáb és jómagam nem folytatjuk a munkát, más irány következik mindkét fél számára" - idézte a szakvezető vasárnapi nyilatkozatát az MTI.
A Csakfoci úgy tudja, Tóth maradhat az NB II-ben, és Mezőkövesden folytathatja edzői pályafutását. Érdekesség, hogy a borsodi csapat ugyanúgy 46 pontot gyűjtött, mint a Csákvár, több győzelme miatt végzett eggyel előrébb.
FRISSÍTÉS: Úgy tudjuk, mivel a sportigazgatói székben is csere történik, végül mégsem Tóth lehet a befutó, és más jelöltek is képbe kerülhetnek. Az egyik kiszemelt Csábi József, ugyanakkor az sem kizárt, hogy a Vasassal formálódó kooperáció részeként angyalföldi kötődésű szakember érkezik Mezőkövesdre. A lehetséges nevek között Schindler Szabolcsé is ott van.
A kövesdieket 2024 szeptembere óta Csertői Aurél irányítja, aki a mostani ötödik hely előtt tavaly hatodik lett a csapattal.
Ezerrel beindult a hazai átigazolási piac: a Csakfoci rovata folyamatosan frissül, nézz be egy nap többször is, hogy ne maradj le egyetlen történésről sem.