Csábi József lesz a másodosztályban osztályozós helyen álló Kolorcity Kazincbarcika új vezetőedzője - jelentette be a klub.
Az NB II-ben 17., osztályozós helyen álló - és Varga Attilától múlt héten megváló - Kolorcity Kazincbarcika a Facebook-oldalán jelentette be, hogy Csábi József veszi át a csapat irányítását.
A korábbi tízszeres válogatott labdarúgó, UEFA Pro-licences edző Csábi a hétvégi mérkőzésen már részt vesz, de hivatalosan csak február 20-ától lesz az együttes vezetőedzője.
A rutinos szakember korábban dolgozott a magyar válogatottnál, valamint többek között irányította az NB I-ben a Budapest Honvéd együttesét, legutóbb pedig az NB II-ben a Szolnoki MÁV FC csapatát. Csábi József vezetésével tehát először a február 26-ai, Diósgyőr elleni borsodi rangadóra készül fel a Kolorcity Kazincbarcika kerete.
Olvastad már?
Újabb országba hívják a Vidi-keretből kirúgott játékost - sajtóhír
A tavaly nyáron igazolt, de már csak a második csapattal készülő román Claudiu Bumba nem sokáig maradhat már Fehérváron, most épp lengyel klubokkal hozták szóba.
Elolvasom
Átigazolások
Újpest / DVTK
Visszarendelt játékos
Az Újpest FC visszarendelte a Diósgyőrben kölcsönben szereplő Babós Leventét - az is kiderült, miért.
FK Spartak Subotica
Kruscic jött, Tutoric ment
Az Újpest ex-edzője, Milos Kruscic váltotta a Fradi ex-játékosát, Djordje Tutoricot a szabadkai FK Spartak Subotica kispadján.
Ferencváros
Tunéziai tehetség a képben?
Állítólag az FTC is képbe került a svéd élvonal egyik idei felfedezettje, a 20 éves tunéziai jobbhátvéd, Moutaz Neffati kapcsán.