Fotó: honvedfc.hu

NB II: A Honvéd kézben tartotta a nagy múltú csapatok rangadóját, aztán mindent lerombolt és kikapott

A kispestiek Bocskay góljával előnybe kerültek, de a Haladás előbb egyenlített, majd emberelőnybe került és egy 11-essel megnyerte a meccset.
Budai László 2023. augusztus 28., hétfő 21:57
Fotó: honvedfc.hu
A kispestiek Bocskay góljával előnybe kerültek, de a Haladás előbb egyenlített, majd emberelőnybe került és egy 11-essel megnyerte a meccset.
Szerző: Budai László 2023. augusztus 28., hétfő 21:57

Két nagy múltú, ám a mostani NB II-es szezont rosszul kezdő csapat találkozott egymással a másodosztály hétfői bajnokiján, a 10. Honvéd és a 15. Haladás összecsapásán.

I. félidő

Az első játékrészben egyértelműen a kispestiek voltak közelebb a gólszerzéshez, még ha kirobbanó játékot ők sem mutattak. A 11. percben Kocsis jobbról leadott lövését védte Verpecz, akinek a következő hazai helyzetnél már szerencséje volt, Holman ugyanis tökéletesen ívelt előre egy szabadrúgást Lovricnak, azonban a rutinos védő mellkasáról éppen a kapushoz pattant a labda, pedig ha jól átveszi azt, ziccerben lőhetett volna.

A 37. percben ismét Holmant lehetett dicsérni, aki remekül ugratta ki Kocsist, ő el is pörgette Verpecz válla fölött a labdát, de az kevéssel a bal kapufa mellé ment. Az első félidő hosszabbításában a Hali is "életjeleket mutatott", Simut távoli átlövését kellett védenie Dúzsnak - ezt meg is tette.

II. félidő

A folytatás után egy-egy kisebb helyzet adódott a csapatok előtt, de Dúzs és Verpecz eszén sem sikerült túljárni. A 64. percben pedig végül egy pontrúgás kellett ahhoz, hogy megtörjön a jég: Kocsis ügyes cselekkel kiharcolt szabadrúgását Bocskay 25 méterről, tökéletesen tekerte a bal sarokba (1-0).

A Honvéd támadásban maradt, Kocsis veszélyes támadással lódulhatott volna meg, de egy nagyon elnézett lesállás miatt megállították. Aztán a 80. percben a semmiből kapott egy gólt a Kispest: Csernik jobb oldali beadását Jancsó a jobb kapufára fejelte, a kipattanót Mohos centerezte vissza, Jancsó pedig másodjára nem hibázott, közelről a kapuba passzolt (1-1).

A kispestiek pedig gyorsan súlyosbították helyzetüket: Kovács Nikolaszt csúnya becsúszása után egyből pirossal küldte le a pályáról Zimmermann Márió.

Nem sokra rá mégis a Honvéd veszélyeztetett, Krajcsovics révén, aki becselezte magát a 16-oson belülre, majd alig bombázott a bal felső mellé.

A gólszerző Bocskay nagy butasága után - Csernik lábát húzta el a 16-oson belül - pedig a Haladás 11-est lőhetett a győzelemért. Érdekesség, hogy Pinezits Máté a büntető előtt Dúzs Gellértet lecserélte, és Tomás Tujvelt küldte a kapuba. Cserniket azonban ez sem zavarta meg, és a bal sarokba lőtte a büntetőt (2-1).

A Haladás így zsinórban második meccsét nyerte, a Honvéd pedig egymást követő második bajnokiján kapott ki.

NB II, 6. forduló

Honvéd-Haladás 1-2 (Bocskay 64., ill. Jancsó 80., Csernik 93. - 11-esből) - piros: Kovács N. 82. (Honvéd)

Honvéd: Dúzs (Tujvel, 92.) - Kovács N., Szabó A., Lovric, Benczenleitner - Adorján, Holman, Bocskay - Kocsis D., Átrok (Krajcsovics, 56.), Kerezsi (Eördögh, 85.)

Haladás: Verpecz - Nyíri, Jagodics, Csonka, Bolla (Bosnjak, 67.) - Zvekanov, Rácz B. (Csernik, 74.), Simut (Jancsó, 67.) - Szvoboda (Mohos, 46.), Kelemen, Horváth R. (Heles, 84.)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Ferencváros
Henry Wingo
Honlapunk úgy tudja, hogy három további MLS-klub is bejelentkezett Henry Wingo leigazolásáért.
DAC
Szerződéshosszabbítás
Xisco Munoz a jelenlegi idény után is marad a DAC szakvezetője, új, két évre szóló szerződést kötött a klubbal.
Fehérvár FC
George Dobson
A Charlton az elmúlt hetekben gyakran hangoztatta, hogy hiába kötött előszerződést a Vidivel George Dobson, megpróbálják megtartani a csapatkapitányt. Nem sikerült.
Tovább az összes átigazoláshoz