ZTE

NB I: "Mi egyértelműen úgy készülünk, hogy folytatjuk a bajnokságot"

A Zeténél is úgy látják, be lehet majd fejezni a bajnoki idényt, ennek érdekében a játékosok is úgy készülnek egyénileg, hogy formában maradjanak a kényszerpihenő idején is.
Dudás Gábor 2020. március 19., csütörtök 10:34
A Zeténél is úgy látják, be lehet majd fejezni a bajnoki idényt, ennek érdekében a játékosok is úgy készülnek egyénileg, hogy formában maradjanak a kényszerpihenő idején is.
Szerző: Dudás Gábor 2020. március 19., csütörtök 10:34

A bajnoki kényszerszünetben úgy kell formában tartaniuk magukat a labdarúgóknak, hogy nincsenek közös edzések.

Mint ismeretes, a Magyar Labdarúgó Szövetség hétfői határozata után – miszerint a koronavírus-járvány terjedésének megelőzése érdekében határozatlan időre felfüggesztették az összes hazai labdarúgósorozatot, így az NB I-et is – az edzések is szünetelnek a kluboknál, a játékosok pedig egyénileg tesznek meg mindent saját maguk formában tartásáért. A hétfői határozat azonban nem lepte meg futballistákat – erről Bedi Bence, a ZTE 23 éves játékosa beszélt.

- Benne volt a levegőben a döntés, hiszen láttuk, hogy az előző héten a környező országokban szinte kivétel nélkül már felfüggesztették a bajnokságot, így várható volt, hogy nálunk is ez következik majd – mondta a védőként és középpályásként is bevethető Bedi, aki előre is tekintett a ztefc.hu oldalán. Hozzátette, hogy mivel az eredetileg idén nyárra tervezett Európa-bajnokságot elhalasztották, júniusban is rendezhetnének bajnoki meccseket, és mindenki abban bízik, hogy be lehet majd fejezni a bajnokságot.

Mi egyértelműen úgy készülünk, hogy folytatjuk a bajnokságot, de nagy kérdés, hogy mikor

– folytatta. - Egyesek azt mondják, hogy 4-6 hét szünet várható, de jelenleg semmi sem biztos. Most a legfontosabb, hogy formában tartsuk magunkat, fel kell készülnünk minden eshetőségre, hiszen nem tudjuk, hogy mikor jöhet a folytatás. A kényszerszünet nem jött jól a csapatnak, hiszen jó formában voltunk, az utolsó három fordulóban kilencből hét pontot megszereztünk. Most arra kell készülnünk, hogy ha folytatódik a szezon, át tudjuk menteni ezt a formát.

Ennek érdekében tesz is a zalai szakmai stáb és a játékosok is.

- Kaptunk egyéni edzéstervet Victor Moore erőnléti edzőtől: az a kérés, hogy az egészségünk érdekében konditerembe ne menjünk, otthon kell a megadott gyakorlatokkal fizikailag formában tartanunk magunkat. Ezen kívül olyan helyekre menjünk futni, ahol egyedül vagy nagyon kevesen vagyunk, a labdás gyakorlatokat pedig esetleg néhányan, szintén a szabadban tudjuk gyakorolni. (...) Tartjuk egymásban az erőt, és segítünk egymásnak, hogy minél könnyebben átvészeljük ezt az időszakot. Egyikünk sem volt még ilyen szituációban, de most ebből kell a maximumot kihozni. Jó a kohézió a csapaton belül, tartjuk a kapcsolatot, napi szinten beszélünk, és jó hír, hogy mindenki egészséges.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz