Megírtuk, hogy nem mindennapi jelenetek játszódtak le a Zalaegerszeg-Budapest Honvéd NB I-es találkozón szombat délután, miután a hazaiak vezetőedzője, Ricardo Moniz lehívta a játékosait a pályáról, mert rasszista rigmusokat hallott a Honvéd-szurkolóktól. Ezt követően percekig állt a játék, végül Dragóner Attila sportigazgató beszélte rá az edzőt és a játékosokat, hogy nem folytassák a mérkőzést.
A lefújást követően Ricardo Moniz az M4 Sportnak beszélt a szituációról.
– Mind a két oldalon tiszta szívvel állnak ki a csapatok játszani, ugyanakkor az ilyen majomszerű gúnyolódásnak, rasszista megjegyzéseknek nincs helye a pályán. Ha ilyen történik, azzal mindenki veszít. Meg kell védenem a játékosaimat, meg kell védenem Manzingát. Szerdán a kupameccsen is egy hasonló eset történt. Itt minden játékos egyenlő, ezt nem szabad megengedni a fociban.
Mind a két oldalon jó játékosok vannak, de ez egy szégyen, ami itt ma történt. Én odamentem elmagyarázni a dolgokat a játékvezetőnek, de ő meg sem hallgatott, hanem egyből egy piros lapot kaptam. Ezt nem szabad megengedni, mert gyerekek is nézik a meccset és elveszítjük azokat az értékeket, amiket képviselni szeretnénk.
Tíz napon belül ez volt a harmadik meccse a csapatnak, fáradtak voltak a játékosok, ennek ellenére úgy gondolom, hogy az első tíz percben jól játszottunk, voltak lehetőségeink és ha azokat érvényesíteni tudjuk, akkor hasonló meccs lehetett volna, mint a Paks ellen. Az látszott, hogy fáradtak voltunk, a második félidőben pedig az imént említett események történtek, ami miatt nagyon mérges voltam. Egy kicsit meghaltunk a mai nap folyamán, de holnap újra fel kell támadnunk és tovább kell menetelnünk. Gratulálni szeretnék a Honvédnak és a szurkolóinak– fűzte hozzá ironikusan Moniz.
A sportcsatornának a Honvéd trénere, Tam Courts is elmondta véleményét az ominózus játékmegszakításról.
– Nem igazán volt egyértelmű számomra, hogy mi történt, csak annyit láttam, hogy volt egy kis összezördülés a játékosok között, aztán beszéltem a ZTE vezetőedzőjével aki azt mondta, mintha rasszista megjegyzések érkeztek volna a lelátóról, én nem hallottam a meccs alatt semmi ilyet. Természetesen az kihívást jelentett, hogy egy 10 perces szünet után a játékosok újra a meccsre tudjanak koncentrálni. Ebben a helyzetben a támogatásomról biztosítottam a ZTE vezetőedzőjét, de utána a mérkőzésre igyekeztünk koncentrálni már – nyilatkozta Courts az M4-nek.
![](https://www.csakfoci.hu/uploads/2022/10/311489559_2205387486294711_5237133070449559264_n-e1666441782650.jpg)
![](/uploads/2024/07/koh-e1721411789308-150x150.jpeg)
![](/uploads/2024/07/brodic_16x9-e1722009836158-150x150.png)
![](/uploads/2024/07/misleny-1-150x150.jpg)